The Uncharted Seas verseny újra
Örömmel jelenthetem, hogy majd egy éves kihagyás után újra megrendezésre került egy Uncharted Seas verseny, immár új helyen, de emelkedő színvonallal (a nevezettek fele már festett flottát hozott) illetve játékos számmal, hiszen NYOLC admirális érezte úgy, hogy hajói készen állnak a tengeri ütközetekre!
Lássuk kinek kedvezett ma Calypso a végtelen kék óceánok Istennője?!
A versenynek a Gólem Művek adott otthont, és mivel ők a magyarországi forgalmazói a játéknak, kiváló lehetőség kínálkozott a termékek reklámozására. Többen rögtön pedzegetni kezdték a pontszám kérdését és élénken érdeklődtek annak növelése felől, ami azt jelzi, hogy sokan már nem csak alapdobozzal rendelkeznek és ez jó!
A nevezettek közül ketten kénytelenek voltak visszamondani az indulást, a kérdéses személy pedig jóval később futott csak be, így a szervezővel (velem) kiegészülve nyolc fős mezőny rugaszkodott el a startvonalról:
Corvus (Dragon Lords)
Czifi (Iron Dwarves)
Emerald (Imperial Humans)
Ghulk (Orc Raiders)
Jabba (Imperial Humans)
Kanalasgém (Iron Dwarves)
SgRulez (Thaniras Elves)
Zotyo (Thaniras Elves)
Mindenki az alapdobozt választotta a lehetőségek közül kivéve egy fondorlatos kapitányt Jabba-t, aki nem átallott egy nehéz cirkálót és két bátor kapitánnyal rendelkező Mártír fregattot is bezsúfolni a listájába.
A három küldetésről megoszlottak a vélemények. Most már saját gondolataimat is papírra vetve a terv az volt, hogy a sereglisták megbolygatása nélkül találjunk ki támadó-védő felállásos küldetéseket, melyek az első forduló után egyrészt lehetőséget nyújtanak a verseny helyezési előnyök kiküszöbölésére, másrészt új taktikák bevetését követelik meg a játékosoktól. A nap folyamán így volt aki ugyan végig védőként szerepelt, de izgalmakban nem szenvedett hiányt ugyanakkor. Csak saját példámat felhozva mindegyik játékban rá voltam kényszerítve a komoly manőverezésekre és nem egyszer kellett döntsek arról, hogyan osszam meg a flottámat. A szél sem mindig kedvezett az admirálisoknak, hiszen sokan azzal szemben voltak kénytelenek boldogulni, de ne szaladjunk ennyire előre...
A terepek jól átvészelték a költöztetésüket, de már látszott az igény arra, hogy esetleg kikötők, városok és erődök is megjelenjenek a pályán. Ezeknek az igényeknek a kielégítésére szeretnénk a közeljövőben hadjáratot indítani, melyre majd minden érdeklődőt szeretettel várunk, na de vissza a versenyhez.
Első forduló - Blokád
Itt a védő eléggé bezsúfolva kezdte a játékot, nagyobb hajói ráadásul horgonyt is vetettek, hogy a stratégiai fontosságú átjárón senki se jusson át. A támadó hajnalban próbálta áttörni a blokádot, ami az első két körben kevesebb lövést jelentett és bízott abban, hogy az őrszemek még alszanak posztjaikon.


Párosítások:
|
Támadó |
Védő |
|
Corvus |
Jabba |
|
Czifi |
SgRulez |
|
Kanalasgém |
Emerald |
|
Zotyo |
Ghulk |


A leglátványosabban talán Zotyonak sikerült az áttörés, hiszen már a harmadik körre lekormányozta hajórajai nagyját az ellenkező táblaszélen, miközben az orkok csak próbálták első tűzíveikbe befogni a fürge elf cirkálókat. A Sárkányurak ugyanakkor pökhendi magatartásukhoz híven középen próbálkoztak rést találni a pajzson, ahol a birodalmi csatahajók lánca túl erősnek bizonyult. Persze a sikerhez kellett egy szerencsés lövés, melyben felrobbant egy lőszerraktár és jelentős károkat okozott a szétrepülő törmelék. A másik két asztalon a törpék a megfontolt előre haladás mellett döntöttek. A birodalom és az elfek is kevesek voltak hozzá, hogy megállítsák irdatlan úszó erődjeiket, melyek alig szenvedtek károkat. Azért az elfek valamit jobban csinálhattak, mert legalább a kisebb hajókat sikerrel küldték tengeri sírjukba, így elég pontot szerezve a döntetlen kiharcolásához. A fordulóban tehát a legtöbb helyen a támadók aratták le a babérokat, kivéve Jabbaék asztalán, ahol gonosz mágia működhetett vagy egy briliáns stratégiai elgondolás gyümölcseit aratták le? Talán a következő fordulóban kiderül...

