Infinity - Lehet-e még fokozni?
Természetesen lehet! Az előző cikkemben megjelent képregény arra sarkallt, hogy még többet akarjak elérni, ezért köszönöm Önöknek, ezt az Osca... Nem, nem rossz szöveget vettem elő! Szóval a mostani eszmefuttatás közben inkább a játékbeli ellenfelekről szeretnék hasznos gondolatokat megosztani az olvasókkal, de természetesen folytatni szeretném a hagyományt és egy képekkel sűrűn dokumentált csatajelentést is prezentálnék a nagyérdemű elé. Lássuk mit hozott számomra ez a hónap...
Február havi vállalások
Nyilvánvalóan a három figura kifestése nem okozhatott gondot, de mégis problémássá vált, amikor rájöttem, hogy a színek teljesen másképp mutatnak fehér alapozáson, mint a feketén, főleg egyetlen réteg felvitelével. Az egész figura rikító színekben pompázott már az alapszínek után is. Még egy réteg azért segített valamelyest, de a bőrszínnel megint szenvedtem. Az Elf Flesh gyönyörűen kiadta ezen a felületen a japók bőrszínét, viszont nem lehetett a korábbi technikával (bemosás) rámenni, mert az ugyanúgy a "néger effektus"-t eredményezte volna!
Helyette trükköztem egy kicsit és a mélyebb részeket próbáltam valamilyen módon árnyékolni és higított Dwarf Flesh és Elf Flesh keverékével álltam neki. Az eredményt középgagyi lett, de így már nem ütöttek annyira el a figurák a többiektől. A női Keisotsu haja lila bemosót kapott... Éljenek a mangások!
A talpakon a szokásos módosításokat eszközöltem, de a nyafogók ne csüggedjenek, mert a következő hónapokban új vizekre evezek majd és egy figurára koncentrálva vizuális élménybombát akarok robbantani a szemetek láttára (de szépen mondtam...)!

Márciusi vásárlások
Hiába a végzetét senki sem kerülheti el... Így volt ez velem is, amikor az Oni általam csak háremként emlegetett nindzsa csajait megvásároltam. Na persze ez nem teljesen így történt, hiszen mint az később látható a lista fejlesztésénél csak egy fért bele a pontkeretbe, de én balga a nehezebb bigét választottam. Előzményként tudni kell, hogy nekem nem tetszett a "fiú" nindzsa, mert túl egysíkúnak találtam, szinte úgy nézett ki mint az Oni, ellenben a mögöttük két méterrel még copfban a hajukat lobogtató csajok, az már valami, gondoltam, így a választásom a Ninja Hacker-re esett. Persze a póza dinamikus és lehengerlő, én mégis furamód beleláttam egy irtózatos körbepörgő rúgás megvalósításának a lehetőségét, így szikét ragadtam.

A fenti ábra mutatja, hol ejtettem bemetszéseket illetve hol maradt a kezemben a fél láb, amikor egy picit hajlítgatni próbáltam őkelmét. Ezek a testrészek nagyon vékonyak ám! De végül csak sikerült mérhetetlen türelemmel és sok eltört 0,5 mm-es fúrószállal a hátam mögött tudni a projekt eddigi legnehezebb konverzióját. Természetesen most a járulékos károk eltüntetése következik, amely többek között magába foglalja a formás popók kiegészítését, illetve részben elfedését egy olyan Sub-zero féle lobogó köténykével, valamint a még hiányzó testrészek (fej és karok) pótlását.

Persze eközben játszani is akartam már, de nem szerettem volna egy ilyen fémdarabot feldobni a pályára, ezért úgy döntöttem előre dolgozom a projekt vásárlási ciklusában és megvettem a másik copfos nindzsát a Ninja Sniper-t. Mivel az én nindzsáim nem távolról fognak puffogtatni, meg egyébként is rühellem azt a taktikát, amikor valaki beszivárogtatja a termo optikus álcázással ellátott mesterlövészét egy toronyba és az egész csapatot kilövöldözi onnan, ezért én nemes egyszerűséggel levágtam a mesterlövész puska csövének végét úgy, hogy bármikor vissza tudom tenni, ha mégis szükségét érezném, ezáltal viszont nyertem egy kombi puskás sima nindzsát. Ez a lövős póz nagyon tetszett, így ezen nem is akartam változtatni.

