Infinity - Mission: Infiltrate

2011. 01. 16. 13:00 / Infinity

Új év, új nap, új remények és egy újabb cikk a sorban, mely most megpróbál a japán kommandó lényegének mélyére ásni és az ott találtakat megosztani az olvasókkal!

Teszem ezt hat darab alapdobozos figura kifestése tényének és körülbelül 2-3 játék végigizgulásának biztos tudatában. A lényeg pedig az, hogy mindig az alapoknál kezdjük!

Nem érdemes előreszaladni és vadonat új technikák kipróbálásával tölteni az időt, hiszen arra ott van az a számolatlan mennyiségű egyéb "közönséges" figura (nekem körülbelül 100 db régi kiadású breton íjász), azokon ráérünk gyakorolni. A játék pedig mindenki számára egy rejtély, új kihívásokkal. Én tehát a biztosra mentem, lássuk milyen sikerrel!

Legyünk őszinték!

Pocsékul festek a többiekhez képest, de azt legalább lassan. Ez a hat figura mindegyike állandó vesződséget jelentett, hiszen már említették, hogy iszonyú sok részlet van rajtuk, semmi sem az aminek elsőre látszik, tehát a buggyos hakama nadrág, az tulajdonképpen egy milliónyi redővel ellátott, a szélben lobogó szalagokkal keretezett, az övéről ezernyi dologgal függő valami. Egyszóval a figurák részlet gazdagok és az én egyszerű fantáziájú festési technikáimnak abszolút nem fekszenek. Emiatt sok melléfestést kellett javítsak és a színeken is sokat törtem a fejem, de végül egy huszáros vágással oldottam meg a problémát... Színsémák!

Lévén valamilyen szinten reguláris haderőről beszélhetünk az "uniformis" itt is tartozéka lehet még egy speciálisan képzett kommandónak is. Ezt meglovagolva már csak alap színt kellett választanom, melyet majd annak árnyalataival kombinálva el fogom érni a kívánt hatást. A választásom a pirosra esett, így nem volt más hátra csak a BANZAAAIII!!!

  • Fekete alapozás
  • Gory Red alapszín -> Bloody Red  és Hot Orange a felsőbb részek kiemelésére (Highlight) páncél esetén Glorious Gold-ot is használtam 
  • Nadrág, táskák, szíjak, egyebek / Charred Brown -> Red Leather
  • Fegyver / Regal Blue -> Magic Blue -> Ice Blue
  • Maszkok, páncél-csatlakozási pontok / Bubonic Brown -> Bleached Bone
  • Bőr szín / Dwarf Flesh ->Flesh Wash
  • Fém / Gunmetal -> higított Flesh Wash -> Silver szárazecseteléssel (Drybrush)
  • Aszfalt / Sombre Grey -> Fortress Grey szárazecseteléssel

Ettől két figura esetén tértem el:

A doki néni Fortress Grey alapszínt kapott, amit Elf Grey-el emeltem ki és csak a részletek lettek Bloody Red-el festve. Tudom ez nem valami hatékony rejtő szín, pláne városban nem, de úgy az ellenfelemnek, mint magamnak is jelezni szerettem volna a specialista szerepkört.

Az Oni természet közeli volta (kertész a lelkem) miatt én a (smaragd=emerald)zöld mellett döntöttem. Ebből a színből elég sok félével rendelkezem így volt miből válogatni. A figurán fekete alapon van Goblin Green, Snot Green, Dark Angels Green, Scaly Green, Glistering Green (fém) és Dark Green Ink.

Látható, hogy vegyesen használok Citadel és Vallejo márkákat, de inkább az utóbbit favorizálom, igaz egy picit mindig többet nyomok ki a kelleténél belőlük, de még így is sokkal tovább bírják, mint a másik termékek, azaz költséghatékonyak, ami nálam szempont.

Dupla nullástól a kettes ecsetig használtam a festéshez illetve van egy nagy becsben tartott szárazecsetelésre szolgáló csodám is.

A talpakat városinak képzeltem el, így maradt az aszfalt textúra, néhol útfelfestésekkel.

A figurák látómezejét meghatározó 180 fokos "segítséget" én úgy oldottam meg, hogy a holttérre levittem a talp színét, míg a látómezőt a figura színsémájának megfelelően Bloody Red-re vagy Snot Green-re festettem.