| Első forduló | ||
|
Név |
Győzelmi Pontok |
Verseny Pontok |
|
Jabba |
550 |
3 |
|
Kanalasgém |
505 |
3 |
|
Zotyo |
335 |
3 |
|
Czifi |
560 |
1 |
|
SgRulez |
405 |
1 |
|
Corvus |
255 |
0 |
|
Emerald |
255 |
0 |
|
Ghulk |
200 |
0 |
Második forduló - Portyázás
Ebben a küldetésben a cél a védő flotta szállítmányának elorozása volt. Mivel két oldalról lehetett támadni az oldalsó tűzívben erősebben lövő hajók a védő oldalán azért előnyt kovácsolhattak utóbbi tulajdonságukból, ám a támadó megint fondorlatos módon a hajnali időpontot választotta, így tévén nehézzé a távolba tüzelést.

Párosítások:
|
Támadó |
Védő |
|
Jabba |
Kanalasgém |
|
Zotyo |
Czifi |
|
Corvus |
Ghulk |
|
SgRulez |
Emerald |

Itt jobbára mindenki az erős, robosztus csatahajójára, illetve néhány cirkálóra bízta a szállítmány őrzését valószínűleg a gyorsaság hiánya miatt a védő oldalon, hiszen két törpe, egy ork és egy emberi flotta próbálta megóvni értékes kincseit. A támadók egy kivételével a két oldali támadás mellett döntöttek, így megosztva a védő erőket és elvágva az esetleges menekülés útját. Ki lehet találni ki volt az, aki egy oldalon koncentrálta erőit... Igen Jabba kapitány újfent keresztül húzta mind a középszerűség szürke elgondolásait és ellenfele számításait is. A hátszélben előre lavírozó védők sokáig állták a sarat, ahol kellett ott kőkemény közelharcok árán is tartani próbálták állásaikat és az alakzatot. Jabbának megint bejöttek az őrült önfeláldozásukról híres Mártír fregattok, hiszen egy olyan közel robbantott a törpékhez, hogy a pusztítást mértékét leírni is nehéz. A birodalmi védők a másik asztalon egymás után verték vissza az elfek próbálkozásait és bár cirkálóik nagy részét elvesztették, csatahajójuk büszkén és szinte sértetlenül siklott tova a felkelő nap sugarainak cirógató fényében. A Sárkányurak megint nyílt sisakos küzdelemre keltek az orkokkal és ez lett a vesztük (ehhez nagyban hozzájárult a kritikán aluli és a jóval az átlag fölötti dobások sorozata a két fél részéről - a szerk.). Az utolsó asztalnál a koponyaszigetről érkező törpék lassú manőverezése megbosszulta magát, hiszen a villámgyors elf fregatt rajok éhes cápaként kőrözve egymás után sikeresen lőtték hátba a cirkálórajt, melyről az utolsó pillanatban még sikerült kimenteniük a szállítmányt is. A súlyosan sérült csatahajó viszont nem adta fel és hála a szénlapátolóknak elég távolra került a harcoktól, hogy az elfeknek már ne legyen lehetősége az üldözésébe kezdeni. Így nagy meglepetésre két védő is sikerrel vette az akadályt egy pedig döntetlent harcolt ki, így igazolva a küldetés létjogosultságát. A kakukktojást megint Jabba szolgáltatta, aki kíméletlenül szétzúzta ellenfele flottáját, cserébe pedig alig vesztett valamit. Talán mégis tudatosan cselekszik az ifjú titán? Kérdésünkre a harmadik forduló meghozta a választ...


| Második forduló | ||
|
Név |
Győzelmi Pontok |
Verseny Pontok |
|
Ghulk |
715 |
3 |
|
Emerald |
685 |
3 |
|
Jabba |
640 |
3 |
|
Zotyo |
450 |
1 |
|
Czifi |
335 |
1 |
|
Corvus |
270 |
0 |
|
Kanalasgém |
220 |
0 |
|
SgRulez |
145 |
0 |
Harmadik forduló - Futárhajó
Az utolsó körben mindkét fél a védő futárhajójából akarta megszerezni a fontos iratokat. Mivel a védő már kerestette a hajót, kisebb helyzeti előnyből indult, de a támadó meglepte őket, így a kezdés az övé volt. Kérdéses volt tehát, hogy a védő elég gyorsan ki tudja-e menteni az iratokat, hogy aztán biztonságos helyre vigye őket, mielőtt a támadó odaérne.

