Infinity – Nomads vs PanOceania: The next level
Itt a március, ismét jelentkezünk a nomád életmódot kedvelő embertársaik sorsának elemzésével. Sok minden történt az elmúlt időben, újabb tagokkal bővült a csapat, kemény csatákban mérettettek meg, vegyük sorra ezeket. A cikk végére beillesztem Maik legutóbbi leírását a PanOceania csapatáról is.
Nomádjaink sorait Február óta egy Moran Maasai harcos erősíti a Krazy Koaláival. Élvezetes volt velük a játék, a koalák, bár önmagukban nem olyan erősek, mint amilyennek látszanak, alaposan összezavarják az ellenfelet, jó móka figyelni, hogyan próbálja őket elkerülni. Moran kollega rendelkezik az Infiltrationképességgel, melynek kellemes kiegészítője a CH:Mimetism. Ezzel nem tud ugyan teljes mértékben eltűnni a csatatérről, de megnehezíti az rálőni szándékozók dolgát. Van még egy kellemes Repeater tulajdonsága is, amivel a hackereim hatótávolságát tudom bővíteni (ha vannak).

A koaláknak ugye a Moran 20 centiméteres kontroll zónájában kell lenniük, így adja magát a lehetőség, hogy a Morannal a középvonal környékéig előrehelyezkedve a koalákkal összezavarjuk az ellenséges stratégiát.
A koalák erősebb ellenfél ellen ugyan nem annyira hatásosak, a sikeres bevetések után azonban úgy gondoltam, hogy ezen az előrenyomulós, rejtőzködős, összezavarós vonalon próbálok továbbmenni. Körülnéztem, hogy milyen lehetőségek vannak a témában és némi keresgélés után Bran do Castro-ra esett a választásom.
Bran figurája erősen hajaz egy jólfejlett majomra, nekem mégis bejön a dinamikus póz, és nem utolsó sorban nagyon erős az említett területeken. Bran egy árvaként szolgált a Der Morlock Gruppe-nál, ahol csodával határos módon túlélt minden küldetést. További szolgálatai eredményeképp Triple Zero kiképzést kapott, ami a testi adottságaival együtt kivételes beszivárgóvá tette. A Superior Infiltration mellett CH:Camouflage képességgel is bír, amivel jól illik az elképzelésembe. Tud továbbá Martial Arts: L3 -at, ami közelharc elején segít egy szabad támadáshoz, áldozata pedig csak akkor támadhat vissza, ha ezt túlélte.Meta-Agility tulajdonsága pedig képessé teszi az ellenfél gyors és hatékony becserkészésére szinte bármilyen terepen.
Az elképzelés jó volt, a készületlenség kevésbé. Első 175 pontos meccsünk keretében Maik természetesen rögtön nehézfegyverhez nyúlt: egy Cuttert hozott néhány golyófogó (és ordereket hozó) figura kíséretében. Nyilván nem gondoltam, hogy rögtön a legzúzósabb T.A.G.-gel egészíti ki a seregét, ezzel sikeresen összezavarta az én szépen felépített tervemet. Bár felajánlotta, hogy kiveszi, és gyorsan összedob egy másik listát, én azt mondtam, próbáljuk meg.
Ahogy azt várni lehet, nem volt jó ötlet. Igen hamar legyalulta a seregemet, összesen egy sebet sikerült a Cutternek okozni, Bran be tudta fogni közelharcban. Aztán feladtam, igen egyoldalú meccs lett.
Egyenesen következik, hogy én is valami nagyobb után kezdtem nézni, hogy a 200 pontos seregbe valami újat hozzak. Választásom egy Szalamandra Squadron-ra esett. Ez egy 90 pontos T.A.G., gondoltam, megfelelő ellenfél a Cutternek. Fegyverei egy Hyper-rapid Magnetic Cannon és egy Heavy Flamethrower. Másik lehetőségem lett volna a Lizard Squadron, de a figura kevésbé tetszett, mint a Szalamandra.

A figura összerakása elég kínszenvedős volt, a kezeit pinnelés ellenére is csak két nekifutás után sikerült stabilan felragasztani. Ezenkívül van rajta egy csomó kis bütyök, amik mindenfelé lógnak róla, ezekkel az öntés minősége volt inkább a baj. Az apró alkatrészeket alig lehet megfogni, és elég csúnya „hegek” voltak rajtuk az öntőformák mentén.
A lista összerakásakor is elég sokat variáltam, mire sikerült egy olyan kombinációt találni, amiről úgy gondoltam, esélyes a Cutter és csatlósai típusú sereg ellen. Abban nem is kételkedtem, hogy Maik megint hozni fogja.
A következő figurák fértek be 197 pontba, 4 SWC mellett:
- Szalamandra (90 / 2)
- Zero Hacker (30 / 0,5)
- Bran do Castro (36)
- Moran (21 / 0,5)
- Alguacil Lieutenant (10 / 1)
- Alguacil (10)

A Zeronak adtam egy hacker devicet, biztos, ami biztos. Hadnagy egy Alguacil lett, mivel a többiek nem tudnak hadnagyok lenni.
Maik természetesen hasonló felállásban jött, mint 175 pontból: Cutter és aprólék. Sajnos a pontos listája nincs meg, de rá fogok kérdezni nála és kommentben majd beküldöm utólag.
Első 200 pontos meccsünket elég hamar lerendeztük, fölényesen nyertem
. Ezúttal Maiknál játszottunk és nem vittem a terepeim magammal, így az ő 40k-s cuccai közt játszottunk. Az eltervezett módon előretoltam az infiltráló egységeimet, a Szalamandrát pedig úgy helyeztem, hogy egy utcán át egészen a tábla Maik felőli széléig láttam. Ő a Cuttert legutolsónak rakta fel tartalékból, természetesen a TO Camouflage miatt csak papíron.