És hol vannak a konverziók?

A legegyszerűbb a doki néni volt, akinek a hátára applikáltam egy nagy hátizsákot Green Stuff-ból. Próbáltam a modellhez mérten is nagy méretűre, viszont a formáját a figurával harmonizálóra készíteni.

A "zöld anyagot" nagyon egyszerű kezelni és apróbb módosítások vagy kellékek pikk-pakk kialakíthatóak a segítségével. Képzeljük el gyermekkorunk gyurmáját, mely egy ideig könnyen alakítható, de végül kőkeményre szárad, így később faragható, reszelhető. Ez utóbbi tulajdonsága a két komponens miatt lehetséges, melyek légmentesen külön-külön tartva akár éveket is kibírnak, de összegyúrva megtörténik a kémiai csoda. Nem kell félni tőle, nem csak hézagok tömítésére használható. Ha nem egy egész modell szobrászata a cél, akkor könnyű dolgunk lesz, amennyiben betartunk pár alapszabályt. Az első javaslatom vele kapcsolatban, hogy néha találhatóak benne csomók, melyeket lehet érezni a gyúrás közben. Ezeket távolítsuk el, mert megnehezítik a későbbi munkát, mivel nem elegyednek az anyag többi részével. Mindig vizes kézzel dolgozzunk egy sima felületen (sokan a vazelinre esküsznek, de az felesleges fakszni szerintem). A legnagyobb probléma az, hogy a CSI-osok hamar ránk találhatnak műveink alapján. Nem egyszer hagytam én is ujjlenyomatot egy-egy köpenyemen, de ha egy kicsit óvatos az ember, ez elkerülhető. Addig gyúrjuk, amíg homogén, rugalmas zöld labdacsot nem kapunk. Ezt aztán kinyújthatjuk, vagdoshatjuk, tépkedhetjük, a lehetőségek tárháza végtelen. Én legtöbbször lobogó szalagokat, zászlókat, kis szütyőket és köpenyeket szokat készíteni, de bármi elképzelhető. Esetünkben a hátizsák körülbelüli formáját kialakítva rányomtam azt a figura hátára. Mivel azon elég sok zeg-zug volt, ragasztóra nincs szükség, mert az anyag odaköti magát a fehér-fémhez, egyéb esetekben azért nem árt egy csepp pillanatragasztó, amivel aztán tényleg atom biztos hatást érünk el. Remélem sokaknak hoztam meg a kedvét a kipróbálásához, ha kérdésetek van arra szívesen válaszolok.

A felcser számára mint azt előző cikkemben említettem egy kis övtáskát gondoltam ki, de azt még én sem láttam rajta ha ránéztem messziről, így gondoltam egy merészet és kapott egy fejszalagot, elvégre Kamikaze feladatra vállalkozott, önként rohanva a tűzvonalba sebesült társai megsegítésére.

A Kempeitai maszkot kapott. Titokzatos, kilétét elfedő alak ez... Én nem bíznék benne!

A Domaru Butai nagyon szép figura, de fel akartam dobni, így a szamuráj jelleget kihangsúlyozandó kapott egy "sashimono"-t, azaz háti zászlót. Ezt a feudális Japánban a klánok megkülönböztetésére használták és emiatt elég impozáns látványt nyújtottak az akkori seregek. Én fogtam egy gémkapcsot, meghajlítottam és levágtam a végét, ezzel kész is volt a fa keret. Korabeli feljegyzések alapján a zászló magassága körülbelül egy átlagos ember derekáig érne, így én is ezt vettem alapul. Maga a zászló készülhetett volna zöld anyagból a fenti technikámmal, de én más mellett döntöttem. Fogtam egy régi beszáradt temperás tubust (bármilyen fém tubus megteszi, legyen az gyógyszeres vagy mustáros) és felhasogattam az éleinél, majd kiterítettem. Alapos elmosogatás és szárítás után egy hengeres tárggyal (sodrófa) kilapítottam a recéit, ami benne maradt az jó lesz textúrának elvégre selyem anyagról beszélünk. A méretek ráskiccelése után kivágtam a zászlót olyan módon, hogy a rögzítő hurkok önmagukra hajoljanak vissza a gémkapocs másik oldalán így hozva létre a jellegzetes kinézetet. A fa Charred Brown alapot és Vermin Brown kiemelést, míg a zászló Gory Red alapot és Bloody Red kiemelést kapott. Utóbbira Bleached Bone és Skull White keverékével vittem fel a mintát.

