Beszámoló: W40k European Team Championship 2008 , Modena

2008. 09. 21. 17:00 /
Az Krueger Alfrédnak csudálatos írása amaz vitézkedésrül mely megrendeztetett az Úrnak kettõezernyolcadk éviben, amaz taljánföldi Modena városában mindenkinek különösen nagy örömire, s az Istencsászárnak nagyobb dicsõségire.

    Mint bizonyára értesült már róla a fórum népe, 2008 augusztus 9-10 között került megrendezésre az European Team Championship 2008 Olaszországban, Modena városában, melyre magyar csapat is kiutazott. Errõl az eseményrõl következik most egy kis beszámoló. Nem is annyira a játékról szeretnék írni, a konkrét csatajelentéseket az esemény topikjában mindenki elolvashatja a legilletékesebbek tollából. Inkább magát az eseményt, egy ilyen verseny menetét, hangulatát szeretném bemutatni.

    A verseny egy hétvégét foglalt magában, három csatát szombaton, hármat vasárnap. Úgy döntöttünk, hogy pénteken korán elindulunk, hogy idejében elérjük a szállást, és ne legyünk másnap hulla fáradtak a késõi fekvés miatt (a tapasztalatok alapján ez fontosabb, mint elsõ hallásra gondolná az ember).

    Hajnali öt körülre tûztük ki a Budapestrõl való indulást, de ember tervez, Isten végez, végül egy két órás csúszás lett belõle. Szerencsére az augusztusi idõpont miatt amúgy sem túl vastag reggeli csúcsot még így is sikerült elkerülni. Tata felé vettük az irányt, ahol csatlakozott hozzánk az expedíció két résztvevõje, így lettünk kilencen, nyolc játékos (Warboss káoszdémonokkal, Vanger eldákkal, Dante tiranidákkal, Loresh a tauk népével, Mekaniak orkokkal, Todward sötét eldákkal, Konrad Káosz-ûrgárdistákkal, valamint e sorok írója Birodalmi Gárdával), és egy nézõ (Doom). Nem volt más hátra, mint a gázra lépni (tempomatot beállítani...), és meg sem állni Modenáig.

