Infinity - Inváziós csapatok
Elérkezett az a rész, amitől egy kicsit tartottam. Múlt időben, mert most már nagyon tartok. Mint említettem az előző cikkemben, a Combined Army festés terén eléggé „érdekes” sereg. Jelen cikksorozat keretein belül egyrészről én jártam a legjobban. Mivel a kezdő dobozom kb 200 pontos, így jószerivel ugyanazt a félmaréknyi figurát fogom hozni több csatán keresztül. Ez festésben egyrészről jó, mert kevés figurát kell kifestenem. Viszont hátrány is, mert „idegen”, a többiektől ha lehet elütő színeket kell alkalmaznom.
A talpaknál először a LOS-t jelző 180 fokos jelzést festettem fel Shadow Grey festékkel, majd behomokoztam, és főleg különböző méretre vagdosott 1:72-es keret darabokat helyeztem el rajta törmelék gyanánt. Sikerült szereznem terrakotta színű izlandi moszatot is, jelképezve majd az „alien” növényi flórát.
A közemberek - Morat Vanguard Infantry
Köznépi nyelven ők a majomemberek, vagy makik. Gróf állandóan bogaraknak hívja őket (ez igaz részben a fél Combined Army-ra). Hát ők a 40k-s űrorkok megfelelői, manga skinbe öltöztetve. Egyszerű színsémára törekedtem, vörös bőr és szürke páncélzat, lévén főleg utcai harcokat fogok velük vívni.
Bőr: Scab Red alapszín, utána Red Ink bemosás, majd Blood Red szárazecsetelés, végül Blood Red + Skull White szárazecsetelés.
Haj: Shadow Grey alap, Skull White drybrush én utána még rákentem egy kis fekete inket, mert túl világosnak találtam.
Ruha: Catachan Green alap
Páncél: Shadow Grey alap, finoman szárazecseteltem egy kis Codex Grey-el. A kis háromszög alakú díszeket én narancssárga Humbrol festékkel (még a Firestorm terepasztal project-ből maradt) kentem le.
Fegyver: a cső Boltgun Metal, a fegyver teste pedig a WW2-s seregemnek vett egyfajta zöld, ami végül nem lett felhasználva.
Díszek: a szarvakat csontszínűre festettem, míg a gránátot meg a pisztolytáskát kis Boltgun Metall-al szárazecseteltem.
A dög - The Charontid
Na ő az aki miatt az ellenfél örökké utálni fog minket. Erős páncél, plazmafegyverzet, kell ennél több? Az ő színeivel sokáig tököltem. Először vérvörösre akartam festeni, mint a Bram Stoker-es Drakula film elején Vlad páncélja, de aztán más színek után kerestem. A Gólemben kaptam egy jó tippet: miért nem keverek fémszínhez sima festéket, ami teljesen letompitja az adott színt, viszont fémes hatást is kölcsönöz neki?
Test: boltgun Metal és Camo Green keveréke az alap, majd Chain Mail és Camo Green szárazecsetelés. Végül néhol csak Chainmail + Camo Green + kevés Skull white-ot használtam utolsó világos rétegnek a széleken. Végül bemostam az egész figurát Vallejo Smoke tintával. Sajnos más bemosó nem volt mikor venni akartam, de az egyik boltban az eladó srác segített festékváráslásnál hogy ez is ugyanazt a hatást adja, csak jobban kell hígitani. Igy lett ő.
Szem: Sunburst Yellow
Díszités: rengeteg gyémánt volt a figurán, legalábbis szerintem elég idegen (kb mint az eldáknál 40kban láttam hasonlót) ha gyémántoknak festem ki őket. Alapszínnek itt a Liche Purple-t választottam. Mivel soha nem festettem gyémántot, ezért gyorsan "legugliztam", hogyan kell. Találtam egy oldalt ahol 3 lépésben taglalták és elég egyszerűnek tűnt. Az is volt, persze elsőre 3 gyémántra is rossz irányból rajzoltam a fényt.
Műizom rostok: Graveyard Earth alapszín, majd Bleached Bone szárazecsetelés után Skull White szárazecsetelés.
A csali- Shasvaasti Malignos
Sajnos nála, akárcsak Érc, én is megálltam. Nem tudtam értelmes szinsémát kitalálni. Még töröm a fejem, de lehet hogy segítségül hívom barátnőmet. Nagyon kreatív csaj és imád festeni. Lilára nem szeretném, zöldnek szintén. Talán valami kék?
Toborzás:
Nos, mint azt hiszem említettem, a sereg hátránya, hogy pontszámban eszméletlen drágák az egységei. A többieknek kombózniuk kell ezerrel, hogy elérjék a 150 pontos határt. Én egy figurát kihagytam a fenti felsorolásból, az alapdobozban levő Daturazi Witch Soldier-t, aki egy közelharcos Morat. Sajna én nem látom még értelmét, hogy egy lövöldözős skirimish játékban egy szem izomjózsi hogy tudna közeljutni az ellenfélhez. Mivel semmi Camo vagy más képzettséggel nem rendelkezik igy én félreraktam. Viszont mástól hallottam, hogy link-teamként, sectorial seregben nagyon halálos tud lenni.
Szóval erősen agyaltam, mit kellene vennem. Körbekérdeztem pár embert, van aki a Speculo Killer-t ajánlotta. 45 pont, igen durva figura, de mivel 150 pontban így jó ha 5 figurám van szemben mások 7-8 emberével, így őt elvetettem. Majd máskor. Viszont több tesztcsata után már realizálodott bennem, hogy ezt a játékot ha nem is nyerik meg az embernek, de "könnyebbé" teszik – a nehézgéppuskák, másnéven a HMG-k. Magas sebzés, magas Burst, és elég messze lőnek +3 vagy +0 módositóval. Megnéztem ki a legolcsóbb ezzel a fegyverrel felszerelve, és egy Morat-ra esett a választás. Gyorsan átnézve a Corvus Belli honlapját láttam meg, hogy már kiadták blisterben, így be is szereztem belőle egyet. 3 darabból áll, 2 kar, egyikben a fegyver meg a figura teste. Kis kézi fúróval - biztos ami biztos alapon - gyorsan megcsapoltam a két kart. Nem lenne jó, ha leesne játék közben.
Szerző: Ghulk a trák
Vélemények, hozzászólások
Nagyon tetszenek. Csak így tovább!
‘Gróf állandóan bogaraknak hívja őket (ez igaz részben a fél Combined Army-ra).’
Ő mindent bogárnak hív…a CA-nak meg a harmada sem rovar, egyedül az exrach-ok azok, a moratok emlősök (majmok), a shasvastii-k hüllők.
A vanguard HMG-s meg csak link team-mel éri meg, az alap 11-es BS halálgyenge.
Mindenesetre hajrá !
Most láttam, hogy kijött a MULTI Sniper Morat. Király!
atis: Igazad van, mondjuk én sajnálom, hogy enyire kevés az exrah figura.
Sajna a moratoknál szinte mindenki 11-es BS-ről indul. De muszáj a HMG, mert a sok lövés miatt nagy számok alapján talán bemegy 2-3 találat.
koldun: a fém+nemfém festés nekem is új volt, de tök jó színhatás érhető el vele.
Elkészült hát.
Jó lett, gratulálok!
“Rendes harc lesz, vagy csak rovarirtás?” :-D
Persze, kemény a CA, de kell az embernek valami bátorítás a csata előtt.
jó írás! a fém + nem fém festékes tippért meg kisötös jár!