A Hang erdeje

2006. 12. 12. 19:45 / Általános
Athel Loren közhiedelmektõl terhes fái közé újabb látogató érkezett…

Egy csendes õszi délután Véla a Athel Loren erdejéhez érkezik. Úgy tervezi gyorsan átvág rajta és estére már Grunerében lesz. Nyugaton a nap már alig pislákol, és lassan eltûnik az ormótlan hegyek mögött. Az erdõben vészes csend fogadja, s a fák közé lépve a sûrû lombozaton át alig szûrõdik be egy kis fény. Csendesen lépked elõre, közben pedig az erdõt fürkészi.


- Merre mész?- kérdezi egy hang a fák közül. Véla megtorpan, és körülnéz.
- Ki az? – kérdez vissza ijedten.
- Merre mész? – kérdezi újra a hang. Véla a fák sûrûjébe mereszti szemét, de semmit sem lát, de azért válaszol.
- Grunere városába. – közben lány tehetetlennek érzi magát.
- Miért mész oda?
- Miért érdekel?
- Miért mész arra?
- Mert arra visz a lábam.
- Mi a célod?
- Nincs célom.
- Mindenkinek van célja. Mi a célod?
- Élve eljutni oda.
- Szerinted sikerül?
- Remélem.
- Reméled?
- Igen, de te mégis ki vagy? – kérdezi Véla egyre ingerültebben.
- Inkább az a kérdés, hogy te ki vagy?
- Miért nem válaszolsz?
- Hogy hívnak?
- Ha nem válaszolsz, itt hagylak. – mondja sértõdötten Véla, és továbbindul.
- Az nem fog sikerülni. Hogy hívnak? – A lány nem válaszol, csak megy töretlenül elõre. Hirtelen a fák felé mozdulnak. Õ futásnak ered, de a fák gyorsabbak és végül teljesen elállják az utat.


- Hogy hívnak? – hallatszik újra a hang.
- Vélának – mondja a lány kétségbeesetten.
- Véla?
- Igen – mondja nyugodtabb hangon.
- Hány éves Véla?
- 20 múltam – válaszol letörten, mert érzi, hogy innen nincs kiút.
- Hol vannak Véla utazótársai?
- Nincsenek.
- Voltak?
- Nem.
- Lesznek?
- Azt nem tudom, de mire jó ez a kérdezõsködés?
- Semmire. Hol születtél?
- Embrunban. Továbbengedsz?
- Még nem! A szüleid élnek?
- Már nem. Mindenkivel ezt teszed, aki erre jár?
- Nem. Tõlük nem kérdezek. – ekkor megmozdul egy fa, amirõl egy halom csontváz lóg – Te szereted a fákat? – a lány szeme elkerekedik, és elcsukló hangon, halkan válaszol.
- Nem bántom õket. Engem is megölsz?
- Szereted õket?
- Csak annyira, mint õk engem. – újabb kétségbeesési hullám fut végig Vélán – Engem is bántani fogsz?
- Én nem. Véded vagy pusztítod a természetet?
- Védem is, pusztítom is, de legjobb tudásom szerint próbálom óvni, és figyelek rá. 

Ekkor azonban nem jön újabb kérdés. Mély csend telepszik Vélára és az erdõre. Semmi sem mozdul. A lány percekig áll dermedten kétségek között gyötrõdve, amikor a hang újra megszólal.


- Jó.
- Jó? Mi jó? – kérdezi értetlenkedve Véla.
- Jó – hallatszik újra a hang, majd a lány egy hirtelen szúrást érez a nyakán, és Vélát körülöleli a sötétség.


A lány ébredésekor az erdõ szélén találja magát. A nap elsõ sugarai cirógatják finoman az arcát, a távolban pedig már kivehetõek Grunere fenséges tornyai. Feltápászkodva érzi csak igazán, mennyire zsong a feje a fájdalomtól. Lassan megfordul, hogy szembenézzen az erdõvel, és pár percig csendben figyeli. Az erdõ árnyai között sötét titkok bújnak meg, és úgy érzi visszabámulnak rá. Most már õ is ismeri a titkokat.

- Athel Loren. – suttogja a sötétségbe – Most már tudom, hogy miért rettegnek tõled.

Majd megfordul és elindul északra, Grunere városa felé. Mögötte az erdõben egy alak lép ki a fák közül, és mosolyogva figyeli, a lány távolodó alakját.

        

Wolio


Vélemények, hozzászólások