A java még csak most kezdődött. Az Oninál a jobb kezet gond nélkül a helyére ragasztottam kis csapolást követően, majd a balt kék/sárga/fehér ragaccsal (Blue Tack; ejtsd: Blútekk) addig állítgattam, míg a végeredmény nem tetszett. Ebben a pozícióban két jelölést tettem a testre illetve a karra, majd egy milliméteres fúrófejjel belemartam azokat a figurába, miután gömbcsiszolóval egy kicsit kimélyítettem a váll alatti árkot. Az illesztés persze nem volt tökéletes, így zöld anyagot használtam a lyuk betömésére. A figura jobb oldalán ez egy igen nagy felületet jelentett, melyet a páncél alól kibúvó ujjasnak festettem be. A modell agresszív állása miatt elvetettem a kardhüvely keresztbe való tételét, sőt teljesen lehagytam azt a figuráról. Helyette kis szalagokat erősítettem arra a pontra, melyeket hátrafelé lobogtatott a szél. Ehhez a fenti technikámmal kinyújtottam a zöld anyagot, majd vékony csíkokat vágtam és a végüket lecsaptam. Itt jegyezném meg, hogy mindent be kell vizeznünk ilyenkor (a nyújtási felületet, a nyújtó és a vágó eszközöket is). A talpára egy járdaszegélyt építettem szigetelőanyagból (hungarocell féle, csak tömörebb és nem morzsálódik), amit kis papír téglalapokkal fedtem be körbe. Hogy feldobjam az egészet a járda másik oldala egy parkba vezet, ezért műfűvel szórtam azt be.

A figurák melletti konténer a Stark által már linkelt oldalról van, az autó pedig egy induló japán roadster konverzió (éljen James Bond!)! Amit pedig még találtam az elképesztő!!! Világító leszállópálya! Ilyen kell egy!

Infinity terepek

Világító helikopter leszállópálya

És mit vettem január hónapban?

Lássuk csak miből élünk. Ó meg is van! A japán kommanó (copyright Télapu) három alappillérét véltem én felfedezni a sereglista és a szabályok többszöri átolvasása után:

  • olcsó, átlagosnak mondható közkatonák
  • rendkívül olcsónak számító, jól felszerelt, közelharc orientált nehézgyalogosok
  • nagyon-nagyon-nagyon elit a játékot szinte az ellenfél orra előtt (néha mögött) kezdő nesztelen orrgyilkosok 

Az alapdoboz ezekből mind tartalmaz legalább egyet, így gondolkodóba estem, milyen irányba bővítsem a csapatot? A sarkallatos pontok így gyűltek nálam fel:

