Átverés

2008. 09. 21. 17:00 / Warhammer Fantasy

...így Drammael elérte célját. Kémei jelentették, hogy a Törpék éktelen haragra gerjedtek testvéreik halálhírén, és semmi másra nem vágynak, csak hogy újabb sikeres bejegyzést tehessenek a Bosszúk Könyvébe és akár kirobbantsák a második Szakáll háborút.

    Megtalálták hát a Bosszúállás Koronáját! Az évszázadokkal ezelõtt eltûnt, és most újra elõkerült veszedelmes ereklye végül azonban jó kezekbe került. Nem valószínû, hogy valaha is hallunk többet felõle, bár ki tudja mit hoz a jövõ. Megnyugvást és békét biztosan nem, hiszen bár Öreg Világ népei mind vérüket ontották a korona megszerzéséért, végül a Törpéké lett a dicsõség. Ezt a gyõzelmet senki sem vitathatja el tõlük, de a vereség mindenkinek fájó, egyesek pedig képtelenek feldolgozni. A messzirõl jött Sötét Tündék vezére, Vykiel például egyenesen beleõrült kedvenc mantikórja elvesztésébe, és a hazafelé vezetõ úton, ahelyett, hogy bujkált volna csapataival, esztelen öldöklésbe kezdett. Felismerve a végsõ pusztulásuk veszélyét, leghûségesebb parancsnoka, Drammael egy éjjel harc nélkül átvette a helyét, de nem indult el azonnal. Csakúgy, mint elõdje, az õ szívét is a bosszú lángjai emésztették sok társa hiábavaló halála miatt. A válaszcsapást azonban nem egyenes úton, hanem fortéllyal akarta véghezvinni, ráadásul kiváló történelemismerete most meghozta gyümölcsét, és úgy érezte két legyet üthet egy csapásra. Az évszázadokkal azelõtti cselhez folyamodva, Nemes Tündének álcázva csapatait megtámadott egy Bergerhoffba tartó Törpe karavánt, mely élelmet és sört szállított az ottani fogadókba. A nemrég kivívott gyõzelmük miatt mit sem sejtõ harcosok nem tudták megvédeni a karavánt, az ellenség túlerõben volt. Sem az ártatlan asszonyok és gyerekek, sem az értékes rakomány nem élték túl az összecsapást, mert a tündék orvul, lesbõl támadtak, így az egész mészárlás percek alatt lezajlott. Két nap múlva a Bergerhoffban állomásozó egyik kimerült Törp hadsereg az egyetlen Drammael által futni hagyott túlélõtõl tudta meg a szörnyû hírt és azonnal az északi Middenheim felé tartó Nemes Tünde küldöttség után indult, akik elõzõ este haladtak el a város elõtti úton. Õket gyanúsították a gaztettel, és elégtételre vágytak, így Drammael elérte célját. Kémei jelentették, hogy a Törpék éktelen haragra gerjedtek testvéreik halálhírén, és semmi másra nem vágynak, csak hogy újabb sikeres bejegyzést tehessenek a Bosszúk Könyvébe és akár kirobbantsák a második Szakáll háborút.
    Pár napi járóföldre Bergenhofftól északra érték utol a Nemes Tündéket, és hátvédjüket minden figyelmeztetés nélkül támadták meg. Ezen harci készülõdés látványa fogadta a délre tartó Breton lovagokat, akik segítették a Fény erõit a kutatásban és dicsõséges, nyugodt hazatérésben reménykedtek.
    Tévedtek…
    A három sereg ellenségesen méregette egymást a távolból, a déli napfényben. Senki sem tudta, ki-kivel van szövetségben és a Sötét Tündék sikeres cselszövésének eredményeképpen újra csatakiáltásoktól kezdett harsogni a Nagy Erdõ, miközben rohamra indultak a katonák!