Párosítások:
|
Támadó |
Védő |
|
Emerald |
Ghulk |
|
Jabba |
Zotyo |
|
Kanalasgém |
Czifi |
|
SgRulez |
Corvus |

Vicces volt látni, amint a két törpe flotta összecsap, hiszen nem a gyorsaságukról híresek. A szél itt nem sok szerephez jutott, de azért oda állítottunk melléjük egy embert, nehogy ne dobjanak a változására, hiszen az csalás lenne. Kanalasgém törpéi azonban meghazudtolták magukat és szélsebesen Czifi hajói mellett termettek, ahol már csak fel kellett venni a mentőcsónakba rakott iratos ládát, ugyanis a mentésre küldött összes hajó elsüllyedt. A Sárkányurak tanultak előző két csatájukból és paktumot kötöttek az elfekkel. Így esett, hogy gyorsasági rekorddal lepörgették a számlálót és pár illedelmes ágyúsortűzváltás után mindenki előtt befejezték a küzdelmet. A két másik asztalon érdekesebben alakultak a dolgok és az időjárás döntő szerephez jutott. A nyugatról csendesen fújdogáló szellő az első körben orkánerejű déli viharrá változott, így pontosan a támadó flottával szemben fújva ellehetetlenítette még a sebes birodalmi fregattok előrejutását is. A körök előre haladtával az orkok ügyesebbnek bizonyultak, mert egy cirkálójuk sikerrel menekítette ki a robosztus ládikát és már-már meg is fordult volna vele, ám ekkor egy bátor kapitány szinte kihívólag pont elé kormányozta cirkálóját. Az orkoknak sem kellett több és öklelési ütemet verve dobjaikkal mindegyik vitorlásuk egy birodalmi hajótestbe csapódott. A pusztítás szörnyű volt, odalett a kitérni igyekvő csatahajó és a cirkálók maradéka is, az orkok totális győzelmet arattak. Az elfek esete már más tészta. Ügyes kitérő manőverekkel megzavarták a birodalmiakat és sokáig álcázták valódi tevékenységüket, sok hajójukat elvesztve a kutatás közben, de végül sikerrel jártak. Az iratos ládikát ugyan megszerezték, ám flottájuk nagy része komoly károkat szenvedett, így a küldetés döntetlennel zárult. Jabba admirális újfent bebizonyította, hogy még széllel szemben is teremhet babér a támadó számára. Nem vitás tehát, hogy jól felkészülten és megérdemelten jutott fel a dobogó legfelső fokára...


| Harmadik forduló | ||
|
Név |
Győzelmi Pontok |
Verseny Pontok |
|
Ghulk |
635 |
3 |
|
Kanalasgém |
630 |
3 |
|
Zotyo |
475 |
1 |
|
Jabba |
340 |
1 |
|
SgRulez |
200 |
1 |
|
Corvus |
200 |
1 |
|
Czifi |
275 |
0 |
|
Emerald |
150 |
0 |
Végeredmény
A nap végén egyrészt meg kell köszönjem a zökkenőmentes versenyzést minden résztvevőnek, hiszen vita egy sem volt, kérdés már annál több, de mindre tudtuk a választ. A fordulók olyan gyorsan követték egymást, hogy az időbeosztást nem hogy tartani, de egyenesen lekörözni sikerült, majdnem egy teljes órát nyerve ezzel a vasárnapból. Emellett jó kedélyű beszélgetések és sok anekdota is elhangzott a szünetekben, így összességében egy nagyon jó hangulatú és eredményes versenyt zárhattunk a következő végeredménnyel:
|
Verseny Helyezés |
Név |
Győzelmi Pontok |
Verseny Pontok |
|
1. |
Jabba |
1630 |
7 |
|
2. |
Ghulk |
1550 |
6 |
|
3. |
Kanalasgém |
1355 |
6 |
|
4. |
Zotyo |
1260 |
5 |
|
5. |
Emerald |
1040 |
3 |
|
6. |
Czifi |
1170 |
2 |
|
7. |
SgRulez |
750 |
2 |
|
8. |
Corvus |
725 |
1 |




Jabba mindenkit maga mögé utasított, de talán érdemes még szót ejteni Kanalasgém kiegyensúlyozott teljesítményéről, vagy a három döntetlenspecialistánkról Zotyoról, Czifiről és SgRulezről, ám míg az elsőnek jobban, addig a két utóbbinak rosszabbul forogtak most a kockák. Corvusnak ma nem sok minden jött össze, de így is vidáman viselte a tengeri megpróbáltatásokat. Végül, de nem utolsó sorban a vad ork Ghulk is megérdemel pár dicsérő szót, hiszen vereségből tornászta fel magát két forduló alatt a második helyre. A legszebb flotta díját most Czifi hódította el. Megérte szépen elkészíteni a talpakat! Minden résztvevőnek gratulálunk és várunk titeket a következő alkalommal is!

Szerző: Emerald
Vélemények, hozzászólások
600 legyen a legközelebbi, minimum, hogy az összes class variantot és class specialt hozni lehessen. A 600 pont kb. +1 vagy +2 modell, de max +3. Már ha nem csinál valaki teljesen spec. flottát.
Remek verseny volt.
Hamarosan lehetne egy 600 pontost is rendezni, vagy 750-est.