  • A vezető személye... Két választásom volt. Vagy az egyik Keisotsu alap katonát jelölöm ki és elbújtatom (ezt sokan szeretik, mivel jól védhető helyen az egész játékot kihúzhatja az illető és nem kell félnie semmilyen agressziótól) vagy egy drága jól páncélozott és/vagy nehezen felfedezhető modellemre hárítom ezt a feladatot. Hál istennek a megoldás tálcán kínálta magát a Kempeitai személyében, akinek van egy hangzatos Parancsnoki Lánc (Chain of Command) nevezetű képessége. Ez tulajdonképpen annyit jelent, hogy ha a hadnagyom el is bukik a csatamezőn, a központ azonnal átruházza a parancsnokságot a Kempeitai-ra, nem kell a következő körben kapott összesen két parancsból ezt megtegyem, így nem kerülök lépéshátrányba. Ez egyúttal azt is jelenti, hogy mivel nem kell bejelentenem a hadnagy bukását az ellenfél csak akkor mehet biztosra, ha a Kempeitai-t is levadássza, amire áldozott plusz parancs erőforrásai az én malmomra hajtják a vizet. Az egész persze csak üres fecsegés hiszen nekem evidens volt, hogy a csapatot csak egy igazi szamuráj harcos vezetheti, nincs ennél nyilvánvalóbb!
  • A specialisták szerepkörei szinte már az első pillanatban eldőltek. Dokit mindenképpen szerettem volna a felcserre meg vagy rámondom, hogy az vagy sima harcos lesz, ez opcionális illetve pontfüggő. A következő bekezdés miatt a szerelőt (Engineer) feleslegesnek tartom.
  • A robotok (Remote = REM) egyáltalán nem jöttek be a Yu-jing frakcióban (a többieknél sem amúgy), mivel mindegyik pókszerű, egy hatalmas valamivel a hátán. Akkor már a mangás, emberi kinézetű harci öltözet (T.A.G.) fogott meg inkább, de azt sem akartam, mert az nem elég szamurájos számomra. Ez természetesen egyéni preferencia kérdése, így ezt a pontot át is ugorhatják azok akiket a háttér és a külcsíny egyáltalán nem izgat egy csapat összeállításánál. Az előzőek ellen szólt még, hogy behozatalukhoz kell egy hekker, aki rengeteg pont és támogatás nélkül egyedül kevésre képes.
  • A játékban nagyon fontos, hogy ki mennyi paranccsal rendelkezik, azaz hány figurát visz csatába. Természetesen nem szabad átbillenni a ló túlsó oldalára és kizárólag sok alap katonát hozni, mert azok esélytelenek egy-egy speciálisan képzettel szemben (sok lúd disznót győz ettől még érvényben van, de nem mindig használ). Kényes egyensúly ez, amit sok tapasztalattal lehet csak megtalálni, de ez az idő is eljön majd egyszer.

Ezeket szem előtt tartva úgy döntöttem, hogy mivel az alapdobozom 121 pont, a maradék 29-et inkább több figurába fektetem, mint egybe. Így esett a választásom egy a doktor potenciálját növelő kis segítő robotra (tudom, tudom mit mondtam két bekezdéssel feljebb, de ez ember-szerű, csak 3 pont, nem kell mellé hekker és nagyon hasznos), valamint egy gránátvetős és egy sima Keisotsu-t tartalmazó csomagra. Ez utóbbiban láttam meg annak lehetőségét, hogy egyrészt csökkentsem az alap Keisotsu-knál a különbözőséget (3 pózuk van), másrészt golyószóróst (HMG) konvertáljak, mivel ez utóbbit 1-esével árulják hasonló áron, annyit pedig nem ér!

Íme a Yaozao és a Keisotsu with HMG and Light Greande Launcher. A golyószórósnál annyit tettem, hogy a puskatusnál lévő tárat kivágtam, egy felső dobtárat raktam a fegyverre és a csövet megnagyobbítottam. A hüvelyek a lábainál meg a maradék zöld anyagból készültek.

És mi történt az első játékaimban?

Hogy egy kicsit a címhez visszakanyarodjak, a japán játékosoknak egy szabály használatát mindenkinél előbb el kell sajátítsák, ha azt akarják, hogy hatékonyan működjön a kis csapatuk. Ez pedig a beszivárgás (Infiltrate). Erre az alapdobozból az Oni képes, de ő mindenkinél jobb ebben (is).

A sereglistát én ezzel az internetes programmal írom, nekem kompaktabbnak és használhatóbbnak tűnik a másiknál, igaz nem hibátlan (a Domaru CC értéke 19!!!):

Infinity Pool

Emerald 150 pontos listája

Tanácsom a kezdő játékosoknak -> Inkább veressétek laposra magatokat egy öreg rókával, aki akár játék közben is magyaráz, semhogy egy vérpistikével (nem tanultok belőle semmit) vagy egy hasonlóan tudatlannal (hosszú lesz és lehet, hogy rosszul rögzülnek a dolgok) kezdjetek. Nekem szerencsére az első csoportból lett jelentkezőm, így nagyon gyors, lényegre törő magyarázatokat kaptam minden felmerülő kérdésemre (volt egy-kettő). A pár játék alatt tudatosult csak bennem, hogy mennyi lehetőség rejlik a játékban. Csak csapatösszeállítás szintjén egy frakción belül lehet ejtőernyős, beszivárgós, harci robotos vagy hekkelős kommandót alkotni, ami még akár hatékony is lehet. Azért ha már egy kicsit tapasztaltabbak vagyunk, akkor mindenképpen fordítsuk figyelmünket a küldetés orientált játékmenet felé, hiszen a rendszernek ez a lényege nem a fejetlen öldöklés. Ehhez nagyon jó segítséget ad a következő oldal:

