Tales of Arrabona

2015. 10. 09. 09:11 / KlubokRendezvényekMalifaux

Fém csikordult fémen, ahogy az expedíció tagjai közeledtek a szörnyhöz. Lehet, hogy észrevette őket? Remélték, hogy nem, hiszen még nem kelt fel a nap. Még van idejük a feladatra. A legenda úgy tartotta, ha a keresett szörny rájuk üvölt, vége mindennek. Sokan azt suttogták, már csak az is elég, ha távolról meghallják a hangját, mert az oly rémisztő, hogy csak a legerősebb idegzetűek állhatják, mindenki más fejvesztve rohan. Az expedíció tagjai idegesen szorongatták a fegyvereiket. Ők lesznek az első csapat, akik látták a szörnyet, ők jutottak a legközelebb hozzá! Észre sem vették, hogy a távolban már aranylik az ég alja, a diadal érzése figyelmetlenné tette őket. Döbbenten nézték a csupa fém, fogaskerekekből és éles pengékből alkotott rémet. Végre megtudták milyen és hol bujkál, már csak az észrevétlen távozás idegeket tépő feladata maradt. Lépteik nem ütöttek zajt, ahogy megfordultak, ám ekkor felderengett a pirkadat első fénye. A szörny kinyitotta vörösen izzó szemét, és megpillantotta a csapatot. Azonnal üldözőbe vette őket, kitátotta csőrét és felrikoltott… A hang, amit még a távolabb táborozó teherhordók hallottak, nem evilági volt. Az expedíció tagjai reszketve, fegyvereiket eldobálva hanyatt-homlok menekültek, de nem jutottak messzire… Sosem találták meg őket. A fém testű szörny a mai napig őrzi a titkát.

Hosszú kihagyás után ismét megnyílik a győri Malifaux Kapu. Ismét összecsaphatnak a Mesterek, hogy a győzelemért próbára tegyék sorsukat és szerencséjüket.

 Helyszín: Győr, Hunyadi János út 14. Leier City Center Irodaház

 Időpont: 2015. 11. 07.

 Kezdés: 09:30- kor regisztráció, 10 órakor első forduló.

 Nevezés: A jelentkezéseteket a .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet) címre tudjátok elküldeni.

A nevezés díja 1500 Ft, amit majd a helyszínen kell kifizetni. A nevezési határidő október 31., annak, aki késve adja le a nevezését a nevezés díja 2000 Ft. A megmérettetés három fordulóján 50 lélekkőből álló seregek csaphatnak össze. Szokás szerint a harmadik meccsen egy speciális küldésen kell helytállniuk a vállalkozó kedvűeknek. x I. forduló: Reckoning, Standard Deployment x II. forduló: Reconnoiter, Flank Deployment x III. forduló: Speciális ( Turf War alapján), Close Deployment Az első három helyezettet díjazzuk. Az első 5000 Ft, a második 3000 Ft, míg a harmadik helyezett 2000 Ft értékű kupont kap, melyet levásárolhat a Főnixcsarnoknál.

Mindenkit vár a M.O.S.T. Klub és a Győri Társasjáték Egyesület!
https://www.tarsasjatek.club/
 Helyszín: Győr, Hunyadi János út 14. Leier City Center Irodaház  Időpont: 2015. 11. 07.  Kezdés: 09:30- kor regisztráció, 10 órakor első forduló.  Nevezés: A jelentkezéseteket a .(Az email cím megtekintéséhez engedélyezni kell a JavaScriptet) címre tudjátok elküldeni. A nevezés díja 1500 Ft, amit majd a helyszínen kell kifizetni. A nevezési határidő október 31., annak, aki késve adja le a nevezését a nevezés díja 2000 Ft. A megmérettetés három fordulóján 50 lélekkőből álló seregek csaphatnak össze. Szokás szerint a harmadik meccsen egy speciális küldésen kell helytállniuk a vállalkozó kedvűeknek. x I. forduló: Reckoning, Standard Deployment x II. forduló: Reconnoiter, Flank Deployment x III. forduló: Speciális ( Turf War alapján), Close Deployment Az első három helyezettet díjazzuk. Az első 5000 Ft, a második 3000 Ft, míg a harmadik helyezett 2000 Ft értékű kupont kap, melyet levásárolhat a Főnixcsarnoknál.

Szerző: Liszkag



Vélemények, hozzászólások