WoR 2010/4 verseny élménybeszámoló

2010. 11. 28. 07:02 / Gyűrűk Ura

November 21-én a hadvezérek újra összegyűltek, hogy eldöntsék Középfölde sorsát.
Ez alkalommal többen voltunk mint a legutóbbi megmérettetésen és külön öröm volt számomra, hogy egy új arcot is üdvözölhettünk körünkben Lantos személyében.

A nevezők és seregeik a következők voltak:
Bástya - Mordor
Emerald - Moria
Tainted - Moria
Zagor - Isengard
Kyky - Gondor
A Csarnok Őre - Törpék
Ghulk - Mordor
Lantos - Gondor

A nagyobb számú gonosz jelenlét nem tette lehetővé, hogy külön jó és gonosz oldal párosításokat csináljuk a csatákhoz, ezért a svájci rendszer keretein belül zajlott le a verseny. De arra ügyeltünk, hogy ugyanaz a nemzetség neküzdjön egymással.

Első csata párosításai:
Emerald - Lantos
A Csarnok Őre - Ghulk
Bástya - Tainted
Zagor - Kyky

Az első csatában a rövid oldalszélen történt a felállás és a pályán lévő három pontot kellett elfoglalni, illetve megtartani. A véres összecsapásokban meglepő dolgok is történtek, például egy Barlangi Troll-nak sikerült kivágnia egy Ent-et (a kocka nagy úr).
Az első csatákból Emerald, A Csarnok Őre, Zagor és Bástya emelkedtek ki győztesen.
 

A második csata párosításai:
Emerald - A Csarnok Őre
Zagor - Bástya
Lantos - Tainted
Ghulk - Kyky

A második csatában a hosszú oldalszélen kellet felállni és a csatatéren lévő öt jelzőt kellett összegyűjteni, illetve megtartani. A legizgalmasabb ütközet talán Emerald és A Csarnok Őre összecsapása volt, hisz ők ketten minden alkalommal keményen összeakaszkodnak. Most a hadiszerencse a törpék oldalára állt, hisz Durburz királynak előbb elfogyott a "májt"-ja, mint hogy sikerült volna feltörni a törpék páncélját.
Zagor és Bástya ütközetében sokáig az Uruk-Hai-oknak állt a zászló, de Bástyának csak sikerült oldalba kapnia Zagor Berzerkereit, mely megfordította a csata kimenetelét.
Tainted és Kyky, pedig jól ki tudták használni ellenfeleik "zöldfülű"-ségét a győzelem megszerzéséhez.
A második csatában A Csarnok Őre, Bástya, Tainted és Kyky arattak győzelmet.

A harmadik csata párosításai:
A Csarnok Őre - Bástya
Emerald - Kyky
Tainted - Zagor
Ghulk - Lantos

A harmadik csatában a sarkos felállás mellett az asztal közepén lévő "Egy Gyűrű"-t kellett a sereg vezérével kiásni, majd megtartani a csata végéig. Bástya erre a küldetésre direkt festett egy Frodót, amivel jelezték az Egy Gyűrű helyét a csatatéren.
A Csarnok Őre és Bástya csatájában a törpék benézték a mozgást, és az első körben oldalba kapta őket egy troll. Fájdalmas veszteségeket szenvedtek tőle, de egy szerencsés dobással sikerült a Troll-t levágni. Ezután a törpék harapófogóba fogták szerencsétlen orkokat, és kíméletlenül lekaszabolták őket.
Emerald és Kyky csatájában a kockák abszolút nem kedveztek a Gondoriaknak, így Mória hős goblinjai nyertek.
Zagor és Tainted meccsében az Uruk-hai-ok rögtön rámozdultak az Egy Gyűrűre, de a gyorsmozgású goblinok gyorsan az oldalukba kerültek, mely megpecsételte Zagor sorsát. Hiába az oldalról 3+-ra sebző Prowler-ek akik még az 1-est újra is dobhatják, az egy szenya dolog, de hát ez van.
Ghulk és Lantos csatája eléggé kiegyenlített volt. Ghulk ugyan megszerezte az Egy Gyűrűt, de a veszteségei miatt "éppen hogy csak" nyert.
A harmadik csata győztes hadvezérei: A Csarnok Őre, Emerald, Tainted és Ghulk.

 

Az első három helyezett:
1. A Csarnok Őre
2. Emerald
3. Tainted



Végül lefényképeztünk mindenkit aki ott volt és jól érezte magát.



Egyedül szegény Lantosnak nem sikerült egy csatát sem megnyernie, de már elláttam néhány jó tanáccsal, úgyhogy reszkessetek! Januárban újra találkozunk! 

A versenyen készült összes képet INNEN tudjátok letölteni.

Szerző: SGrulez



Vélemények, hozzászólások

1. The Tainted 2010-12-06 16:28

Köszi a beszámolót! A “májt” elnevezést javaslom nyelvújításként átvenni a macerás hatalom, varázserő kifejezések helyett! Sokkal könnyebben közölhető vele minden: “Májtojjá má’ bázzeg, ha van májtod, mer lemaracc oszt bukod a májtodat a híroikdúlban, mer ott van a májti tápos Dúrbúrc!”

2. Bástya 2010-12-06 18:29

Remek összefoglaló

3. Emerald 2010-12-06 20:57

Köszönjük a beszámolót, tökéletesen visszaadta a hangulatot! Éljenek a résztvevők, éljenek a bírók és éljenek a győztesek is! Éljen soká! Hipp-hipp!
Dávidtól meg mindenki előtt újra elnézést a ranger-ek borogatásáért, nem volt szándékos wink
A következőn jövőre újra összeakaszkodunk raspberry

4. Peti/Pietr 2010-12-07 11:12

Sziasztok!
nos gratulálok minden résztvevőnek, én sajna nem tudtam eljutni…
de van egy kérdésem:
a csapatképen a Bal oldalon legszélén álló srác (szemüveges, vajszínű pólóban), szóval neki mi a fórumos neve/elérhetősége?
Csak mert lehet h egy régi ismerősöm akivel 4 éve találkoztam utoljára. smile
üdv,
P

5. SGrulez 2010-12-07 13:39

Kyky-re gondolsz?

6. Lantos3317 2010-12-08 11:39

ja jó volt de csak várjátok a februárt!!!!!!!!!!!!!!!!!!! Emeráldd trolja pedig reszkessen mert a bosszú utol éri!!!! mu-haha!!!!

7. Bástya 2010-12-08 13:59

Hajaj…

8. solo captain 2010-12-09 10:11

Végre megint egy jó csataleírás !

Szinte kedvet kaptam játszani…nono azért én nem fogok venni most egy LOR sereget, de olvasgatni jó volt..

9. Orosz Dávid 2010-12-15 12:19

Egy két embert hiányoltam a versenyről, de örültem megint, hogy volt egy alkalom amikor régi ismerős arcokkal összeültünk játszani. Szerintem ez egy jó játék és igen én még a SG mestertől tanultam meg játszani :D