Wargame-es boldog új évet!

2010. 12. 31. 19:18 / Infinity

Rendhagyó módon idén úgy gondoltuk, nem csak beírjuk a fórumba, hogy Boldog Új Évet Kívánunk nektek. Mivel is búcsúztathnánk jobban az évet, mint egy jó kis játékkal? A mai nap lezárult az Infinity cikksorozat első köre. Minden, a projektben résztvevő játékos írt már legalább egy cikket arról, hogy miért választotta azt a frakciót, amivel játszik, mit talált a kezdődobozában, és mit csinált vele. Most viszont játszunk is végre egyet. Hogy érdekesebbé tegyük a dolgot, online közvetítjük azoknak, akik még nem indultak el bulizni, vagy szándékosan otthon töltik az utolsó napot.

Amikor ezeket a sorokat írom, 2010. december 31. van, 18:55. A helyszín a Gólem Művek, ami még ilyenkor is nyitva tart, a terepasztal fel van rakva, Dante pedig épp rakosgatja fel a figuráit az asztalra. A játék természetesen Infinity, a pontszám 150 pont, kizárólag alapdobozos figurákkal. Hogy legyen egy kis csavar a dologban, nem egy hagyományos küldetést csinálunk. A terepasztal közepén egy vegyesbolt található, annak tetején pedig egy doboz pezsgő. A cél, hogy a csapat tagjai ezt megkaparintsák. Ennek módja, hogy egy figura egy akció végén talpkontaktusba kerüljön a pezsgősládával. Ha ez megtörtént, zsákmányolt egy üveg pezsgőt. Ezután le kell vinnie azt a pályáról, de hogy ez ne legyen kiszámítható, a zsákmányoláskor kell kidobni egy kockával, hogy melyik asztalszélen kell lemenekülnie.

Setup

Az első kört Dante igen harcosan kezdte. Úgy akarta megakadályozni az én pontszerzésem, hogy elkezdte lőni egy épphogy látható figurámat HMG-vel, de az jól el volt bújva, és semmi nem történt. Ezután inkább a saját pontjaira figyelt, és egy Keisotsu és egy Domaru figurát fel is juttatott már az első körben a vegyesbolt tetejére jópár akció pontból. Erre én nem igazán tudtam reagálni, mert tartva attól, hogy a játékot Dante kezdte, szinte minden figurám a földön hasalt. A pontszerzést a Hassassin sereg nem hagyhatta annyiban, és a mesterlövész végzett a tetőn pezsgőzőkkel. Sajnos azon az áron, hogy a HMGs Keisotsu figura ezúttal jobban célzott, és egy reakcióból leadott lövéssel leszedte a mesterlövészt is. A Hassassin csapat Ghulam vezetője azt gondolta, hogy kicsit előrébb megy, és onnan irányítja a csapatot. Ez hiba volt, a lesben álló ellenfél a mozgásra reagálva őt is kiszedte. Így az első kör végén senkinek nincs pezsgője, viszont a japánoknál 3, az iszlamitáknál 2 figura halt meg.

Első kör

A második körben a Kempeitai átvette a vezetést a Chain of Command segítségével, mivel az előző körben elhalálozott Domaru volt a csapat korábbi vezetője. A japán sereg főkertésze maga indult a pezsgőért, beosztottai amatőrizmusát látva. Nem véletlenül az egyik legrettegetteb figura, gond nélkül jutott fel a tetőre, ragadta meg a zsákmányt, és ugrott le onnan, majd elrejtőzött az épület árnyékában. Itt el is fogyott az akciópont, ezért az iszlamiták jöttek. A loss of lieutenant szituáció miatt a teljes csapat két pontot kapott, amit arra költött, hogy kinevezze az utódot, de a vallási fanatikusok még egy-egy pontból cselekedhettek. Az oldal orgyilkosa, a Fiday az Oniwabanhoz hasonlóan a kezébe vette az irányítást, és elindult a pezsgőért. A jump packes Ragik megpróbálta útját állni a főkertésznek, és beugrott a pályára, hogy feltartóztassa. A Muyib harcos pedig bepozícionálta magát, hogy a távozó kertészre rálásson, és hasravetődött. Ezzel vége is lett a második körnek.

