Mire jó a háború?

2004. 05. 25. 13:17 / Warhammer Fantasy

A nosztalgia vezette kezeimet, amikor ezt a még Warhammer Annual alapján összeállított breton seregem által lejátszott csatajelentést ide is beküldtem. Anno még nem nagyon számított, hogy kerültek a Nemes Elfek Bretonnia földjére, és az írói vénámban sem csordogált oly tökéletes vörös nedű mint most :D Ettől még lehet, hogy valakinek tetszeni fog wink Jó szórakozást!

WHFB 6th edition 2000pts battle between  High Elves and Bretonnian knights

A Battle Report-ot Thomas Lebogan elbeszéléséből szerkesztette Sir Gregory de Loungville, Lord Emerald írnoka…

    A kutya ébresztett…
    Dollie már megint nem bírt magával, és reggel első dolga volt az ágyamba vetni magát, persze csak miután jól meghempergett a disznók között. Mióta Carol elment meglátogatni a nagynénjét az a dög pokollá teszi az életem, hiába próbáltam barátkozni vele, tegnap majdnem leharapta a kezemet. Azt hiszem a kölcsönös utálat életünk végig el fog kísérni minket, bezzeg a feleségem szót ért vele. Mellette olyan, mint egy kisangyal. Bah…

    Nos a napomat, mint mindig jó előre elterveztem. Első az állatok rendbetétele, második a tető kijavítása, harmadik… na igen, harmadik az ajándék. A szomszéd farmon él Rosie anyó, egy kivételes tehetséggel megáldott varrónő, és mivel Carol pont a 15. házassági évfordulónk napján fog hazajönni 3 nap múlva, úgy gondoltam meglepem egy gyönyörű ruhakölteménnyel, amiben majd elviszem a tavaszi bálba. Tehát mint mondottam volt, első dolgom volt megetetni az állatokat. Ronald a tehenünk megint kevés tejet adott, talán depressziós vagy mi. Szó mi szó, folytattam a disznókkal. Ők nem törődtek azzal, hogy mit kapnak, azonnal zabálni kezdtek… boldog együgyűség.

    A szerző itt egy khm jókora részt kihagyott, mert így látta jónak…
    A 10-ből már csak 2 arany csilingelt a zsebemben a hazaúton. Nem bántam meg a döntésemet, Rosie anyó tényleg varázslatosan szépet alkotott.

    NODE!
    Amint fölértem az utolsó dombocska tetejére földbe gyökerezett a lábam. Egyszerre hallottam meg a mesékből jól ismert griff és sárkány, illetve a több tucat harsona, kürt és trombita ékes, dallamos, ugyanakkor fülsüketítő hangorkánját, mely majdnem ledöntött a lábamról. Apám történelem tanórái végül nem bizonyultak hiábavalónak, hiszem első pillantásra felismertem, hogy kivel állnak szemben kedves urunk, Lord Emerald hős lovagjai. A felismerés azonban szöget ütött a fejembe. Mit keresnek a Nemes Elfek (High Elves) Bretonnia földjén???
    A választ hamarosan megkaptam. A csata elkezdődött…

    Felállás szempontjából a terep nekünk kedvezett, hiszen a romos kis tavernán, a pár darab antik korokból fennmaradt faldarabon és az én házamon kívül (A megjegyzést a Dollie nevű kutya reménybeli elvesztéséről a szerző jobbnak látta kihagyni) a sík csatamezőn nem akadályozta semmi ék alakzatú lovascsapataink előrevonulását. A másik oldalon ugyan harci gépek és íjászok is sorakoztak, ám ez nem rettentette vissza hős katonáinkat. Lord Emerald taktikája természetesen a Tó Hölgyének áldására épült, így lovagjaink védve érezhették magukat az erénytelen fegyvereket használók támadásaitól. No persze ebben nem merült ki a Nemes Elfek hadászati tudománya sem. Rögtön fölismertem egy lovascsoportot, mely igen kevés főt számlált, ám páncélzatuk makulátlanságáról elég annyit, hogy ha rájuk nézett az ember, egy üstökösnél is fényesebben ragyogtak a szikrázó napfényben, ők voltak a Sárkány Hercegek (Dragon Princes). A velem ellentétes oldalon, pedig egy valódi sárkányon lovagló hőst fedeztem fel. Irtóztató látvány volt, ahogy a kékes fényben úszó monstrum szárnyait csattogtatta gyilkos tüzet lehelt a kék égbolt felé. Mint mondtam a bretonok térdre ereszkedve imádkoztak, így az ellenfélhez került a kezdeményezés, amit ők ki is használtak és megindították a támadást.  