~

A Nemes Tündék levele

„Nagyra becsült szövetségeseink! Mire véljük ezt a hitvány magatartást? Ti, Törp uraim, azonnal engedjétek szabadon a hátvédemet, Ti, lovag urak, pedig álljatok el az utunkból, valamint mindketten engedjétek le fegyvereiteket! Tán a Káosz bolondított meg benneteket? Ha nem hagytok fel ellenséges magatartásotokkal, kénytelenek leszünk erõszakot alkalmazni! Sürgõs ügyben, maga a Birodalom Császára küldött minket Altdorfból Middenheimbe, így ne hátráltassátok az ügyünket, mely eddig közös volt!
Üdvözlettel
Zork, a Fehér Torony mágusa”

A Töpe válasz

Egy Törpe puskás a közeli dombon, mindenki szeme láttára közvetlen közelrõl lelövi az egyik fogoly felderítõt. A tárgyalásoknak részükrõl ezennel vége!

A Breton futár

„Halljátok hát a nemes Lord Emerald, Parravon szülöttjének, Bretonnia védelmezõjének, leghûbb alattvalójának, Sir Martinnak szavait! Mióta a királyságunk létezik, nem fordult elõ, hogy a Fény szövetségesei közül kettõ nyíltan egymás ellen forduljon. Nem történhetett más tehát, mint hogy egyik, ha nem mindkettõ közületek a Sötét Erõk újabb praktikájának esett áldozatául. Ha nem járultok elém fertályórán belül, hogy tisztázhassuk ezt az ügyet, nem lesz más választásom, minthogy mindkettõtöket alapos kivizsgálásnak vetesselek alá, amit akár nem békés eszközökkel is el fogok érni!
Döntsetek belátásotok szerint!
A Tó Úrhölgyének tekintete vigyázza lépteiteket
Sir Martin le Sapphire”

~

1500 pontos Warhammer Fantasy Battles körmérkõzés Törpök (Frigli), Nemes Tündék (Zork) és Bretonok (Emerald) között.

A küldetés minden esetben Ütközet (Pitched Battle) az alapszabálykönyv szerint, meccsenként változó extra gyõzelmi pontszerzési lehetõségekkel mindkét félnek.

~

Déltõl - az elsõ birodalmi óráig / Zork Vs Frigli

A Nemes Tündék feladata: Kiszabadítani a hátvéd többi tagját, melyet úgy tudnak elérni, ha egy legalább 5 Egységerõvel rendelkezõ csapatuk (kivéve szörny, karakter, harci gép) az ellenfél felállási zónájában fejezi be a játékot. Ezért 200 Gyõzelmi Pont jár.
A Törpék feladata: Bosszújuk beteljesítéséhez a legcélravezetõbb út az ellenfél Generálisának likvidálása. Ezért plusz 100 Gyõzelmi Pont jár, valamint amint ez bekövetkezett, a Törpék fellelkesednek, és minden további körben újradobhatnak egy Pszichológia vagy Törés tesztet.
 

Csataleírás Thorgrim Nagy Király küldöttének, Friglius rúnamesternek beszámolója alapján