Infinity küldetések

Nos tehát az Oni használata (mert, hogy kezdetben minden taktikánk erre fog kihegyeződni, hiszen egy szupernindzsa irányításánál már csak az jobb, ha mi magunk vagyunk azok) a játékban kétélű fegyver. Nagyon jól is elsülhet, de ha nem vigyázunk egy egyszerű parittya lövedék is leterítheti, ezért nem szabad esélyt adni az ellenségnek. Ehhez először is a megfelelő pozícionálást kell begyakoroljuk. A játék elején egy figurát visszatarthatunk, azaz az után helyezhetjük fel, miután az ellenfél már mindenét felrakta, kivéve a hasonképpen visszatartott modellt. Így lehetőségünk nyílik (hacsak szűken is) reagálni az ellenfél hadmozdulataira. Ebben segítségünkre van kedvenc orrgyilkosunk, akinek magas szintű beszivárgás (Superior Infiltration) képessége van. Ez annyit tesz, hogy míg más csak a pálya közepéig meri felhelyezni a figurát, félvén attól, hogy ha elrontja a módosított fizikum próbát (PH roll), akkor egyrészt felfedődik illetve teljesen máshova érkezik, mint ahova akart, addig ez csak részben érinti az Onit, hiszen ő rontott próba esetén bár felfedődik, de nem szóródik, így főleg ha mi kezdünk érdemes teljes takarásba helyezni minél közelebb az ellenséges zónához (bele még ő sem mehet) valamint egy védett útvonalhoz az első célpont felé. Persze küldetéstől vagy játékstílustól függően kivárásra is játszhatunk, mert a termooptikai álcázás (CH: TO Camouflage) lehetővé teszi, hogy a lehető legpontosabban lejegyezzük figuránk hollétét a terepasztalon, de semmi mást ne tegyünk fel. Így az ellenfél szó szerint félni fog az árnyékától, mert mi van ha egy orrgyilkos jár a nyomában. Lőni bárki tud, de közelharcban véget vetni egy életnek az az igazi művészet, ennek ellenére, ha úgy adódik alkalmunk, ne legyünk restek szitává lőni a gonosz ellenséget (Combat Camouflage) vagy nanobotok hadát szabadítani rá sablonos fegyverünkkel (Nanopulser). Szupernindzsánkat mindenesetre segíti még a közelharci képzettsége (Martial Arts Lvl 4), melynek hála ha meg is közelít valakit hátulról, az nem jogosult megfordulni, mert nem tudja, hogy ott van valaki, ráadásul először üthet. Közelharcban pedig egy lézerkardra ("Elegáns fegyver egy civilizáltabb korból...") emlékeztető fegyverrel hadonászik (Monofilament CCW), ami ha az ellenfél nem tér ki előle azonnal öl, legyen az bárki és bármi. Persze vigyáznunk kell rá, hiszen nagyon törékeny. Az első lövéseket mindig kerüljük ki (Dodge) és inkább vonuljunk takarásba, hogy visszaálcázzuk magunkat, mert így jelentősen nőnek a túlélési esélyeink. Minimalizáljuk az ellenünk végrehajott dobásokat is, mert 1-1 lövést még túlélhetünk, de többet aligha. Legnagyobb ellenségeink a reagáló körben is teljes sorozatot lövők (Total Reaction) illetve az álcázásunkon átlátók (Multispectral Visor Lvl 2-3), ezeket kezeljük óvatosan.

Talán még pár szót ejthetnék a többiekkel való taktikázásomról, mely már kezd kialakulni, de erről majd a következő cikkben regélek nektek!

Előző cikkem

Szerző: Emerald



Vélemények, hozzászólások

1. Pepe 2011-01-16 14:37

Nagyon tetszik, a cikk. Jó bő lére van eresztve, de az ember szeret sokat olvasni arról ami érdekli. A konverziók kiválóak, jó ötleteket is merítettem belőlük és végre VANNAK KÉPEK A CSAPATRÓL. A festés sajnos nagyon nem jön be, ha javasolhatom használj kicsit több breton íjászt smile Összességében, minden elismerésem.