    ...meg ahogy azt az egyszeri magyar 40k-játékos elképzeli. Az elsõ gond Ausztriában ért, a nemzetközi versenyekre való kiutazókat már máskor is emlékezetes élményekkel gazdagító GPS-ek erre az útra magunkkal vitt képviselõje úgy gondolta, hogy tud egy rövidebb utat Burgenlandon keresztül, egy jó 100 km-es kitérõt eredményezve. Sebaj, idõnk, mint a tenger, mentünk tovább. Ausztria festõi hegyei között nagyjából eseménymentes volt az út, pár kisebb, input-output-megállót leszámítva, Olaszországban viszont elég sûrû volt az élet. A hegyek közül kiérve elõször hatalmas esõbe futottunk bele (ez is visszatérõ motívum már, de a mostani talán még a tavalyi csehországinál is keményebb volt), majd az esõt megunó égiek kettesbe kapcsoltak, és a víz helyett 3-4 centis jégdarabok kezdtek el potyogni. Az autópálya forgalma persze megállt, az emberek rezignáltan próbáltak felkészülni a meteorzáporra, és a vulkánkitörésre, ami minden számítás szerint soron következik. A jégesõ el is állt egy idõ után, és ahogy a nagy könyvben meg van írva, az autópályán három sorban álló kocsikból elõrajzó különféle nemzetiségû emberek az látóhatáron emelkedõ óriási füstfelhõt kezdték figyelni, vajon a meteor-e, vagy a vulkán. Mi egy felrobbant benzinkútra tippeltünk, abból kiindulva, hogy az imént ismertetett remek dolgok mellé az expedíció egyik kocsijában vészesen megfogyatkozott a benzin, és már csak pár kilométer volt a következõ benzinkútig, mikor az egész sor leállt. Végülis kiderült hogy nem természeti csapás okozta az eseményeket, hanem egy kamion hevert oldalára borulva az autópályán, körülötte Cobra 11, Medicopter 117, a tûzoltókról most hiretelen nem tudok semmilyen német sorozatot, de azok is. Ez az esemény okozta a nagy füstöt. Elterelés, az Olaszországba igyekvõ hozzávetõlegesen hatmillió-nyolcszáztizenháromezer-kilencszáztizenöt kocsi (ebbõl 3 a miénk) festõi olasz kisvárosok utcáin próbálta célját elérni, az alkalomhoz méltóan csigalassúsággal. Ha valakinek, hát szegény Konradnak valószínûleg nem ez volt a legvidámabb órája aznap, hiszen a mutatványt nullán álló üzemanyagmutatóval, a vész-vész-vésztartalékot használva adta elõ. Miután négyszer kereszteztük felüljárón az autópályát, és bejártuk fél Olaszországot, végre magunk mögött hagyhattuk a dugót, és elindultunk benzinkutat keresni, hiszen ha a benzinkút nem is robbant fel, de a balesetnek pont azon a három kilométeren kellett történnie, ahol megközelíthetõ. Az egyik felhajtó mellett találtunk is egy benzinkutat, zárva. Segáz, B-terv. Sorba visszakuncsorgás, majd olasz kisváros, a GPS szerint tele van benzinkutakkal, nosza. Kulcsszó ismét a ,,GPS szerint", háromból kétszer híre-pora se volt a benzinkútnak a jelzett helyen, a harmadik meg le volt zárva. Miután Konradot lebeszéltük róla, hogy GPS-programozók és otthon henyéló olasz benzinkutasok testébõl fõzött bioetanollal teletankolva hagyja itt a napfényes Itáliát a vérbe (na jó, nem is, egész nyugodtan tûrte), megkérdeztünk egy bennszülött olaszt, aki útbaigazított, kb egy kilométerre egy kis egyszemélyes falusi benzinkúthoz, ahol végre meg lehetett itatni a gépet.

    Sõt mi több, az úti kalandok véget is értek erre a napra. Nemsoká, már sötétben befutottunk a kempingbe. Kellemes meglepetésként közvetlenül az autópálya mellett helyezkedett el, az egyik lehajtóról lehet megközelíteni. Egész jó kis hely volt, volt elegendõ hely a sátraknak és a kocsiknak, némi plusz pénzért áramot is csiholtunk, volt egy kis büfé is, nem túl magas minõséggel, és csillagászati árakkal, és tiszta vizesblokk is. Mondjuk a vécé-rész nem sikerült túl szofisztikáltra a gugulós megoldással, e sorok írója pl a GDP-rangsorban nem kicsivel hátrébb álló országokban se találkozott még ilyennel. Persze nem csak nekem okozott gondot, az expedíció egyik tagja még másnap reggel is vidáman lezuhanyozott a helyiségben található, ronotott to hit-dobások eredményének eltüntetésére szolgáló nagynyomású, jéghideg vizet adó zuhannyal, mert nem vette észre, hogy az ötbõl két fülke normális, meleg vízzel is felszerelt tusolót rejt.

    Egy kicsit ültünk a büfében, sört szopogatva, és a másnapi esélyeket latolgatva, majd nyugovóra tértünk.