Királyom!
    Kezdeném azzal, hogy személyes bocsánatodért esedezzek, katonáink gyávasága miatt. Nem fegyelmeztem õket eléggé, éppen ezért engem terhel a felelõsség senki mást. De haladjunk szép sorjában. Csapataink helyzete nekünk kedvezett. Míg az áruló hegyesfülûek épphogy szervezkedni kezdtek, mi már meg is indítottuk a támadást. A kõhajítónk sikeresen el is pusztította az egyik sorozatlövõ nyílágyújúkat az elsõ lövésével, ám ekkor megláttuk. Az ellenség sorai fölött szárnyalt, nagyobb volt mint egy óriás és harsogó bömbölésétõl megremegett a föld! Egy caledori csatamágus, egy napsárkány hátán szállt velünk harcba és lávaként izzó botjának egyetlen suhintásával megtizedelte a dombon sorakozó puskás osztagunkat1, az erdõbõl pedig hangos csörtetés után vörös páncélú lovagok vágtattak ki, mintha a sûrû aljnövényzet ott se lett volna. Ekkor fordultam csak a jobb szárnyunk felé, ahol mit látok?! A három orgonaágyú kezelõ nagy igyekezettel próbálja jobb pozícióba vonszolni a hatalmas harci gépet, de mivel egyiküket hirtelen fehér tollas nyílvesszõk terítették le, ezt a mûveletet még lassabban tudták csak végrehajtani. Nem volt mit tenni, kiadtam a parancsot a támadásra, így harcosaink és a trollvadászok mind megindultak elõre, miközben az összes puska a sárkányhercegek felé irányult. Hirtelen egy éles pattanó hangot hallottam, de még éppen idõben tértem ki a felém repülõ fogaskerék elõl. A kõhajítónk sajnálatos módon a mellé kirendelt mérnök ellenére is majdnem használhatatlanná vált, de úgy tûnt a kezelõk uralják a helyzetet. A nagy puskaropogás elhalta után a füstfelhõbõl 2 alak bontakozott ki, mindketten egy-egy zászlót lobogtatva, mintha mi sem történt volna, majd belecsapódtak az elõttük lévõ harcosokba, csakúgy, mint a semmibõl elõtûnõ oroszlános szekér. Hallottam már ezekrõl a bestia vontatta szörnyûségekrõl, de a látványuktól valóban kirázott a hideg.
    Ekkor körülnéztem, de sehol sem láttam a sárkányt. Nem kellett azonban sokáig várjak, mert tõlem nem messze ért földet, a vonalaink közepén, majd a varázsló ismételt suhintásától most a trollvadászok közül égtek többen szénné2. Megindultam elõre, hátha bátorítani tudom majd katonáimat, és közben már elátkoztam magam, amiért a mérnökünkre bíztam a harci gépek elhelyezését. A nagyobb lõtávval rendelkezõ íjászaik elõl nem tudott hova bújni a személyzet, így az orgonaágyút már csak egy bátor törpe tolta a fedezék felé, akit mint késõbb megtudtam Rundinak hívtak. A két lovag és az oroszlánok iszonyú pusztítást vittek véghez a törpe sorokban, a rengeteg vér látványa pedig a közeli puskás osztag számára elviselhetetlen volt. Szerencsétlenek pont a sárkány felé hátráltak meg, aki bõségeset lakmározott belõlük. A harcosok többségét menekülés közben tiporta halálra a két lovag, akik közül az egyik hatalmas, természetfeletti fénnyel villódzó lobogót lengetett, és éppen felém tartott.