2. Emerald 2011-01-16 15:33

Nah igen, számítottam kritikára, de építő jellegűre! wink
Hogy magamat is “kommenteljem” a fekete alapozó nem volt jó ötlet már látom, a későbbiekben ódzkodni fogok tőle, túl sötét lett minden árnyalat, ahol pedig egy színt akartam, ott több réteget kellett felvinni és az sem fedett maradéktalanul.
Mindenesetre érdekelne, hogy miért “nem jön be” a festésem, mivel egy TTQ kategóriát azért szerintem megérdemelnek, akkor pedig csak fejlődni kell és határ a csillagos ég! :D
Szóval esetleg részletezhetnéd a véleményedet kérlek, vagy mutass párat a saját műveidből, hagy okuljak belőlük! wink

3. Crybaby Loki 2011-01-16 16:29

Nagyon tetszik a cikk.
Azt viszont nem nézheti tétlenül a Mennyei Őrség,hogy a vazallusok teret nyerjenek és nyíltan hirdessék haditaktikáikat.S a lázadás magjait szétszórhassák szektorunkban.

4. janos900 2011-01-16 19:36

Tetszett a cikk, gratula! Tenyleg hosszu egy kicsit, oszinten szolva ezt a hibat en is mindig elkovetem, es addig nyesegetek, amig 2 oldal nem lesz a Worldben. De van az ugy, hogy az istennek se fer bele az a sok amit el akarok mondani. wink
En anno megrendeltem a szabalykonyvet meg 2008 elejen, de eltunt a postan, meg azota se kezdett itt bele senki, igy nekem ez kimaradt.
Nekem spec bejonnek a Manga stilusu figurak, meg a robotok is, meg foleg a variacok vegtelen sora. Kivancsian varom a tobbi cikket is. Hajra!

5. Pepe 2011-01-16 20:06

Emerald:

Bocs. Teljesen jogos az igényed.  A problémám inkább ízlések és pofonok kategóriás, azzal meg nem lehet mit kezdeni. TTQ-nak teljesen jó. Az Oni Waban ami a képek alapján nagyon nem jön be, mert én szeretem az eredeti élénk színeit a tiedet meg őszintén nem tudom kivenni a részleteit. A pirosad sok helyen csúnyán fedi a fekete alapozót. Minimum a zászlóra kentem volna még pár híg réteget. Az sem jön be, hogy négert csináltál a japánokból. A további elemezgetéshez ennél jobb fotóra lenne szükség, de nem akarlak bántani ezzel, mert őszintén szólva az egyik legjobb Infinity projektes cikk ez lett. Saját munkáimat majd akkor tudom megmutatni, ha lesz időm ilyesmire, de természetesen én is várok mad építő jellegű kritikát.

6. Emerald 2011-01-16 20:07

Egyrészt azért írok, hogy beállítsam Jinx 25 darabos hozzászólás-rekordját, másrészt pedig a hosszúságról…
Csak a szöveg Word-ben 2 és 1/3 oldal, tehát csak az inkvizítorra jellemző középen hasábolt felület teszi hosszúvá wink
Pepe: Köszi így ezzel én is egyet értek! A négerséget nem vitatom a bőrszínekkel mindig bajban vagyok wink A piros fedését már megbeszéltük, sajnos a zászló nagy felület ezért ott látszik a legjobban. Az Oni természetesen az én “saram”... Mint a cikkben is írtam csak zöld szín van rajta, így a fényképen egy nagy paca az egész, de majd megmutatom élőben úgy azért más egy kicsit wink
Amúgy mindenkinek jelzem, hogy ha letöltitek a képeket (Save Link As), akkor az eredeti méret közelében lesz ha megnyitjátok képnézegetővel és jobban látszik pár részlet!

7. Lycan 2011-01-17 15:31

Grat Emi!

Most már tudom hova tuntél a klubból. (elbújtál a fesőasztal mögé)
Remélem azért látlek még a csatatéren is…
Ami pedig a munkásságod illeti sikeresen elkönyvelheted a “szobaszamuráj dojo” összes tagjának (szám szerint 6 főnek) charmolását.
Egyedi stílusod,mindíg felhőtlen jókedved és türelmed tükrözi az általad választott sectorial mestereinek szellemiségét!
Osu Emerald sempai!