    Másnap idõben fel is tudtunk kelni., irány a helyszín. GPS bebizonyította, hogy azért nem csak tévutakra csalni tud, könnyen oda is találtunk. Egy külvárosi negyedben található sportkomplexumban tartották rendezvényt. Több, nagy csarnokból, és egy központi épületbõl állt. A szervezõk sok csapatnak biztosítottak tömegszállást a kisebb csarnokokban, az asztalokat pedig a legnagyobb tornacsarnokban állították fel. A legnagyobb részt a fantasysok foglalták el, 40k-ban hazánkkal együtt tíz ország nevezett. A fõ helyen a szervezõk pultja helyezkedett el, itt egy nagy kivetítõ is volt a párosításokkal, illetve egy visszaszámlálással, ami az aktuális csata végéig hátralévõ perceket számolta- sajnos csak a fantasysok számára. A GW is hozott egy kisebb pultot, ahol seregdobozokat, illetve az aktuális újdonságokat lehetett beszerezni. Különösebben nem mozgatott meg minket, itthon mindenhez olcsóbban hozzá lehet jutni. A másik kereskedelmi célú intézmény a Micro Arts Studio boltja volt, innen egész sokan vittek szuvenírt (én is).

    Már elsõ pillantásra látszott, hogy nem lesz egy sétagalopp a dolog, az olasz napsütésben a légkondicionáló nem igen tudott megküzdeni az üvegházhatással, és a teremben nyüzsgõ milliónyi ember által leadott hõmennyiséggel, az asztalsorok túlságosan közel voltak egymáshoz, ráadásul a legtöbb sorba csak az egyik végén lehetett bemenni, a sor elején játszókon keresztültiporva, és késõbb a meleg miatt sokan levették a pólójukat (persze nem a legsoványabbak, és így legkevésbé izzadók), a szûk helyen minduntalan összeütközni velük/átfurakodni köztük/tûrni, hogy õk keresztülfurakodjanak eléggé kellemetlen volt.

    Viszonylag korán odaértünk, volt alkalmunk egy kicsit körülnézni. Szivárgott be a többi csapat is, minden nép a saját csapatának pólójába öltözve; a szervezõk pedig még akkor pakolták fel az utolsó sor tereptárgyait (Lengyelországban elõzõ nap este már minden készen állt), ezeket szemléltük meg abból a szempontból, hogy melyik asztalon lenne jó játszani, melyiken nem. (Akik nem ismerik a szabályokat: ez elég fontos volt, örültünk, hogy volt rá idõ, mert a szabályok szerint két nemzet összecsapására a csapatkapitányok úgy választják ki a párokat, hogy az egyik megnevezi egy saját játékosát és egy asztalt, amin majd a csata zajlik, mire a másik válaszul kirak egy saját játékost, majd fordítva, míg mind a nyolc párt meg nem határozták- és, ha belegondolunk, az itt hozott jó döntéseken elég sokminden múlik). Érdekes volt, hogy míg a lengyelek nagyjából egységes képet mutató terepkészleteket használtak, itt láthatóan több klubból szedték össze az anyagot. A lengyel versenytõl eltérõen itt nem csak kis terepek voltak, néhány asztalra viszonylag nagy, a Magyarországon használtakhoz hasonló tereptárgyak is felkerültek. Volt mindenféle tereptárgy, házi készítésûek, és félkészen vettek vegyesen. Jellegzetesek voltak a kartonból hajtogatott, majd mûfûvel befedett dombok, valamint a keménypapírra nyomtatott elemekbõl összeállított épületek. Ez utóbbiak igen látványosra sikerültek, bár a strapabítóságukkal kapcsolatban kételyeim vannak. Nagyon jól néztek ki a CoD-os mûanyag elemekbõl készített épületromok (annyi talán nem volt, mint Lengyelországban), és a teljesen házi készítésû darabok is rendben voltak. A tarkaság ellenére igényes terepasztalokkal szolgáltak a szervezõk. Jópofa ötletnek tartom továbbá, hogy mindegyik mellett volt egy kis matrica, mely a tereptárgy típusát jelölte: ha csak egy fedezékmentõérték szerepelt rajta, akkor valós LOS-t adó volt, ha egy szám, és a mentõ, akkor a szám a méretkategóriát jelölte, és a tereptárgy ,,area terrain"-nek számított.