    Az első körök folyamán többnyire csak taktikus manőverezés jutott osztályrészül csapatainknak, mivel az Elfek Lovai (Elven Steeds) sokkal fürgébbnek bizonyultak, hál istennek Nyílágyúik (Bolt Thrower) és íjászaik tüzétől megóvott az áldás. Az első összecsapás a jobbszárnyon történt, ahol a Királyság Lovagjait (Knight of the Realm) a sárkány illetve az Ezüstsisakosok (Silver Helms) lerohanták. Azok a sárkány puszta látványától elfutottak, bár később sikerült rendezni a soraikat. A Grálok (Grail Knights) látván a bajt jobb felé vették az irányt, de sajnos Lord Emerald harci láztól fűtve oldalba rohanta az Ezüstsisakosokat, így azoknak, miután urunk komoly ellenállásba ütközvén hátrálni kezdett lehetőségük volt őt üldözve a Grálok látómezején kívülre kerülni. Ezalatt a balszárnyon a pökhendi Sárkány Hercegek elsöpörték parasztokból verbuvált Gyalogosainkat (Men at Arms), illetve a másik Királyság Lovagjaiból álló csoport a tüzérségük felé tört előre. Ám az áldás sem tarthatott a végtelenségig, így egypár elf többkörnyi semmittevés után túltette magát a reá szállt átkon és kilőtte nyilait, melyek a balszárny lovagjainak súlyos emberveszteséget okoztak. A Királyság bátor Lovagjai még utolsó erejükkel elsöpörték ugyan a multifunkcionális Palotaőröket (Sea Guards), ám utána a gyilkos nyílzápor végzett velük. A harmadik körtől eldőlt a csata. Lord Emerald-ot a két lovascsapat közrefogta és számbeli fölényét kihasználva, elüldözte a csatatérről. A jobbszárnyat alkotó Királyság Lovagjait felmorzsolták a Sárkány Hercegek, és ami igen szomorú, a Grálok nem tudták legyőzni az ellenség generálisát, mert az mindig egy-két, főleg a mi hőseinket célozó csapás kiosztása után éppen annyit hátrált, hogy a mi lovagjaink nem érték be, hogy levághassák. Eközben a nyílágyúk sem tétlenkedtek és az átok ellenére igen súlyos veszteségeket okoztak.

A szerző itt két dolgot kiemelt és a végén jegyezte le.

Természetesen varázslás is folyt a csata során, bár amennyi és amekkora villámot én láttam, azt egy kisebb vihar is lepipálta volna. A harc nem az éteri mágikus csatornákon dőlt el, ez még számomra is nyilvánvaló volt.

A csata legeslegfurcsább helyzete a középső részen alakult ki, ahol is az elfek mágusa gondolt egyet és lerohanta a bretonok varázslónőjét. Az nem szeppent meg és két kör alatt úgy helybenhagyta ellenfelét, hogy azt én is csak úgy néztem. Köztudott, hogy a varázslók nem jó harcosok, ráadásul a bretonoknál csak nők vállalják eme nemes feladatot, így a lovagokra hárul a védelmük ellátása. Ellenben ez a hölgyemény bátran és ügyesen küzdött, így nagy elismerést vívott ki magának szerte a királyságban.

    Mindent összevetve kiegyenlített csata volt, s ha a csomó apróbb, kellemetlen incidens nem szól közbe, akár nyerhettünk is volna, így viszont súlyos veszteségekkel kellett urunk seregének hazavonulnia. A Nemes Elfek felszívódtak, és este már visszamerészkedtem a házamhoz, amelyen egy karcolás sem esett. Legnagyobb meglepetésemre Dollie az ajtóban ülve várt, és nagyon engedelmesen teljesítette minden utasításomat. Végeredményében ez a csata is jó volt valamire, legalábbis számomra, Thomas Lebogan számára…

 

 

 

Bejegyzés vége
Sir Gregory de Loungville

Végeredmény:   High Elf - Breton   1548 – 735 (Valódi Győzelem)

Szerző: Emerald



Vélemények, hozzászólások

1. Faragó Roland Márk 2014-01-07 15:38

Hangulatos. Nekem tetszett.