8. Gróf 2011-01-18 18:06

Tenno Heika Banzai! grin Most kicsit elvesztem a western világában, de remélem hamarosan összemérhetjük ismét a kardunkat; erre az eseményre jatagánt hozok grin

9. Ducimax 2011-01-18 20:00

Nem beszólásként (kit akarok becsapni?...) de tudod is, hogy mit írtál a zászlóra, vagy csak firkantottál valamit, ami legitimnek tűnt?

10. [konyvtar] MAXXxxx 2011-01-18 20:47

ez utan mar erdekel, hogy mi van odairva.
es igy talan teljesul Emi azon vagya is, hogy tullepjuk jinx 25 hozzaszolasos cikket smile

11. Ducimax 2011-01-19 03:31

Ha nyugatian (balról jobbra, majd fentről lefelé) olvassuk, akkor “imaka”, ami nem jelent semmit. Ha keletien (fentről lefelé, majd jobbról balra) akkor “makai”, ami démonvilágot jelent. Csak éppen nem ezekkel az írásjelekkel, ugyanis ez két különböző jelrendszerből van…

Csak Emerald szájából akartam hallani, ő tudja-e, mit talált ki ill. mit javasolt neki valaki. Ha mindenképpen feliratot akar arra a zászlóra, üzenjen nekem, és segítek. De amúgy ezeken a zászlókon legtöbbször az adott család jelképe díszelgett, nem pedig felirat.

12. Emerald 2011-01-19 06:34

Ducimax: Igen mint azt a cikkben is írtam ezirányú kutatásaim is azt igazolták vissza, hogy családi (klán) címer volt rajta, ami a csata hevében jobban felismerhető mint pár krix-krax wink
Egy kanji oldalról vettem az ötletet, miszerint a felső két írásjel “szamuráj”-t az alsó pedig “katana”-t jelent, de ezek szerint nem jó az oldal? Pedig profinak tűnt!!!
Priviben ment a címe, hátha te megmondod, hogy én rontottam-e el valamit!
Egy szó mint száz a figurára azért került felirat, mivel a jelecske túl nagy freehand mintázat lett volna számomra, még akkor is ha az csak egy “körben három pöttyöcske” stílusú smile

13. Gróf 2011-01-19 07:36

Ducimax, ha időd engedi, kérlek szakértsd meg ezt a hátizászlót is:
http://m.blog.hu/fe/fessagoblinkalozzal/image/Eden-ISC/CSoport mod.jpg
Előre is köszi!

14. Ducimax 2011-01-19 13:47

Emerald: az oldalnak igaza van, ezek szerint viszont egyszerűen rondán írsz XD. A felső kanji két külön állónak tűnik, és a második nem is stimmel teljesen. Az alsó is kicsit defektes, de úgy-ahogy elfogadható (mint látszik, azt se ismertem fel elsőre)

Gróf: barátom, te feladtad a leckét. Átlapoztam a birtokomban lévő kanji-gyűjteményt, de se egészében, se részleteiben nem találtam meg az ábrázolt írásjelet. Seppuku initiated.

15. Gróf 2011-01-19 21:48

Elvileg Akatonbo lenne grin

16. bulba 2011-01-19 23:00

Az Akatonbo (igazából Aka Tonbo) az egy nagyon jó kis Kendo klub Budapesten. És még a Cantinához is közel van (2 éve közel volt).

17. Gróf 2011-01-20 08:00

@bulba: ja, az a barátom a sensei, akit anno én csábítottam le kendozni grin A sikeres 4. danja tiszteletére kértem ilyenre a festésüket :-D

18. Ducimax 2011-01-20 13:45

Igen a nálam levő 1700 darabos gyűjteményben máshogy volt benne az “aka” kanji. Remélem bocsánatos. Amúgy “Vörös szitakötő”-t jelent, de szerintem ezt azóta mindenki megnézte neten.

19. Gróf 2011-01-20 14:43

Győzelembogár grin

20. [konyvtar] MAXXxxx 2011-01-20 16:38

nem, nem neztuk meg neten smile, viszont alig valamennyi kell, hogy Emerald tulszarnyalja a Jinx-rekordot.

 1 2 >