    Kis késéssel megkezdõdött a rendezvény, a bírói asztalnál mindenki megtudhatta, hogy melyik ország lesz az ellenfele. A konkrét csataleírásokat mindenki elolvashatja a topikban, de mivel egy versenybeszámoló nem létezhet a csaták leírása nélkül, ezért legalább az enyémek álljanak itt. Mint már említettem, Birodalmi Gárdával játszottam. A kötelezõ HQ-osztag mellett hoztam két huszonöt fõs szakaszt beszivárgókkal, plazmákkal és lézerágyúkkal, két ötvenfõs conscript-osztagot, akiket három komisszár hivatott az elfutástól megvédeni, két Baziliszkusz önjáró löveget, két osztag lovast és egy lézerágyús, lámpával felszerelt Sentinelt.

    Elsõ meccsünket a spanyol csapat ellen játszottuk, én az orkokat kaptam, méghozzá egy igazi fanatikust: még a hátára is orkot tetováltatott. (Az elõre kitettek közé tartoztam mindig, az ellenfél határozta meg, hogy kivel játszom). A zöldbõrûektõl eléggé féltem, de aztán egész jól ment. Két warbosst, 5 teherautónyi orkot, pár buggyt, két osztag lootát, meg Zzzap Gunokat hozott. A küldetésben az asztal közepét kellett elfoglalni, 8 kör volt, az elsõ kettõben éjszakai harc, és a svéd tartalék szabályai éltek. Bár a fórumon volt már szó róla, azért leírom ide is, amit errõl az itthon idáig ismeretlen (és nem tagadom, számomra igen idegesítõ) szabályról tudni kell: elsõ körben csak a Scout szabállyal rendelkezõ dolgok kezdenek az asztalon, majd a második körtõl tartalékból érkezik be minden, oly módon, hogy a egységek fele kerüljön fel: ha fenn van fele, a töbire nem lehet dobni, ha már mindenkire dobott az ember, és mégsincs fenn a fele, akkor új ,,kört" kell kezdeni, míg a fele fenn nincsen. A harmadik körben ugyanilyen módon a kint lévõk fele jöhet fel, a negyedikben már mindenki. Az új ork kódex IG számára elég nehéz feladat, az ellenfél jól választott, de a felkészülési meccsek során játszottam ilyen sereg ellen (ha nem is ezt a küldetést), ismertem a gyengéjét. Szerencsére elég jó ütemben fel tudtam rakni a lascannonokat, amivel aztán odacsaptam az érkezõ teherautóknak. (Ellenfelem a régi, kisebb, jobban bújtatható modelleket használta). Nem sok ork ért be közelharcba, a conscriptek azokat is megfogták. Viszont közben õ sem tétlenkedett, így végül 8:12 lett oda. Két ork csapat volt félerõn az 5. kör végén a conscriptekkel közelharcban, mikor be kellett fejezni, ebbõl még bármi lehetett volna, ha van +1 kör, de hát nem volt. Tábla közepét foglalni sajnos neki sikerült 3 osztaggal, pedig talán még többet is öltem tõle, de erre már nem emlékszem. A többiek: Konrad és Dante 10, Loresh és Todward 11-11, Mekaniak 1, Vanger és Warboss pedig szintén 8-8 pontot szerzett.

    Az elsõ csata után ebéd következett, minden csapat kapott egy-egy adag ebédjegyet szombatra és vasárnapra, amivel a sportlétesítmény ebédlõjében lehetett enni- kis sorbanállás után, természetesen.