A terv a talpakat illetően pedig a következő lett: Ha már van egy kertészem, aki zöldben pompázik, akkor legyen meg a két komplementer színe is a seregben, névlegesen a kék és a sárga. A nindzsákat én akár egyedül is bevetésre küldeném, így nem elképzelhetetlen, hogy más-más területi jellemzőjű bolygókon vetik majd be őket. A gugoló csajszi tengeri-vízi specialista lesz, így félig a vízben fog gugolni, míg a körbepörgőrúgó társát sivatagi küldetéseknél használják (reszkess Jinx), ezért egy félig szavannás, félig dűnés talpat képzeltem el hozzá. Mindkét kép annyira élénken él a fejemben, hogy azt is elhatároztam, építek hozzájuk egy-egy kis mini-diorámát, amibe be lehet tenni őket. Nem Games Day esélyes alkotások lesznek, de remélem ott is tudok majd pár hasznos trükköt mutatni az érdeklődőknek. Tehát a következő hónap főszereplői a nindzsák lesznek.


A lista fejlesztése
Ahhoz, hogy beférjen a nindzsa, természetesen módosításokat kellett eszközölni. A hónapban nyert 25+1 pont helyett 38-ba kerül a drága, mivel egy igen hatékony robbanó közelharci fegyvert (EXP CCW) forgat. Emellett kombi puskája (Combi Rifle) nagyobb szabadságot biztosít, mint az inkább specifikus és közel távra hatékony Oninál lévő rohampuska (Boarding Shotgun). Vele talán többször is fogok álcázásból kijőve támadást végrehajtani (Combat Camouflage). Ellenben mivel csak "sima" beszivárgás képessége van (Infiltrate), ezért kétszer is meggondolom, hogy félpályán túl toljam-e még ha én is kezdek, ugyanis rontás esetén szóródni fog, potenciálisan nem is keveset, felborítva ezzel a haditervet. Egy ügyes trükk lehet küldetéstől függetlenül az, hogy amennyiben mi kezdünk bátran helyezzük fel a termo optikus álcázás jelzőt (TO Camo Marker), hiszen valószínűleg cselekedni is akarunk vele és mivel félpályáról indul, neki mindig több utat kell megtennie, mint az Oninak. Ha az ellenfél kezd, akkor viszont serényen jegyzeteljünk inkább és csak akkor fedjük fel, ha az ellenség háttal van és biztosnak érezzük a sikeres találatot, ezáltal kiiktatást, valamint az ellenfélnek ne maradjon parancsa reagálni az új fenyegetésre, mert az Onihoz hasonlóan ez a figura is papírból van, ha egyszer eltalálták, akkor kampeca!
A fejlesztéshez tehát könnyes búcsút kellett vegyek a gránátvetőstől, ami persze gyengíti a Link Team-et, de határozottan kellemes a gondolat, hogy akár már mindkét szárnyon termo optikus álcázásban tudok előre sunnyogni, egészen az ellenséges vonalakig. Felemelő érzés!
Csatajelentés 175 pontból
Nem lehetek eléggé hálás a projektben résztvevő többi tagnak azért, mert jó tanácsokkal és ötletekkel látnak el, így csak meg szeretném köszönni Jinx ötletét, melyet megfogadva most következzen egy újszerű dolog.

