EDEN - a projekt
Mivel az Infinity projektben használt formátum sikeresnek bizonyult, és amúgy sem volt jobb ötletünk, úgy gondoltuk, lehúzunk még egy bőrt róla, mert van még rajta elég. Új játékba belefogni mindig izgalmas, és kevés jobb módszer van annak bemutatására, mint a gyakorlati példán keresztül. Sokat mérlegeltünk, hogy mi legyen ez a játék. Felmerült sok szempont, mint hogy nagy wargame legyen vagy skirmish inkább, az Infinity után legyen valami fantasy, vagy maradhat a sci-fi, fontos legyen-e a beszerezhetőség, vagy ez mellékes. Végül hosszas tanácskozás után a Taban miniatures játéka, az Eden mellett tettük le a voksunkat.
Aki az elmúlt negyedévet egy barlangban töltötte, és nem olvasta az Infinity cikksorozatunkat, azok kedvéért röviden leírom, miről is van, pontosabb lesz szó. A most induló cikksorozatunk a Tale of Four Gamers koncepcióra alapul. A White Dwarf magazin jelentetett meg ilyen címen egy cikksorozatot még valamikor a nyolcvanas-kilencvenes években, de úgy 2002 óta 1-2 évente leporolja. A lényege, hogy fognak 4 Games Workshop alkalmazottat, és egy saját játékrendszert. A játékosoknak meghatároznak egy úgynevezett induló keretet és egy havi keretet, ahol az előbbi nagyjából kétszer annyi, mint az utóbbi, vagy még több. Az induló keret összegét a játékosok a rendszerhez kiadott figurákra költhetik olyan módon, hogy azoknak a lehető leghamarabb kell a rendszer szerint szabályos sereget alkotniuk (például W40K esetében 1 HQ, 2 troop). A pénz maradékösszegét mindig át lehet vinni a következő hónapra. Komoly megkötés viszont, hogy a megvásárolt holmikat össze kell rakni és ki kell festeni a következő vásárlásig. A projekt általában határozott ideig, vagy egy előre megadott sereg méretig folyik. Így hónapról hónapra végignézhetjük négy sereg felépülését, miközben láthatjuk, hogy igenis össze lehet rakni és kifesteni egy játszható sereget emberi időn belül.
Ha valaki még nem találkozott volna vele, az Eden egy 32mm méretarányú figurákat használó, tudományos-fantasztikus (sci-fi) világban játszódó skirmish játék. A világ érdekessége, hogy egy posztapokaliptikus környezetben játszódik. Ezért a jelenkort idézi, annak technológiai fejlettségével, ugyanakkor a technikai vívmányok ritkák és megbízhatatlanok. Emiatt lőfegyver alig van, az elterjedt eszközök a lándzsák, kések, egyes esetekben közlekedési jelzőtáblák vagy dekopír fűrészek. A játéktábla az általánostól igen eltérően 60x60 centiméter mindössze. Ez sokaknak furcsa lehet, ugyanakkor biztosíthatom az olvasókat, hogy tökéletesen elég, mert a játékrendszer így van kitalálva. A csapatot fix elemekből válogathatjuk össze: egy figurát vagy hozunk, vagy nem, nem vehetünk neki +2 pontért még egy bicskát. A seregépítés viszont meglehetősen egyszerű: minden egyes figura pontértéke öttel osztható, a javasolt csataméret pedig 100 pont. Így nincs probléma, hogy a maradék 2 pontból kinek vegyünk valami upgrade-et: ha maradt 5 pontunk, vagy 10, berakunk egy annyi pontba kerülő figurát.
A játék alap szabályrendszere meglehetősen egyszerű, praktikus. Minden figurának négy alapvető "értéke" van: fej, kar, test, láb. Minden egyes képességpróbát arra az értékre kell dobni, ami a legjobban passzol hozzá. Például akaraterő próbát a fejre, támadást a kéz értékkel, mentődobást a test értékkel, sebességet a lábbal. Minden ilyen területnek sebpontjai is vannak, amelyek bizonyos százalékának elvesztésekor módosítókat kapunk az adott érték használatakor (negatívat többnyire, de van, hogy pozitívat). Egy terület összes sebpontjának elvesztésekor pedig a figura elhalálozik.