    Azt hiszem a törpéket egészben lenyelõ, a soraink között randalírozó sárkány látványára fiatalabb koromban nekem is meghûlt volna a vér az ereimben, de nem futottam volna el. Nem úgy az én fáradt, kimerült harcosaim. A mérnök volt az elsõ, akinek inába szállt a bátorsága, a kezelõk pedig követték. Nem tett másképp a többi harcos és a nagyszakállúak sem, akik bár sok mindent megéltek, úgy tûnt már békére vágynak, valahol messze a harc zajától3. De a csata még nem ért véget, gondoltam magamban, miközben megmarkoltam a baltámat, hogy megállítsam a lovagokat. Ekkor tûnt fel az oldalamon Malar, a sárkányölõ, aki csak nemrég csatlakozott hozzánk, miután visszatért a Sötét rengetegben folytatott vadászatából.
    Máshol a véres közelharc és a távolsági fegyverek szedték áldozataikat mindkét oldalon, s bár a törpék nagyja hátrált, ekkor mutatkozott meg népünk igazi akaratereje. Rundi egyedül nézett szembe a sárkánnyal. Társai mind meghaltak már és csak egy sorozatra volt ideje, de nem hátrált meg és lenyomta az elsütõ billentyût. Az orgonaágyú hangos zakatolása nyomán a csatamágus feje szétrobbant, sárkánya pedig igen súlyos sebeket szerzett4. Mindezt a vállam fölött láttam, mert idõközben összecsaptam a lovagokkal Malarral az oldalamon. Hihetetlenül gyorsak ezek a tündék, de ezt az eddigi beszámolókból is tudtam már, testközelbõl azonban még nem tapasztaltam. Hirtelen az egyik felém irányzott támadás irányt váltott, Malar pedig fájdalmasan ordított fel. Ekkor már én is úgy éreztem, hogy jobb lenne visszavonulni, ezért elkezdtem a gyülekezõ pontunk felé rohanni. Sosem bocsátom meg magamnak, hogy otthagytam Malart, de ez az õ harca volt. Még láttam, amint a tünde harcos lovának patái alatt vergõdik, de nem tehettem érte semmit5.
    Figyelmemet ezek után a gyülekezõ pont felé fordítottam, ahova megérkezett a tündék gyalogsága, a rettegett fõnix gárda, ám a bátor puskások kitartottak a végsõkig6. Az utolsó amire emlékszem, az az, hogy meghallottam magam mögül a paták dobogását, de utána minden elsötétült7, csak a csata után tértem magamhoz.  A továbbiakat éppen ezért az általam, a történtek ellenére nagyra becsült nagyszakállúak elmondása alapján írom le. Az utolsó percekben ugyanis Rundinak sikerült újra betölteni az orgonaágyút, és hála neki az oldalról támadó oroszlános szekértõl már nem kellett féljenek a törpék. A gárda sztoikus nyugalma és némasága végül megtette a hatását és õk egyedüliként áttörték a vonalainkat. Szegény Rundit végül a félholt sárkány falta fel, ám ezt a nagyszakállúak halált megvetõ bátorsággal bosszulták meg és földre vitték a szörnyeteget!
    A tündék jól harcoltak, mint mindig, de a bosszúnk elérte õket. Senki sem mészárolhat le törpéket büntetlenül, és tetteiknek még súlyos következménye lett volna, ha nem tudtuk volna meg az igazságot…
1 Három kockás varázslatra 6-6-5 => Ellenállhatatlan erõvel kijön a nagyobb tûzlabda.
2 Újabb három kockás varázslat, újra dupla 6-os, újra Ellenállhatatlan erõvel kijön a nagyobb tûzlabda.
3 A terror hatására, 9-es vezetési értékre a törpe generális zsinórban bukott el három tesztet.
4 Az orgonaágyú tüzel. A találatok értéke: 10. Az eredmény borítékolható, a sárkány pedig a késõbbiekben kétszer is a butaság hatása alá kerül.
5 A tündék seregzászlósát megsebzi a sárkányölõ, erre a lova 6-os sebzésdobásra sikeresen porba sújtja óvatlan áldozatát!
6 Két körön keresztül a gárdisták nem tudtak sebet okozni, de a törés tesztjüket mindig megdobták.
7 A tündék seregzászlósa megrohamozta a törpe generálist, aki a három 3+os mentõjére, tripla 1-et dob.

