Games Day 2016 - Élménybeszámoló

A Games Day Budapest 2016 után kipihenve összegezzük a 2016-os év legnagyobb Terepasztalos Stratégiai Társasjátékos eseményét a HammerTime Cafe-val.

 

Games Day 2016

Több, mint fél év szervezés után egy picit izgulva indultunk neki december elejének, mert szerettük volna, ha minden rendben megy majd. Ezért is történt, hogy december 3-án egy kisebb csapattal gyakorlatilag minden pakolást elvégeztünk annyira, hogy 4-én csak picit igazgatni kellett az asztalokat.

Games Day Terepasztal 1

Bemutatókból nekünk úgy tűnt, hogy évről-évre egyre több van, mivel idén 29 bemutatózó jelent meg a rendezvényen. A felhozatal szerintem mindenki igényét ki tudta elégíteni, mivel a történelmi játékoktól a fantasy-n keresztül a jelenkoron át a sci-fi-ig mindent meg lehetett találni. A bemutató asztalok igényesek voltak és a bemutatózók kedvesek, ahogy azt már megszokhattuk. A bitz börzések és a boltok felhozatalára szintén senkinek nem lehetett panasza, mert igencsak nagy volt a választék.

Games Day 2016 látkép

Games Day 2016 terepasztal 2

A Golden Gobbo-ra idén is rengetegen neveztek. Évről évre szebb és szebb művek kerülnek a zsűri elé, amely idén is megizzadt többször is, hogy eldöntse melyik festő műve a jobb. Idén megpróbáltuk megkönnyíteni a nevezések megtekintését egy TV-vel, amelyen a folyamatos fényképezett nevezéseket láthatták a látogatók.

Games Day 2016 látkép 2

Games Day 2016 HammerTime Cafe csapata

Mind a bepakolásnál, mind a kipakolásnál rengeteg segítséget kapott a HammerTime Cafe csapata a közösségtől.

Games Day 2016 Golden Gobbo nevezések képeit itt találhatjátok!

Mindenkinek nagyon szépen köszönjük a részvételt, 2017-ben természetesen újra Games Day. wink

A HammerTime Cafe Csapata

HammerTime Cafe Logo

Szerző: Liszkag



Vélemények, hozzászólások

1. Airyku69 2017-01-06 23:11

Mink is köszöngyük ám! Grín iz beszt! Nagyon fájintos vót a buláj, meg csilivili a sok asztal. De idén ne egy nyamvadék gobó legyen a díj, hanem javasójjuk hogy Green Ork díj legyen a mázgálóversenyen a díj. Mer ugye Grín iz beszt! Na.

Orksziz da bigeszt end sztrongeszt!