Második kör

A harmadik körben az Oniwaban hozta a formáját, és le is dobta a pálya szélén a saját üveg pezsgőjét annak ellenére, hogy három Hassassin figura kétszer is megpróbálta észrevenni, de csak azt látták, hogy furcsán hullámzik a levegő a melegtől. Ez a TO Camouflage elég erős. A Fiday követte a példát, és minden akció pontot magára rántva felszaladt az épület tetejére, megragadta a zsákmányt, majd le is szaladt vele az épület mellé. Ő pedig egészen úgy nézett ki, mint egy japán, ezért nem is foglalkozott vele az ellenfél.

Scary pete

A negyedik kört megbeszéltük, hogy az utolsó is legyen. Egyrészt közeledik a záróra az év utolsó klubnapján, és még haza kell érni a virsli és a tévé elé, másrészt pedig a küldetéses játékok általában 4 fix körig szoktak tartani. Az Oniwaban megpróbált visszaosonkodni a vegyesboltba további italért, de ekkor már nagyon figyeltek rá az orgyilkosok, és egy Ragik ki is lőtte gyorsan. Ezután a megmaradt japánok csak a fedezékükben helyezkedtek, felkészülve az utolsó iszlamita mozgásokra. Itt már a Fiday csak a csapat becsületét tudta menteni azzal, hogy levitte a maga üveg pezsgőjét ugyanazon az asztalszélen, ahol az Oniwaban is. A japánok gyanakodtak ugyan, de továbbra is úgy gondolták, hogy közülük való, így az akciója sikeres volt.

Happy New Year!

A negyedik kör vége tehát 1-1 lett objektíva szempontjából, a játék döntetlen. Ezen felül mindkét oldalon voltak veszteségek, elesett egy-egy vezér is, de az elszaladgálásra már nem került sor. Így ért véget a meccs, és az év. Most elmegyünk mi is szilveszterezni, nektek köszönjük, hogy velünk voltatok, és várunk mindenkit itt, az Inkvizitoron jövőre is.

Boldog Új Évet Kíván az Inkvizíció!

Külön köszönjük azoknak, akik követték az "élő közvetítést". Egy laptopról nyomtuk a szerkesztést, ami egy telefonra kötve kapta az internetet, míg egy másik laptopon csináltunk minimális képszerkesztést a fényképeken. A közvetítés lassúságát egyrészt a képek feldolgozása, kiválogatása, másrészt az igen lassú netkapcsolat okozta, és hogy állandóan megálltunk a játékkal "közvetíteni".

Szerző: jinx



Vélemények, hozzászólások

1. Wolflord 2010-12-31 20:05

1 óra alatt nem ment még le egy kör? smile Na jó, nem piszkállak titeket, jó játékot!

2. Dante 2010-12-31 20:22

Ha csak játszanánk, és nem közvetítenénk, akkor valóban gyorsabb lenne… raspberry

3. Deetrone 2010-12-31 21:23

ez nagyon nagy! még, ilyet!
nézem, majd

4. Dante 2010-12-31 21:44

Ugyan az eredmény 1-1 lett, de a japánok még most is úgy hiszik, hogy ők loptak el két üveg pezsgőt. :D

5. Komarov 2010-12-31 21:49

Köszöntem a beszámolót!
Én figyelemmel követtem az eseményeket, a cikkeket (és ezt az írást) olvasva egyre jobban érdekel a fityfiritty:-)
BUÉK!!

6. BoneHeart 2011-01-01 11:07

Infinity ftw!! smile

7. Levente 2011-01-01 12:11

grin

8. Crybaby Loki 2011-01-01 13:01

ugyan nem követtem a meccset mert korán kellett kezdeni a szeszelést haveroméknál ,de nagyon jó lett a beszámoló!

Grat

9. Komarov 2011-01-01 14:00

Vajon a japcsik mikor jönnek rá, hogy csak egy üveg pezsgőjük van?:-)

10. jinx 2011-01-01 14:44

Ha elfogyott az első, és nem találják sehol Sozaburot a másikkal smile

11. pp_lord 2011-01-01 21:17

A színvonalas cikkek és ez a beszámoló jó mézesmadzagnak bizonyult, már csak frakciót kell választanom a kezdéshez…

12. Lycan 2011-01-02 15:54

Én a helyszinen követtem félszemmel a játékot,mert magam is fityfirittyeztem a másik aztalon.
Ami átjött az a barátjágos,jó hangulat volt grin

13. Pepe 2011-01-03 14:55

BUÉK és sok ilyen cikket még!