Az elsõ birodalmi órától - a másodikig / Zork Vs Emerald

A Nemes Tündék feladata: Az árulásról mindenképpen hírt kell adjanak Bergerhoffba, de ezt csak úgy érhetik el, ha kitartanak a végsõkig. Minden a saját felállási zónájukban lévõ fele egységerõ fölötti csapatuk (kivéve szörny, karakter, harci gép) után 100 Gyõzelmi Pont jár.
A Bretonok feladata: Gyorsan dûlõre akarják vinni a dolgot, de ehhez át kell törjék a tündék védelmi vonalait. Minden fele egységerõ fölött lévõ csapatuk után, mely az ellenfél felállási zónájában van 100 Gyõzelmi Pont jár nekik.

Csataleírás a nemesi születésû Zork mágus tollából

    Nagy veszteségek árán, de megállítottuk a törpéket, most pedig szembe kell nézzünk Öreg Világ legjobb lovas nemzetének fiaival. A rettegett breton lovasroham, már megindult felénk, de így is sikerült elég ideig kimanõvereznünk õket, hogy a csapataink felkészülhessenek a harcra. A törpék árulásáról (melyrõl késõbb kiderült, hogy nem volt az) hallania kellett a világnak, így mindenáron fel akartuk tartóztatni a lovagokat, amíg idõt nem nyerünk a szervezett visszavonulásra. Legjobb bajtársaim, egyben tanácsadóim és varázslóim segítségével megidéztük a mágia szeleit, ahogy eddig oly sokszor. Ám talán a közeli romlott és fertõzött hatalmak miatt, talán egyszerû véletlen folytán, szegény Hal’lam súlyos hibát véthetett a rúna levegõbe rajzolásakor, ugyanis egy démon szállta meg egy szívdobbanásnyi idõre elméjét. Szerencsére a kontroll, melyet a Fehér toronyban oktatunk rögtön mûködésbe lépett, és a tûzmágus a tudata köré emelt mágikus fallal megvédte magát a biztos haláltól1. Der’nem, a nemes mágia mûvelõje egykor kiváló vadász volt, míg fel nem fedezték mágikus képességeit, így nem csoda, hogy a messzi tanyaházak között megbúvó pegazus lovasokat majdnem három nyíllövésnyi távolságból kiszúrta. Bele is kezdett a Khaine haragját megtestesítõ pusztító energia összegyûjtésébe, amit a szárnyas bestiákra szabadíthatott, és végül kimondta a varázsigét. A kéken pulzáló nyaláb az éppen levegõbe emelkedõ lovagok között robbant szét, ám mintha védõfalba ütközött volna, hatástalan maradt. Nem is hittem volna, hogy a Tó hölgyébe vetett hitük ilyen védelemmel ruházza fel õket! Ezt majd még ki kell vizsgáljuk2. A lovagok csak közeledtek, de íjászaink és sorozatvetõ nyílágyúink sem tétlenkedtek eközben. A hírhedt grál lovagok pedig egyenesen beleszaladtak a sárkányhercegeink által felállított csapdába, akik meg is lepték õket ellenrohamukkal, kiütve az egyik lovagot a nyergébõl.
    Sajnos a mágia szeleit nem könnyû mindig irányítás alá vonni, még akár három képzett varázslónak sem, de szerencsére azért láttam egy villanást Der’nem felõl, akinél mindig lapul pár hasznos varázstárgy, így végül a pegazuslovagok egyikének le is kellett szállnia a varázslövedékek elõl3. A két nyílágyú végül a pontos célzásnak köszönhetõen lelõtte az égbõl az egyik szárnyaló lovagot, az íjászok pedig az erdei fajtársaikat megszégyenítõ nyílzáport zúdítottak rájuk, ám azokon megint egy karcolás sem esett4.
    Végül elérték a vonalainkat. Íjászaink el is menekültek a csatából, félvén egy lovasroham következményeitõl, két varázslótársam pedig a dombok között keresett menedéket. Ekkor megmutatkozott a lovagok követõinek tudománya is, akik végig nagyon jól bántak hosszúíjaikkal és az egyik nyílágyú kezelõit mozgás közben eleresztett lövésekkel tették harcképtelenné. A lovagok hõsi rohama az oroszlánok ellen nem volt átütõ erejû, és én bíztam a nagymacskáinkban, valamint két idomárjukban, akik végül a földbe is taposták a menekülõket a parasztok közé száguldva. Várjunk csak! Ezek nem egyszerû jobbágyok voltak. Katonás uniformisuk volt és egy gyönyörû nõt ábrázoló fa szobrot toltak elõre. Egy relikvia, méghozzá a Tó Hölgyének tiszteletére. Az oroszlánok majd elbánnak velük, gondoltam, és a fõ arcvonal felé fordítottam a figyelmemet, ahol a grálok éppen ekkor futtatták meg a sárkányhercegeket. Bah! Micsoda piperkõcök, legközelebb nem engedem, hogy velem jöjjenek. Ekkor azonban olyat láttam, amit még soha. A fõnix gárda kapitánya felemelte kezét, mire az alakulata hátrafordult és elmasírozott a csatatérrõl! Még most sem tudom mire vélni ezt a dolgot, de választ talán csak a túlvilágon kaphatok, mert ezen a földön a kapitány sosem fog megszólalni5.
