The Uncharted Seas verseny a Deep Strike Klubban
2010 az újdonságok éve nálunk a Deep Strike Klubban. Történt ugyanis, hogy egy szerencsés véletlennek hála látóterünkbe került a Spartan Games középkori hajós ütközeteket szimuláló stratégiai játéka, a „The Uncharted Seas”. A klub bátrabb tagjai, akik már régóta szemeztek a Games-Workshop egykori hasonló játékával, most látták elérkezettnek az időt, hogy belevágjanak egy új kalandba, de most nem a szárazföldön, hanem a végtelen kék tengereken.
Nem kellett sok, hogy beleszeressünk a játékba és ekkor született az elhatározás, hogy akár egy versenyen is összemérhetnék tudásukat az újdonsült kapitányok. Ez valósult meg az elmúlt hétvégén.
„Végy el mindent, amit találsz és ne adj vissza semmit sem!”
/Jack Sparrow kapitány/
A versenykiírásban magunkra is így, kezdőként gondolván alapdobozos flották nevezését írtuk ki, közben pedig klubtársaink áldozatos munkájának köszönhetően hetek alatt elkészült az összes terepasztalra való tengeri terep a játék 1:600-as méretarányában, ami új kihívás elé is állított minket.
A végeredmény ezek a pazar szigetek, zátonyok és homokpadok lettek.
A nevezés a következőképpen alakult:
| Bencze István | Corvus | Dragon Lords |
| Csizmadia Csaba | Jabba | Imperial Humans |
| Czifra Gábor | Czifi | Iron Dwarves |
| Kollár Zoltán | Zotyo | Thaniras Elves |
| Marton Sándor | Ghulk | Orc Raiders |
| Reizinger Krisztián | Kyky | Bone Griffons |
Az alapdobozok mindegyik fajnál 1 csatahajót (Battleship), 3 cirkálót (Cruiser) és 6 fregattot (Frigate) tartalmaznak, így lényegi különbség csak azok képességeiben, a népek kártyáiban illetve a trükkös kapitányok fregatt raj felosztásában volt.
A küldetések a verseny kiírásában bővebben olvashatóak, itt annyit fűznék hozzá, hogy az alapszabályoktól eltértünk a körlimit bevezetésével, így minden ütközetre 8 kör vagy 2 óra állt rendelkezésre.
Első forduló
Az első párosításban a Zotyo-Corvus, Czifi-Kyky illetve Ghulk-Jabba találkozók alakultak ki.
A cél a területszerzés volt, így a küldetés teljesítése érdekében kulcsfontosságú volt a kedvező szélirány. Már akire hatással van ugye, mivel a flották közül a törpék gőzhajói, az élőholtak evezős gályái és a sárkányurak mágikus módon hajtott kecses hajói figyelmen kívül hagyhatják ezt a természeti körülményt, ami egy hajós játékban nem elhanyagolható tény. Ennek szellemében az ellenfelek mindenhol óvatos helyezkedéssel próbálták megakadályozni az előretörést. A meglepetést a tündék bátor előretörése jelentette, hiszen hajóik gyorsaságát ugyan senki sem vitatta, strapabíró képességüket már annál inkább. Ez fordulhatott meg a sárkányurak egyik cirkálójának kapitányának fejében is miközben azt figyelte, ahogy a villámgyorsan közeledő tünde fregattok felöklelték hajóját, majd levágták a legénységét. A többi asztalon is vérre menő harcok dúltak. A törpék össztüze olyan pusztító hatást idézett elő, melyre később a versenyen nem is volt példa. A katonás rendben közelítő élőholt cirkálók közül az egyiknek sikerült begyújtani a lőszerraktárát, melynek robbanása komolya károkat okozott a másik kettőnek.
Nem csoda hát, ha a bálnák már csak vészjóslóan keringtek a törpék hajói körül a játék végéig. Az ork-birodalmi összecsapásban hullámzó volt a szerencse, hiszen a várt korai veszteségek elmaradtak a zöldbőrűek oldalán, cserébe viszont ők súlyos csapást mértek a sólyom osztályú hajórajra. Az emberek szerencséjére a csatahajó túl nagy falatnak bizonyult a vad fosztogatók számára. A hősies tünde előretörés meghozta a kívánt hatást, hiszen egyedül Zotyo nyert az első körben, a többiek döntetlent játszottak.
| Első forduló | ||
| Verseny pontszámok | Győzelmi pontok | |
|
Zotyo |
3 | 675 |
| Czifi | 1 | 420 |
| Kyky | 1 | 410 |
| Jabba | 1 | 330 |
| Ghulk | 1 | 315 |
| Corvus | 0 | 315 |
Második forduló
Másodszorra svájci rendszer szerint Zotyo-Czifi-vel, Kyky-Jabba-val, Ghulk pedig Corvus-al játszott.