Jobb, ha most nem mozogsz ![]()
Az első kör megkezdődött, a Szalamandrával nekiálltam mozogni az egységei felé, amikről tudtam, hogy hol vannak. A mozgás után már látótávolságba értem és lőni akartam rájuk. Itt követett el egy hibát Maik, mivel a mozgásomat a Cutterrel lereagálta, kijött az álcából és próbált rámlőni. Az akció sikertelen volt, én pedig addig lőttem a maradék ordereiből, amíg mozgott. A rail gun 5-ös salvojával nem is tartott sokáig, innentől pedig két kör kérdése volt, hogy ledaráltam a többi katonáját is.

Mivel hamar lement a játék, hozzácsaptunk mégegyet. A terep átrendezése után nyerte a kezdeményt és úgy döntött, hogy ő akar kezdeni. Én az előzőhöz hasonlón raktam fel a figuráim ismét, az összes infiltrálós-rejtőzködős figurám a középvonal tájékán helyzekedett el. Maik persze a Cutterrel indult el a tér közepe felé, ő is álcában. A mozgására próbáltam reagálni és felfedni a jelenlétét, ami szerencsére sikerült is. Egyszer csak ott állt középen a Cutter, elég jól belátható helyen. Ő még nem sok figurámra látott rá, ezért úgy döntött, hogy megpróbálja felfedni a rejtett egységeimet, amelyek a közelben sunnyogtak. Öröm az örömben, hogy nem realizálta, hogy a rejtőzködő hackerem zónáján belül van, úgyhogy én reakcióból megkíséreltem meghekkelni. Sok esélye a Zeronak nem volt 13 WIP-el, de mázlim volt, 6-ost dobtam, sikerült az akció, immobilized lett a Cutter.

Hacker híján ennél a pontnál feladta a játékot és aznap tovább nem is erőltettük ![]()
Izgalmas játékok voltak, számomra mindenképp, de még mindig többször volt olyan, hogy mélyen a könyvben bújtunk valami szabályrészlet után. Tanulság, hogy Hackert hozni kell, amit szerencsére én többek tanácsát követve, meg is tettem. A Szalamandra a rail gunjával sem volt rossz választás, elég szépen aprította a népet. Bran is bejött, bár ebben a két játékban éppen nem annyira tudott érvényesülni.
Ami a festést illeti, sajnos nem tudtam a tervemet teljesen végrehajtani, ennek egyik oka egy spontán becsúszott utazás volt. Bran így még nincs kifestve, de érzésem szerint jól haladok, és ha hasonló nem történik, akkor következő alkalomra megleszek vele is.
Eddig voltam én, Stark, most pedig megpróbálom lefordítani, amit Maik írt az ő figuráiról. Úgy teszem ezt, hogy próbálom a a tőlem telhető legjobban visszaadni a stílust és megtartom a formátumot is, amiben írt. Sajnos ő még nálam jobban is le van maradva, ebben az írásában a 150 pontos fejlesztéseiről ír. Tény az is, hogy nem a szavak embere. Különféle problémák miatt nehéz mostanában motiválni... Azért a festést nem hanyagolja, ő már a Cutterét is kifestette (sajnos nekem ez csak mobilfotó képében van meg):

„Sziasztok,
a PanOceania csapatomat, a projekttervnek megfelelően, 150 pontosra bővítem. Az alapodobozos figuráimmal körülbelül 125 pontot tudtam összerakni.
Választásom két Acontecimento Regulars-ra esett. Kettejük közül az egyik egy Spitfire-el van felszerelve (SWC 1). Hadnagynak továbbra is a Croc-man-t fogom bevetni. Ez 2 SWC-mbe kerül, de számomra megéri, szeretem a totális optikai álcájával az ellenséges vonalak mögé tolni és ott zavargásokat okozni. A két Acontecimento-t egyébként Starktól kaptam születésnapomra, így nekik mindenképpen a csapatomban a helyük
. A megmaradt 10, illetve 8 pontot arra használtam, hogy a két Fusilieremet Medikittel szereljem fel.

Hallottam továbbá, hogy illene megcsinálnom a base-eket is, így ismét elővettem az alapdobozos figuráim és bepótoltam a hiányosságot:

Néhány szó még az alkalmazott festési technikákról, színekről. Túlnyomórészt Vallejo színekkel festek. A színválasztásnál néhány „alapszínhez” tartottam magam, amik ebben az esetben a következők lettek: 1 Goblin Green, 2 Charred Brown, 3 Medium Blue, 4 Parasite Brown, 5 cold grey és 6 black. Ezeket a színeket sorrendben a következőkkel highlightoltam: 1 sárga, 2 Parasite Brown, 3 Off White, 4 Scrofulous Brown, 5 Skull White és 6 Cold Grey. A highlightolás előtt még a színekhez passzoló inkekkel (ami 1 zöld, 2 barna, 3 kék, 4 vörösesbarna, 5 kék/fekete és 6 fekete), egy vagy több, kissé felhigított bemosást alkalmazok. Highlightot 2-3 rétegben szoktam festeni, ezeket minden lépésben egyre vékonyabb ecsettel viszem fel. Bizonyos részeknél pedig szárazecseteléssel fejezem be a folyamatot. Végül egy erősen higított inkkel végigmegyek minden felületen. Az egészet matt lakkal tartósítom.
Maik„
Szerző: Stark
Vélemények, hozzászólások
Fasza cikk lett.
nájsz. a maciról is kérünk képet, ha elkészült.
a zöld hajról meg már beszéltünk.