A játék küldetés alapú, a játékosok maguk választanak küldetést a játék előtt. Érdemes persze ezt előre eldönteni, és már úgy összerakni a csapatot, hogy azok esélyesek legyenek annak teljesítésére. A küldetések egy részét titokban lehet tartani, míg vannak olyanok, amiket kötelezően meg kell mutatnunk az ellenfélnek. Ez a küldetésrendszer a kulcsa annak, hogy még a 60 centi élhosszúságú pályán is mókás meccseket lehet játszani, mert a küldetés teljesítéséhez a hely pontosan elég a rendelkezésre álló mozgásokkal.
Elöljáróban ennyit szerettem volna megosztani a játékról általánosságban. A többi információ majd hétről hétre kiderül a megjelenő cikkekből. A felállás a szokásos: a projektet mindenki egy kezdődoboz megvásárlásával indítja április hónapban, amit hónap végéig össze kell rakni és ki kell festeni. Ezután minden egyes hónapban minden játékos egy további blistert vásárolhat, és ebből variálhatja a csapatát, optimalizálva azokat egy-egy küldetésre. A kezdődobozok mind kerek 100 pontnyi figurát tartalmaznak, így rögtön el is tudunk kezdeni játszani. A havi vásárlásokból pedig, mint írtam, nem bővítés lesz, hanem variációs lehetőség.
Mivel a játékban jelenleg 5 különböző frakció van, ezért visszatértünk az eredeti cikksorozat címéhez, és négyen kezdünk bele a játékba. Hogy kik vágtak bele az újabb örületbe, és ki melyik frakciót választotta, azt a nagyjából hetente jelentkező sorozatból fogjátok megtudni.

- EDEN - ISC (Bala)
- EDEN - Convoy (Dante)
Szerző: jinx
Vélemények, hozzászólások
szoval EDEN lett a valasztott targy ![]()
MAC: majd, ha ez a sor lemegy, akkor lehet, hogy malifaux, bar az lassan ismert szvsz annyira, hogy lehet egy masik ‘ismeretlent’ valasztani helyette.
Az EDEN remek játék, nagyon jópofa figurákkal. És egy szó sincs róla a http://geistwald.blog.hu -n! :-DDD
PP
Hajrá fiúk! Én a bohócokkal kezdő játékosnak szurkolok, bárki légyen az majd!
Érdekelne egy bemutató játék belőle… a szabályok villámgyors eldarálása majd bemutatása játék közben.
A figurák szépek, de a jó játékélményhez több kell.
Ha tetszik beszállok a Bamakas frakcióval amint lesz pénzem…
Másik ismeretlennek pedig ott a Helldorado…
Mire az EDEN Project lemegy a Chiper Studio már ontani fogja magából a régi/új figurákat
Amúgy ki van benne ebbe a projectben?
Nos ÉN beszálltam egy Bamaka Alapdobozzal !!!
Aki ezt a projektet felügyeli dobjon meg egy üzenettel a részletekkel kapcsolatban.
Nos a Bamaka alapdoboz fémminőségére nincs panaszom, teljesen jó. Ugyanakkor némely figurán masszív sorja található illetve hülyén van szétvágva.
Az ötlet jó ala Infinity.DE! Sajna saját tapasztalat ,(bár most biztos megvétoznak a tapasztalt játékosok) hogy a figurák alapanyaga nagyon vacak. Igaz az is lehet , hogy csak én fogtam ki a hibás szériát ! Mindenesetre érdeklődve figyelem a fejleményeket!
Lehet , hogy a Malifós hasonló akciónak is nagy sikere lenne!
MAC