    A csata következõ szakaszában érezhetõen gyengült a mágikus erõnk, mint késõbb kiderült Hal’lam elszelelése miatt. Talán az a démon mégis megérintette az elméjét? Elõttem viszont ott álltak a veszedelmes grál lovagok. Itt az idõ gondoltam és az õsi, elfeledett fémizzító varázslathoz folyamodtam, melyet sikeresen el is tudtam mondani, ám alig értem el vele hatást. Bizonyára valami sötét praktika védte ezeket a bretonokat (gondoltam akkor), hiszen mi más magyarázat lett volna ilyen számú balsikerû eseményre6? Hála a pontos lövéseinknek legalább a szárnyas lovagoktól nem kell többet féljünk, mondtam ekkor magamnak.
    A második hullámban érkezõ rohamok felkészületlenül értek ugyan minket, de vasakarattal ragaszkodtunk a pozícióinkhoz. A szekér ugyan hátrébb szorult a relikviát tolókkal szemben, ám a sárkányhercegeink most felnõttek a hírnevükhöz és a harcra kényszerülõ ellenséges varázslónõt kardélre hányták. Itt lehet a fordulópont, gondoltam és magam sem értem hogyan, de iszonyú mágikus energiákat zúdítottam a harcos szerzetesekre, akiket viszont csakúgy mint a lovagokat, megvédett a Tó Hölgyének áldása7. Der’nem eközben ugyancsak kihasználta a kínálkozó lehetõséget és véres rendet vágott a jobb szárnyon elõretörõ íjászaik között, ám így nem volt elég figyelmes. Hátulról érte a halál, mert a gyorslovasságuk megkerülte a vonalainkat. Utoljára egy nyílvesszõvel a hátában láttam lezuhanni egy szikla tetejérõl, nyugodjék békében. Figyelmetlenségem majdnem a saját életembe is került, mert hirtelen egy nyíl állt a lábamba. Iszonyú fájdalmaim voltak, de fedezékbe tudtam vonszolni magam.
    Talán az elkerülhetetlen közeledtének érzése adott erõt az utolsó tetteimhez, melyekben újból az õsi mágiához folyamodva addig izzítottam a lovagok páncélját, míg már a napnál is fényesebben ragyogtak, miközben páncéljukkal együtt elolvadtak8. Az oroszlánokat és a hercegeket végül visszaszorították, engem pedig elfogtak, de ami ezután jött azt nem lehet szavakkal leírni...
1 A csatában a mágusok elsõ tette, hogy a tûzmágus félrevarázsol és veszít egy szintet egy démoni támadás miatt, ami viszont 8as erõvel nem sebzi meg.
2 A breton játékos nem próbálja semlegesíteni a varázslatot, de a pegazusok pont 24”-re tanyáznak, így kapnak 5 sebet, de minden páncélmentõjüket megdobják és ez a késõbbiekben fontos lesz.
3 A harag gyûrûje rejtett varázstárgyat nem sikerül semlegesíteni, mert 1-est dob a breton játékos maradék kockájával, így a pegazusok kapnak egy sebet.
4 A nyolc íjász mind talál, négy sebez is, három 3+os mentõ nincs meg, ám a breton játékos megint imádkozik a Tó Hölgyéhez, és 6+os áldás mentõjére gurít három hatost!
5 A sárkányhercegek megtörése miatti pánikból a fõnix gárda elõször elfut, majd 10-es (9+1 a zenész miatt) vezetési értékre kétszer nem tud összeállni és lefut a pályáról!!!
6 A fém iskola utolsó varázslatát sikerül kihozni, de 2D6-on dupla 1-et dob a Tünde játékos a sebek számának meghatározására.
7 A nagyobb mágikus lövedék tripla 6-os varázslattal kijön, de a mentõk után csak három paraszt esik el.
8 Az utolsó két mágia fázisban nagy dobásokkal sikerült a fém iskola utolsó varázslatát kétszer elmondani a nagy lovag egységre, mely így 2 fõre zsugorodik.