    Étkezés után a francia csapattal folytattuk, az én második ellenfelem a francia Ûrfarkasok lettek. Három Whirlwind, három Landspeeder, két osztag Blood Claw Drop Podban, két osztag Scout, két motoros karakter, és egy Dreadnaught, szintén Drop Podban. Ezt a sereget szerettem volna, mert meg tudom verni, bizakodva néztem az események elébe. Sajnos elsõ két körben Fortuna az ellenfélre mosolygott, semmit nem dobtam meg, két Whirlwindje végig meg is maradt. Bejöttek a Drop Podok is, az egyik osztag BC-t szétlõttem, elfutott, és nem is tudott helyreállni. A következõ körben a másikat meg a conscriptekkel megtámadva vittem félerõ alá. A Scoutokat,, és a másik karaktert a másik osztag conscripttel kötöttem le, ütöttem is belõlük jó sokat, de sajnos nagyon megbosszulta magát, hogy az elsõ körben a Whirlwind meg a siklók fennmaradtak, közben elég jó nagyot haraptak a maradék seregembe, így aztán végül kikaptam 16:4-re. 5 csomagot kellett egyébként elfoglalni, kettõt a két sikló el tudott, igazából ez okozta a pontkülönbség nagyját. Loresh 5 pontot szerzett, Dante 4-et, Mekaniak 2-t, Konrad 1-et, Vanger, Todward és Warboss egyet sem. Nem ez volt a legjobb körünk, az biztos.

    Az utolsó szombati ellenfelem az orosz IG volt. Szintén verhetõ sereg, 2 Leman Russ (egyik Demolisher), egy Basilisk, 2 Hellhound meg gyalogosok. Egy szépen kifestettt Vostroyan sereg volt egyébként (na jó, a jármûvei nem voltak olyan jók, de maguk a gyalogosok nagyon szépek voltak), és ráadásul –fluffosan- a doktrínák is a Votroyan Firstborn doktrínái voltak. Táblanegyedfoglalás volt a feladat. Elsõ két körben kritikán aluli módon dobtam, õ mindent megdobott, a jármûveire veszélyes dolgok nagy részét leszedte, még az egyik Baziliszkuszomat is kilõtte egy ügyes hit-tel. A harmadik körtõl feltámadtam (egy lézerágyút meg egy plazmát szivárogtattam be a Baziliszkusza mögé, az én Basiliskommal lõttem, a negyedik körben végre lett valami effekt), de a hátrányt behozni nem sikerült. Pár jármûvét kiszedtem, a gyalogjait berohantam a conscriptekkel (az egyik osztaggal, a másikat ügyesen lekötötte a két Sentineljével), de ez sajnos nem volt elég. Táblanegyedek foglalását megakadályoztam, de így is 7:13 oda.  Loresh és Todward 20-20 pontot szereztek, Dante és Konrad 7-et, Warboss 2-t, Mekaniaknak és Vangernek sajnos ezúttal egyet sem sikerült.

    Mikor idáig eljutottunk, már bõven sötét volt, kilenc felé járt az idõ, jóból is megárt a sok, hazatértünk. Egy étterembe szerettünk volna elmenni, de a környék gyalogos átfésülése nem hozott értékelhetõ találatot, így kocsiba pattantunk, és kis kavargás után sikerült egy korrekt pizzériát találni, ahol az egész napos warhammerezésben (sanyarú a sors:)) megfáradt csapat hamisítatlan olasz pizzából meríthetett új erõt- a kempingbe való visszatéréshez, ugyanis a szimpatikus vendéglátóipari egységben tötött idõt az éjfélkor esedékes kapuzárás szabta rövidre. Kis beszélgetés után, kettõ felé el is tettük magunkat másnapra, hiszen távolról sincs még vége a küzdelemnek.

    Reggelre kelvén, miután mindenki embert faragott magából (és kedves tanácsokkal próbált ebben a mûveletben a lassabbak segítségére lenni), visszatértünka küzdelmek színterére.

    Elsõ ellenfelem a szlovák nida volt. Klasszikus, a kódexírókon és a nida játékosokon kívül mindenki által nagyon utált nidzilla, sok sokatlövõ szörny, gondolom, nem kell ecsetelnem. A kötelezõ dolgok mellé két 20-as osztag spinegaunt, és két osztag Ravener fért be. Célom a 20:0 elkerülése volt, sajnos nem sikerült: egy osztagot átinfiltráltam hozzá már az elején, egy másikat elbújtattam, meg a Basilisk élte túl, mert bújtattam, õ szinte mindenkivel átért (az volt a küldetés). Warboss és Todward szintén 0-ra kapott ki, Konrad 12 pontot szerzett, Loresh 11-et, Dante 9-et, Vanger 6-ot, Mekaniak pedig 3-at.