Bemutatom Tier-t alias Vadászi Zoltánt, aki műkedvelő Infinity-sként már jó pár hónapja kedves ellenfelem és most kapaszkodjatok meg, ALEPH frakcióval játszik. Mivel ilyet senki sem választott a projektben résztvevők közül, úgy gondoltuk szerencsés lenne bevonni egyet, ha máshogy nem, hát ellenfélként, hogy az érdeklődők megismerhessék.
Képzeljük magunk elé az Ítélet Napját... Most képzeljük magunk elé a Terminatorok hadát... És most képzeljük magunk elé a Skynetet... Oké... Most ezeket mind felejtsük el és képzeljük el, hogy az emberiség a közeljövőben valóban megalkotta a mesterséges intelligenciát. Sikerrel ültette számítógépbe, programokba, sőt még gépekbe is, majd létrehozta az ALEPH-et. Ez a magas fokú autonomitást élvező számítógéprendszer illetve kommunikációs hálózat tartja össze a világűrben szétszórt emberiség lakta bolygórendszereket. Nélküle semmivé lennénk... Fő feladata az idegenek feltartóztatása és az ellenük vívott háború megnyerése, ám sokan sejteni vélik, hogy ezzel nem zárulna le minden. A nomádok egyenesen kimondják, hogy az ALEPH számára az emberiség által lakott rendszerek nem mások mint egy nagy játszótér elemei, ahol kipróbálhatja magát, de minket bábúkként mozgat és végső célja a totális uralom mindenek felett.

Ezt a frakciót többnyire robotok, vagy kiber-genetikusan módosított harcosok alkotják, de mindegyik kapcsolatban van az anyaszámítógépével. Tőle kapják parancsaikat és kíméletlen precizitással hajtják végre őket. Ennek megfelelően egy igen speciálisan képzett, drága frakcióról van szó, de ennek orvosolására is vannak trükkök, amit majd később elemzek is.
Egy szó mint száz Tierrel csaptam össze, de nem akármilyen módon. Küldetést szerettünk volna mindenképpen játszani, de egy kis csavarral. Történetet írtunk, melynek megfelelően kiválasztottunk egy elsődleges és egy másodlagos célt, melyért 1-1 győzelmi pont járt és aki többet szerzett az lett a győztes. Egyenlőség esetén az elsődleges-másodlagos cél elérése döntött volna, ha az is megegyezik, akkor pedig a megölt ellenségek pontszáma alapján hirdettünk volna nyertest.

A szituáció röviden összefoglalva az volt, hogy japán kutatók kifejlesztettek egy informatikai szuperfegyvert, mellyel akár az ALEPH-et is befolyásolhatták volna, de mindenesetre konkurenciát teremthettek volna vele utóbbi számára. Ennek tesztfázisa kezdődött volna el, így a szerverfarmot szigorú, de feltűnés mentes őrizet alá vették egy eldugott zugban, kórházi állomásnak álcázva azt. Természetesen az ALEPH tudomást szerzett a tervről, hiába rejtették titkosított kódok rengetege alá az információt, de neki is csak annyi ideje maradt, hogy legjobb különítményét a helyszínre küldje. Itt kapcsolódunk be a történetbe.
A küldetés 4 körig tart.

Az ALEPH játékos feladata:
1. Vírus kódot juttatni a szervergépbe, melyhez egy figurának talpkontaktusba kell mozognia a hűtött konténerrel és egy sikeres WIP dobást kell tennie. Egy figura egy körben csak egyszer próbálkozhat.
2. Az ellenséges hadnagy mindig magánál tartja a szuperfegyver prototípusának tervrajzát védő kódkulcsot. Ezt kell tőle megszerezni úgy, hogy eszméletlen vagy halott testével talpkontaktusba kell mozogni és egy parancs felét arra költeni, hogy átkutassa az illető. Az adatkockát jelzőként meg kell tartani a játék végéig. Mivel az ALEPH azonosította a hadnagy személyét már csak rá kell akadni a telepen, ezért bármelyik japán figuráról mely az ellenség látóterébe került és tőle 24 hüvelykre van meg kell mondani, hogy ő-e a hadnagy.