A cél a középső sziget kolonizálása volt, de az már a versenyzőkön múlott, hogy melyik hajóikkal teszik ezt. A gyors, de törékeny fregattokkal kockáztatják meg a manővert vagy a megbízható cirkálókra, netán a csatahajókra bízzák a feladatot? Vegyes vélemények alakultak ki, így a különböző stratégiák egymás ellen is bizonyíthattak. Abban egyetértettünk viszont, hogy a víz alatt közelítő bűzös-nyálkás bálnaszájban utazó oszló-foszló zombi bányamunkásoknál nincs viccesebb látvány hetedhét tengeren innen és túl! Az eddig veretlen Zotyo a törpék masszív tűzerejével került szembe, de most sem teketóriázott és piknikező hegyes-fülűiből négy csónaknyit rögtön partra is tette a kezdeti körökben, majd egy gyors imát mormolva a már hullámsírban nyugvókért arra összpontosította maradék erőit, hogy megállítsa a lassú, de szinte megállíthatatlannak tűnő törpe előrenyomulást. Terve majdnem sikerült, ám az úszó erődök kemény diók voltak és a túlerő végül felmorzsolta ellenállását. Ghulk eközben élet halál harcot vívott orkjaival a szigetre jutásért a vörös vértes sárkányurak ellen.
Mivel telepes goblinjait csatahajóján igyekezett célba juttatni Corvus egy esélyt látott a megakadályozására és bátran meglépte. A cirkálóival zárta el az utat miközben saját csatahajójával olyan pozícióba helyezkedett, hogy folyamatosan bombázhassa a sziget felé igyekvőket. Fortuna kisasszony segítségével ez sikerült is, így a győztes honvédők újabb rabszolgákat hajthattak szöges ostoraikkal a kis földszeletre. Kyky bár bálnáival sikeresen árasztotta el zombikkal a szigetet, súlyos veszteségeket szenvedett a birodalommal vívott tűzpárbajban, így patthelyzet alakult ki.
| Második forduló | ||
| Verseny pontszámok | Győzelmi pontok | |
|
Czifi |
3 | 605 |
| Corvus |
3 |
440 |
| Jabba |
1 | 330 |
| Kyky |
1 | 300 |
| Ghulk |
0 |
300 |
| Zotyo |
0 | 155 |
Harmadik forduló
A versenyt egy kicsit megbolygatott utolsó párosítás zárta le, de végül kis csúsztatással sikerült elkerülni, hogy azok játszanak egymással, akik már megtették ezt a nap során. Az első „Uncharted Seas” versenyt a Czifi-Corvus, Zotyo-Jabba és Kyky-Ghulk küzdelmek zárták.
A cél a hajóroncsban lévő áruk kimentése volt, miközben a tengeri szörnyre is oda kellett figyelni. Megint csak az volt a kérdés, hogy ki melyik hajójával próbálja meg a mentési akciót? Zotyoék csatájában volt a legizgalmasabb pillanat, amikor a szerencsétlen cirkáló kapitánya, melyet szinte az egész birodalmi flotta körbevett a végső megoldáshoz folyamodott és mágikus kristálygömbjével hatalmas robbanást idézett elő. A birodalmi flotta bár megsínylette a mártír akciót, de nem tört meg és Jabba admirális makacs elszántsággal vetette magát az ellenségre. Corvus a mágikus szeleket hívta segítségül, hogy gyorsan elorozza a hajó rakományát az újfent lassan közelítő törpék elől, de Czifinek az utolsó körig esélye volt a győzelemre, ám végül a sárkányurak méltán magasztalt csatahajója kiállta az ágyúgolyózáport.
Ghulk ork kapitánya vérben forgó szemekkel parancsolta öklelésre hajóit és szinte az egész élőholt flottát a tenger fenekére küldte. Kivéve a bálnákat, akik bendőjükben az értékes zsákmánnyal eliszkoltak előle.
| Harmadik forduló |
||
| Verseny pontszámok | Győzelmi pontok | |
|
Ghulk |
1 |
520 |
| Kyky |
1 | 420 |
| Jabba |
1 | 345 |
| Zotyo |
1 | 335 |
| Corvus |
1 | 270 |
| Czifi | 1 | 240 |
Végeredmény
Kacagásban és jókedvben nem volt hiány, így sikeres rendezvényt zárhattunk. A játékban felmerült kérdések orvoslására született válaszlépéseket teszteknek vetjük majd alá és remélhetőleg a következő versenyig tisztázhatjuk őket a hál istennek egyre bővülő játékos társadalommal. Célunk lesz továbbá a festettség ösztönzése és a minél izgalmasabb és több kihívást nyújtó küldetések kitalálása a jövőben.
A verseny a következőképpen zárult:
| Végeredmény | ||
| Verseny pontszámok | Győzelmi pontok | |
|
Czifi |
5 |
1265 |
| Zotyo |
4 |
1175 |
| Corvus |
4 |
1025 |
| Kyky |
3 |
1130 |
| Jabba |
3 |
1005 |
| Ghulk |
2 |
1135 |


A legszebb flottának járó díjat pedig Jabba kapitány vehette át!

Szerző: Emerald
Holy Hell! Izgalmas volt olvasni. Remek kis szösszenet volt, nagyon élveztem az olvasást, és szinte kedvet kaptam hozzá én is. De csak szinte. Jó játékot továbbra is! ‘Arr!