    Utána ebéd következett, a már ismertetett módon. Közben másfelé is zajlott az élet, a komplexumban, egy néger közösség tartott az amerikai filmekbõl ismert zenés-táncos istentiszteletet az egyik teremben.


    Ekkor pontozták a legszebb sereget is, fel kellett pakolni mindent az asztalra, a játékosok pedig körbejártak, és a kiosztott kis cetlikre felírták azt a két csapatot, aki szerintük a legszebb seregekkel rendelkezett. Ezt okos ötletnek tartom, azokon a külföldi versenyeken, ahol eddig voltam, a legszebb sereg szavazása, mivel plusz pontot ér, általában inkább a taktikáról, mint a modellezõi teljesítmény elismerésérõl szólt. Ha kettõt kell választani, akkor inkább valószínû, hogy az érdekbõl támogatandó mellett egy valóban kiemelkedõ festési teljesítmény is eliserésre kerül. Én a németekre, és a lengyelekre szavaztam. Az olaszos lazaság persze itt is bejátszott, egy ország egy asztalsoron játszik, de nem feltétlenül az összes csapattag ugyanazon az oldalon. Mivel nem volt megállapítva, hogy ki melyik oldalra pakolja a seregét, nehéz volt eldönteni, hogy mi melyik nemzet csapatához tartozik.

    Ötödik ellenfélnek az osztrákokat kaptuk, ez a forduló már az utolsó elõtti helyért ment. Kicsit késve kezdtünk, az osztrákok kocsiját feltörte valaki. Az én ellenfelem az osztrák Dark Elda volt. Hát, talán meg tudom verni. Svéd tartalék, 8 kör, elsõ kettõ éjszaka megint, a küldetés objektívafoglalás, ezúttal csak hármat. A svéd tartalék kiütötte a legnagyobb tápját, a witchek térkapus rohamát, de azért így se volt veszélytelen persze. Dark Elda elen eddig nem sokat játszottam, de a felkészülés alatt szerencsére volt módom kipróbálni pont egy ilyen küldetést Todward serege ellen, szóval nem a Nagy Ismeretlennel néztem azért szembe. Volt négy witch-osztaga skimmerekben, három skimmertankja, két táp HQ-ja, két osztag Warp Beastje, meg egy osztag Warriora is. Dark Eldához mélrtóan jött elõre a skimmerekel, én meg IG-hez méltóan lõttem. Halt is rendesen, az elsõ roham lendületét megtörtem. Következõ körben már a teljes seregével jött- de én meg az én teljes seregemmel lõttem, ismét megfogyatkozott. Rájött, hogy a fele sem tréfa, menekülõre fogta. Én persze, háháhá, ravaszra izzadt ujjakal küldtem, ami a csövön kifér, hullott a sok hegyesfülû. Elbújt. Volt, ami kilógott, lõttem, halt. Witchek közül egy se ért be közelharcba., FõHQ-ja magára robbantotta az egyik Basilisket, elrontja a 2+-t, conscriptek jönnek, kukucs, halt. Aztán az utolsó körben (õ döntötte el, hogy ki kezd, és nekem adta) az Isten háta mögül beugrott az egyik objektívához az egyetlen megmaradt skimmerrel, ami foglalónak számított benne ülõ osztaggal a verseny szabályai szerint, a másikhoz egy witchosztaggal begyalogolt, és így elvett tõlem 671 pontot, magának meg szerzett ugyanennyit. Ügyes volt, na, 6-14 oda. Talán a legélvezetesebb csatám ez volt. Konrad szintén örülhetett, 17 pontot kapott, míg Loresh és Warboss döntetlent játszottak (10 pont). Vanger 7 pontot szerzett, Todward 3-at, Dante és Mekaniak sajnos egyet sem.