A Japán játékos feladata:
1. Mivel a kommunikációt blokkolják, rövid távú jeladóval kell üzenetet küldeni a közeli parancsnokságnak. Ehhez egy előre kijelölt magaslati ponton sikeres WIP dobást kell tenni, hogy lehelyezzék a jeladót. Egy figura egy körben csak egyszer próbálkozhat.
2. Mivel a szerverfarm épsége mindennél fontosabb nem szabad meghátrálni. A csapatnak nem szabad menekülőre fognia a dolgot (Retreat!).

A játékot Tier kezdte és nagyon okosan taktikázott. Itt szeretném megemlíteni a játék egyik legnagyobb csalását (bocs Tier nem ellened szól) névlegesen a Netrod-okat. A készítők valószínűleg ellensúlyozni akarták a frakció drágaságát és alacsony figuraszámát, de nagyon mellényúltak szerintem. Az ALEPH játékos egyenként 4 pontért kérhet három rakéta által célba juttatott mini adóvevőt, melyet a játék elején sikeresen belőve a pályára (AD: Combat Jump), azok elpusztításáig mindegyik 1-1 parancsot ad az ő tartalékába. Megsemmisítésük persze nem nehéz, de kis szerencsével el lehet őket dugni és a likvidálásukra fordított erőforrások sosem térülnek meg (csak 4 pont!!!). Másrészt az ellenfél is védeni fogja őket, így ne is reménykedjünk könnyű sikerekben. A mi esetünkben ez azt jelentette, hogy az effektíve 6 fős ALEPH kommandó a 3 Netrod-dal kiegészülve majdnem ugyanannyi parancsot termel mint én, aki 9 pontos Keisotsu-kba öltem a pontjaimat, csak azért, hogy legyen elég parancsom. Kiegyenlítettségről tehát a mi esetünkben nem volt szó.
Tier érdemeiből ez mit sem von le, hiszen egyszerre csak egy olcsó emberével próbálta meg teljesíteni a feladatot, a többieket fedezékben hagyta. Én ott rontottam el, hogy már az első lehetőségnél fel kellett volna fedjem az Onit, ezáltal megakadályozni abban Tiert, hogy kóstolgassa a hadnagyomat, de nem tettem, mert túlságosan féltettem a legdrágább figurámat. Hál istennek odáig nem jutott, hogy teljesítse a másodlagos küldetését, így nem volt veszve minden. Az Onival bal oldalon előretörtem zavart kelteni, míg az Összevont csapat (Link Team), immár öt fősen elindult, hogy lehelyezze a jeladót.
Na itt jött a fekete leves, amikor is egyesével leszedegették a figuráimat. Tier nagyon okosan beszivárogtatta a termo optikus álcázással ellátott mesterlövészét fedezékbe (ismerős valakinek ez a mondat?!) így semmi esélyem sem volt eljutni a magaslati helyre. Végső elkeseredésemben még a Domarut is kifuttattam, hátha le tudom fedni a sablonos fegyveremmel, de 1 hüvelyket tévedtem. Közben az Oni szerencséje is elfogyott és kapott egy fejlövést (kritikus találat).
Konklúzió
Mindent összevetve nagyon izgis csata volt, de kulcsfontosságú pontokban el is dőlt hamar. Nagyon élveztük a játékot és sokat fényképeztünk, ezért Tiernek hála nem maradtok most sem képregény nélkül. Íme:

Remélem legközelebb is velem tartotok majd...
Szerző: Emerald
Vélemények, hozzászólások
Én is a képregényt olvastam el először, nagyon faszányos lett!
Szegény japánokra rájár most a rúd. Cunami, földrengés, atomrobbanás, és még az Aleph is elintézte őket… :(
Jó a képregény !
Köszi ! Tervbe van véve folytatás is.
A többieknek annyira tetszik, hogy eldobták a kezükből a billentyűzetet és ezért csak pislogni tudnak, mint hal a szatyorban :D
Na ebbe a cikkbe volt munka. Még nem volt időm elolvasni, de megelőlegezem neked az újabb elismerésem, kiváltképp a képregényért.
Majd este el is fogom olvasni