A második birodalmi órától - a harmadikig / Frigli Vs Emerald

A Törpék feladata: Nincs olyan nép Öreg Világon, mely után ne szerepelne bejegyzés a Bosszú Könyvében, s nincs ez másképp a lovagok esetében sem. A törpék még mindig haragjuktól fûtve készek a további harcra! Ha a játék végén a lovagok kevesebb, mint a fele van a pályán, a Törpék elégedetten térhetnek haza, hiszen megszégyenítették ellenfelüket. Ennek teljesítése 300 Gyõzelmi Pontot ér nekik.
A Bretonok feladata: A tündéken való átjutás után a törpék következnek, ám ez keményebb diónak ígérkezik. A feladat adott. Az ellenfél tábla negyedei dupla Gyõzelmi Pontot érnek (azaz 200-at).

Csataleírás a Tó Hölgyének kiválasztottjától, Lady Nicole-tól

    A korrupt mágust elfogtuk. Már csak a törpéket kell az igazságszolgáltatás elé állítsuk. Lord Emerald engem bízott meg a hadtest vezetésével, és a szerelmemet küldte velem seregzászlósként, ami nem lehet véletlen. Régóta tud már a kapcsolatunkról Martinnal, de számos alkalommal bizonyítottuk, hogy nemhogy akadályozzuk egymást a feladatok elvégzésében, de ketten erõsebbek is vagyunk. Még most is érzem a gyengéd érintését, és a csókot az ajkaimon, amit kora hajnalban adott, mielõtt kisurrant a sátramból. Nincs hozzá fogható férfi, de most a feladatra kell koncentrálnom. Ugyan én voltam a vezetõ, a csatát mindig is a hozzáértõbbekre bíztam, most Martinra. Õ sem látott más megoldást, se a tündék és most a törpök esetében sem. Erõvel kell rájuk kényszerítsük az akaratunkat, de ebben a lovagjaink által igen jók vagyunk. Mint mindig, Martin most is szívén viselte a biztonságom kérdését, így újra a grál lovagok védelmezõ gyûrûjében indulhattam harcba.
    Nagy volt a készülõdés a vonalaiknál, de mi, hõs bretonok elõször sosem ellenségünk, hanem a Tó Úrhölgye felé fordulunk, hogy áldását kérjük. Miután a sereg készen állt, megfújattam a kürtöket és vágtába ugrattuk lovainkat. A jobb szárnyon galoppozó lovagok közül hirtelen többen felbuktak, mert egy hatalmas dárda csapódott közéjük, majd a szemközti dombról puskasortûz is megtizedelte õket. Nem tehettem mást, jeleztem, hogy forduljanak vissza, hiszen olyan kevesen nem tudnák áttörni a törpe vonalakat. Ekkor egy fura ropogó hangot hallottam, majd minden elsötétült egy pillanatra. Mint utóbb kiderült a lovamnak köszönhetem az életem, mivel ijedtében biztonságos távolságba szaladt velem. Sérülésem nem volt súlyos, de a fejem így is nagyon sajgott. Mikor áttekintettem a helyzetet, szomorúan vettem tudomásul, hogy Bretonnia legjobbjai az életüket áldozták hazájukért és értem. Találjanak békét a túlvilágon1. Az áldás se menthette meg õket, ettõl a sortûztõl. Rögtön mentális kapcsolatot létesítettem a kedvesemmel és biztosítottam róla, hogy jól vagyok, így az én Martinom, hûen a hírnevéhez tovább rohamozott, és osztagával, valamint a pegazus lovagokkal belecsapódott a hírhedt nagyszakállúak egységébe. Bár a törpék nagyon bíztak védõrúnáikban, az a bretonok haragjától nem védte meg õket. Miután az én hõsöm átgázolt rajtuk, a veszedelmes trollvadászokkal találta szembe magát.
    Több se kellett a törpe harcosoknak, szervezetten megfordultak, hogy betömjék a soraikba ütött rést, ám ezzel lehetõséget adtak rá, hogy a relikviahordozók hátba támadják õket. Ezt valószínûleg az ellenfél mérnöke is felismerhette, mert minden távolsági fegyverét a bátor jobbágyokra irányította. A lovagok sem viselkedhettek volna bátrabban, mint azok a parasztok, akik e napon dacoltak a feléjük repülõ golyózáporral és véghezvitték a lehetetlent2.
    Eközben a gyorslovasságunk kellõ ideig vonta el a többi harcos figyelmét a bal szárnyon, így elszakadtak az ellenségtõl, hogy támogató pozíciót vehessenek fel. Az én Martinom két vöröslõ szakállú baltát lengetõ dühödt törpén kívül mindenkit levágott, de azok éppen addig tartották fel õt, amíg egy tapasztaltabb társuk hátba nem támadta lovagjait. Ez gyorsabb és ügyesebb volt, mint a többi és egy sárkányfogakkal díszített baltát lengetett a kezében. Sárkányölõ! Majd Martin elintézi gondoltam ekkor. Sajnos a relikvia hõs védelmezõi nem érték el idõben a törpe védvonalakat, így azoknak volt idejük újratölteni és mind egy szálig letarolták õket, valamint a hátul helyezkedõ íjászainkat is elkezdték megtizedelni.
    A bal szárnyon újabb krónikákba illõ roham szemtanúja voltam, amikor a gyorslovasságunk és a pegazus lovagok együttes erõvel próbálták megállítani a társaik segítségére sietõ törpe harcosokat, azok azonban állták a sarat és nem futottak meg3. Visszafordulva az én egyetlen lovagomhoz felháborodva konstatáltam katonái szervezetlenségét, akik nem tudták elég gyorsan az elsõ sorokba engedni õt, hogy méltó ellenfélként bevégezze a sárkányölõt4. Ez az egy helyben toporgás késõbb megbosszulta magát és sok jó lovagunk életébe került, akiket az õrjöngõ törpe ütött ki a nyeregbõl.
    Végül azonban Sir Martin párbajban legyõzte a vörös hajú törpét és újabb rohamot indított a beásott tüzérségi állások ellen, amit azonban kürtjelzéssel leállítattam, miután meghallgattam egy futárt, aki Bergerhoffból érkezett. Elég vér folyt már ma, ideje volt a diplomácia eszközeihez folyamodni, mivel ezt az ügyet békésen kellett lezárnunk, mi több, lehetõleg titokban kellett tartanunk, fõleg ilyen vészterhes idõkben! Még mindig a futár szavai visszhangzottak a fülemben, amikor fehér zászló alatt a breton küldöttség részeként a mezõ közepére lovagoltam…
1 A törpe puskásoknak, valamint az orgonaágyú 10 lövésének köszönhetõen az öt grál lovag elesik és a breton varázslónõ is megsebesül.
2 A relikviahordozók 12 fõt vesztenek húsz puska, egy tízes orgonaágyú és egy nyílágyú lövéseitõl, de befejezve a rohamot hátulról megfutamítanak és levágnak egy sértetlen törpe harcos alakulatot.
3 A törpe egység súlyos veszteségeket szenvedett, de az 5-ös vezetési értékre dobott tesztben dupla egyre fordultak a kockák.
4 A seregzászlós hõs csak az ötödik körének mozgási fázisában tudott talpkontaktusba mozogni az ellenséggel, de akkor három hatost gurított találatra és az Erõ kardjának köszönhetõen levágta ellenfelét.