    Na, itt eldõlt, hogy utolsók leszünk, akármi is történik, de azért az utolsó csatát még lejátsszuk, nem csináljuk azt, amit a szlovákok tavaly. Kitartásom jutalma a svéd nida, szokásos felállás (ezúttal 2*8 génorzóval, meg pár gaunttal), szokásos kilátások, két conscriptosztagom maradt a két semleges negyedben a végére, azok is félerõ alatt, 20:0, kevés vagyok, mint eldában a tesztoszteron. Noha egyik kedves útitárs (khm) szerint érthetetlen a vereség, hiszen nekem több figurám volt fenn, mint az ellenfélnek, de aki a vécében zuhanyzik, annak elnézzük ezeket a butaságokat. Az eredményekre visszatérve: felhõtlenül örülni igazából csak Vangernek volt oka a 20 pontjával, Konrad 8, Todward 6, Mekaniak 5, Loresh egy pontot szerzett, Dante és Warboss -hozzám hasonlóan- egyet sem.

    Az ellenfelekrõl egyébként csak jókat mondhatok, korrektül játszottak, nyelvi nehézségek sem voltak, csak a franciával, aki nagyon rosszul beszélt angolul. De gond abból sem volt.

    Elpakoltunk, összegyûltünk, beszélgettünk, megvártuk az eredményhirdetést, majd elbúcsúztunk a helytõl, és a negyedik kiadástól, elindultunk ,,haza", a kempingbe. Kicsit emberibb formára hoztuk magunkat, lecseréltük a saját, és szép, molett, a szûk hely miatt mindenkihez hozzádörgölõzõ 10 liter/perc sebességel verejtékezõ félmeztelen játékostársak izzadtságával szennyezett pólókat, majd irány a város, közelebbrõl egy hangulatos kis olasz étterem. Vasárnap késõ este nem sok ilyen van nyitva, de kis kérdezõsködés után sikerült találni egyet, ahol újfent megízlelhettük a hires olasz konyhát. Az expedíció egyik tagja még a kelleténél nagyobb mértékben is, örömmel megrendelt egy steaket 4 euróért, mellé meg egy pizzát is, de menet közben kiderült, hogy 4 euró csak tíz deka ára, az adag pedig ennek a többszöröse. Fogadásból végülis legyûrte az egészet, számos vidám pillanattal, és jó fotótémával ajándékozva meg minket. A kapuzárási pániktól hajtva visszasiettünk a kempingbe, és tartottunk egy kis brainstormingot a büfénél, mit csináltunk jól, mit rosszul. Nem mennék bele nagyon most, a fórumban úgyis kitárgyaljuk, de a fõ csapásirány a küldetésorientált játék, a sok gyakorlás, és a szélesebb játékostáborból való csapatválogatás volt. Bonyolítja a helyzetet, hogy jövõre már ötödik kiadás szerint játszunk majd, így a megszerzett tapasztalatok egy része veszendõbe ment, senki nem fog már két Deffkoptával két táblanegyedet elfoglalni az utolsó pillanatban. Persze ezzel a problémával ellenfeleink is szembesülnek majd.

    Másnap reggel tábort bontottunk, és megkezdtük az utat hazafelé. Maranellóban meglátogattuk a Ferrari-múzeumot, láttunk benne sok szép Ferrarit, meg egy hatalmas ork Apocalypse-sereget, ami csak buggykból állt:

    Ezt leszámítva az út eseménytelen volt, a 24 harmadik évad utolsó részére pont hazaértem.

    Ezt volt hát az W40k ETC 2008, jövõre ötödik kiadás szerint folytatódik a móka, mikor ezeket a sorokat írom, már tudni lehet, hogy Németországban.

Szerző: Freddy Krueger



Vélemények, hozzászólások