Inquisitor: Martyr beharang

2018. 04. 18. 09:42 / Warhammer 40KSzámítógép

Kevesebb mint egy hónap van hátra a Neocore új játéka, a Warhammer 40.000 Inquisitior Martyr megjelenéséig, és azt kell mondjam, rég vártam ennyire bármilyen játékot, nem csak Xbox One-ra, hanem úgy általában is. Aki esetleg valami távoli aszteroidán húzta meg magát az Inkvizíció elől menekülve, esetleg éppen Khorne nevében koncolt fel ártatlan lakosokat valamelyik planétán, annak röviden összefoglalva: 40K világába átrakott Diablo III lesz a játék. És ezt most abszolút dícséretnek szánom, számomra a Diablo 3 az akció-játékok nonpluszultrája, pár ezer órát biztosan beletettem. 

Szóval adott a világ, adott egy akciójáték, ami az eddigi kipróbálók szerint (Steamen elérhető az alfa verzió) jóval taktikusabb, mint a Blizzard remeke. Ezt a készítők megfejelik egy kiválónak ígérkező egyjátékos kampánnyal, valamit egy hatalmas, térkép alapú nyílt világgal, ahol akár barátokkal együtt irthatod a káoszt - jónak ígérkezik. Kattintás után pontokba szedtem, miért várom nagyon a játékot.

Még az első pont előtt ajánlok figyelmetekbe egy videót, ahol a készítőket faggatják a játékról - ez volt talán az utolsó csepp a pohárban, ami miatt a várólistám legelejére ugrott a játék, nagyon szimpatikus a hozzáállásuk, a lelkesedésük. itt nézheted meg: https://www.youtube.com/watch?v=5vsGMnxv3F8
  • Elsőként, mert 40K - ezzel időnként nagyon mellé lehet nyúlni, de a videókat megnézve a hangulat tökéletesen átjött
  • Akció-RPG - nem mindenki szereti ezt a műfajt, én persze nagyon, így külön öröm a játék
  • Rendes egyjátékos kampány - az interjúban említetik a történetet, remélem beváltja a hozzá fűzött reményeket
  • Említettem már, hogy mennyire eltalálták a 40K hangulatát?
  • Helyi co-op konzolokon - mostanában, hogy a gyerek már nagyobb, ez hatalmas plusz
  • A felvett fegyverektől függő képességek - láttunk már ilyet, pl. Guild Wars 2, én szeretem ezt a módit, nagyon sokrétű játékmenetet enged
  • Három teljesen eltérő stílusú karakter: páncélozott inkvizítor, orgyilkos és psyker
  • A kinézet - ha esetleg még nem említettem volna a kiváló hangulatot, most megteszem
  • Később érkező küldetéscsomagok - nagy tervei vannak a készítőknek a jövőre nézve, drukkolok, hogy sikeres legyen a játék, és tudják tartani az ígéreteket!
  • Véletlen generált pályák - azt hiszem, nem kell ecsetelni, hogy ezek mennyire megdobják az újrajátszhatóságot
  • Taktikus játékmenet - fedezékrendszer egy akció-rpg-ben? Jöhet!
  • Magyar felirat - nekem nem szükséges, de sokan vannak azért kis hazánkban, akik angolja nem elegendő egy kampány történetének követéséhez
  • Áradoztam már a hangulatról?

Nyilván nem való mindenkinek ez a játéktípus, de akik szeretik a műfajt, azoknak szerintem kötelező vétel lesz. 

Némi további információ:

Steam oldal (sok lehúzó értékelés is van, de ahogy néztem, ezek jó része az alfa verzió miatt lehet - kevés elérhető tartalom, szintkorlát, hibák, minden valószínűség szerint ezek a teljes verzióban orvosolva lesznek), IGN előzetes, és persze a játék hivatalos oldala.

Remélem senkit nem zavart egy véleménycikk - és még mielőtt megkapnám kommentben, ez NEM egy fizetett hirdetés volt, pusztán a saját lelkesedésem generálta bejegyzés (természetesen ajándék Xbox One példányt elfogadok ám!) Ha esetleg próbáltad már a játékot Steam early accessben, ne habozz beszámolni róla a kommentekben.

Szerző: Roodie



Vélemények, hozzászólások

1. Peace 2018-04-18 11:23

Szintén nagyon várós!!! Rég voltam ennyire rápörögve játékra. wink

2. Necron 2018-04-18 12:38

Csak az a kár, hogy akárhol nézem xbox-ra semmi európai oldalon nincs előrendelés, illetve online storeból sem lehet előrendelni.

3. DASCO 2018-04-18 14:52

már megint a hülye birodalom….

legyen már egy értelmes játék káosznak is!! vagy eldának, vagy Orknak.. Tau-nak ne. azt azért ne. De a többi legyen!

D

4. Roodie 2018-04-18 15:02

Ez azért van, mert a káosz nem játék! :-D

5. Freddy Krueger 2018-04-18 15:37

PC-re lesz?

6. Roodie 2018-04-18 15:56

Steam oldal link? :-D

7. Freddy Krueger 2018-04-18 16:18

Akkor már csak egy új videokártya kell.

8. Peace 2018-04-18 18:09

DASCO:

“Space Wolf”-ban ott a Fall of Kanak. wink

“Sanctus Reach”-ben tolhatod Orkokkal, nem is gyangén!

És hamarosan érkezik a “Gladius” is, amiben még Necronokat is irányíthatod.

Van bőven lehetőség.

9. koviubi 2018-04-18 19:28

majd ha a rendes kiadás (nem holmi alpha meg beta) utáni 1-2 hónap múlva is áradoznak róla az emberek talán megveszem addig biztos nem, engem már nem szivatnak be ezekkel a nagyreményű - aztán hatalmasat bukó - early access gémekkel.

10. MAXXxxx 2018-04-18 20:42

PC/XBOX/PS4/Switch? Melyiken lesz?

es csatlakozom koviubihoz, megjelenes utan 1-2 honappal ha jo (es altalam hasznalt rendszeren elerheto) megveszem.

Mondjuk nem a Martyr baja, minden jatekkal igy vagyok, kb 0 amit megjelenes napjan be akarok szerezni.

11. Roodie 2018-04-20 07:03

Éééés, át is tolták a megjelenést június 5-re.

MaXXxxx: PC, Xbox One, PS4