~

    Ott álltunk hát mindannyian a csaták színhelyéül szolgáló mezõn, nem messze az úttól. Semelyikünk sem tudott megszólalni, mindenki a gondolataiba mélyedt. Elõször óriási kiáltozás és fenyegetõzés tört ki a felek között, félõ volt, hogy megint egymásnak ugranak, de végül a vezetõk lecsillapították a kedélyeket. Õk már tudták, hogy ez az egyetlen magyarázat, de valószínûleg még mindig nem akarták elhinni.
    Nem akarták elhinni, hogy hiába oltottak ki annyi értékes életet, hiába okoztak súlyos veszteségeket az akkor még ellenségnek tartottaknak és hiába harcoltak. Mindez egy átverés eredménye volt csupán. A sötét hatalmak újabb cselszövése, hogy egymás ellen fordítsa a Jó ügy harcosait. Ám Bergerhoffban leleplezték a sötét tünde kémeket, akik egy kis „ráhatás” után minden bevallottak. Felderítõket küldtek ki a szélrózsa minden irányában, hogy rábukkanjanak Drammaelre és gonosz seregére, de eleddig semmi bíztató hír nem érkezett.
    A felek kölcsönösen megerõsítették szövetségüket, és segítettek eltemetni egymás halottait, ellátni egymás sérültjeit. Ennek a napnak az írott történetét valószínûleg Altdorfban õrzik majd egy sötét terem egyik félreesõ sarkában, egy polc tetején és csak az arra érdemeseknek mondják el a tartalmát röviden. Ez nem olyan krónika, amit évszázadok múltán is emlegetnek majd. Ez egy azok közül, melyeket jobb elfelejteni, de tanulságát az idõk végezetéig õrizni kell, hogy ilyen soha többet ne fordulhasson elõ…

Szerző: Emerald



Vélemények, hozzászólások