A greenfieldi kereszteshadjárat

2004. 09. 27. 10:30 / Általános
A szél meglebentette az olajfoltos sátorponyvát, végigsimitott a barna pacákkal diszitett papirlapokon, majd megborzolta a Gorzuk Corax vállára teritett krootbőr köpeny gallérját. A hatalmas bestia elégedetten szimatolt bele a levegőbe. Zöld orrcimpái kitágultak, ahogy kiszűrték a levegőből a vér, a fegyverolaj, és az ölés szagát. A Waaagh! itt volt a levegőben, betöltötte a sátortábor minden egyes szegletét.

Gorzuk Corax Green Crusade

A szél meglebentette az olajfoltos sátorponyvát, végigsimitott a barna pacákkal diszitett papirlapokon, majd megborzolta a Gorzuk Corax vállára teritett krootbőr köpeny gallérját. A hatalmas bestia elégedetten szimatolt bele a levegőbe. Zöld orrcimpái kitágultak, ahogy kiszűrték a levegőből a vér, a fegyverolaj, és az ölés szagát. A Waaagh! itt volt a levegőben, betöltötte a sátortábor minden egyes szegletét. Gorzuk érezte, ahogy ez a hatalmas erő végigbizsergeti duzzadó izmait. Elégedetten fordult sátora éke, egy fényesre csiszolt fémlap felé. A múltkor elkaptak valami nyiszlettet, aki behizelgő hangon magyarázta Gorzuknak, hogy ő valamiféle... arcmérnök... arcépitő... arculattervező? Gorzuk hallgatta egy darabig, aztán letépte a fejét. De azért később beszerzett egy tükröt. Ami határozottan jó dolog – konstatálta magában, miközben elégedetten figyelte a szeme elé táruló látványt. Gorzuk gigászi termetűvé nőtt az évek során. Magassága közelitette a három métert, testsúlya jóval két mázsa felett járt. Hordónyi mellkasán néhány sötétzöld forradás mutatta, hogy jópárszor randevúzott már a halállal. Előreugró állkapcsaiból hegyesre reszelt, acélsapkás agyarak meredtek előre, busa homloka gonosz árnyékba vonta apró, véreres szemeit. Vállán egy kroot vezér lenyúzott bőre lengedezett, bőrnadrágját sárkánytetoválás diszitette. A doktork skacok két napig dolgoztak, mire sérülés nélkül lehúzták eredeti gazdájáról. Gorzuk abbahagyta önmaga szemlélését, és a kintről beszűrődő hangokat hallgatta egy pillanatig. Tompa, gyomrot remegtető moraj kelt odakint, és erősödött fel egyre jobban. Aztán lassan kivehetővé vált egy szó: Waaaagh! Waaaagh!
Grozuk megfordult, felcsatolta mehanikus erőöklét, majd feltépte a sátorajtót. A látvány, ami odakint fogadta, még őt is magával ragadta. Orkok tizezrei hömpölyögtek a vezéri domb körül. Amerre a szem ellátott, ork harcosok nyüzsögtek. A zöld masszából a pusztitás szigeteiként emelkedtek ki a hatalmas csapatszállitók, harci robotok, az ellenségtől zsákmányolt tankok. Véres fejszéket, farkasfejeket és gonosz, agyaras napokat ábrázoló zászlókat cibált a szél. Mikor a vezér kilépett a sátorból, a hatalmas csürhe egyszerre üvöltött fel örömében:
- WAAAAAAGH!!!
Három hasonlóan tagbaszakadt – de azért Gorzuknál egy árnyalatnyival kisebb – ork várta közvetlenül a sátor elött. Egyikük most előlépett. Apró feje szinte eltünt a dagadó vállizmok között. Szemei nem látszottak a régimódi kerek motorosszemüvegek takarásában.
- Üdv, Na’ffőnök! – kezdte. Hangja hihetetlenül mélyen zengett, a rekedtes felhangok arra utaltak, hogy gazdájuknak sokszor kell túlüvöltenie több száz jármű zaját. – Hallottuk, hogy vótá’ a Waaaagh!-ba, oszt’ Gork meg Mork örűt neked! Most meg mink is gyöttünk, hogy gyaktyunk! A skacok már gyakni akarnak, meg szágúdozni!
- Meglesz, Danniboy főnök, meglesz... – mosolyodott el Gorzuk. Húsos nyelve végigfutott agyarain, mint aki épp egy finom grottüdőbe harapott volna, aztán a gigászi csürhe felé fordult. Hátravetette fejét, és elbődült:
- Ó’kok! Én vagyok Gorzuk Corax, aki legyakta az Óberhé böszméit! Én vagyok Gorzuk Corax, aki szijjelvágta a Szárnyas Gyakót, akit a muti böszmék ráncigátak ki a Furahelyrő! Én vagyok Gorzuk Corax, aki szétgyakta a fejét a girhesek főbohócának! És én vagyok Gorzuk Gorax, aki mostan elindú, oszt’ széjjelgyakja a ’umanók bolygóit! Én megyek. Ki tart velem?
Eget-földet megrengető üvöltés volt a válasz. Tizezer torokból szakad fel egyszerre a vérszomj korbácsolta üvöltés. A Waaaagh! ereje átjárt mindent, és egyre csak terjedt szét a galaxisban.
Orkok emelték fel fejüket, távoli bolygórendszerekben, vörösre festett csatahajók fordultak a Greenfield szektor felé. Kérges, zöld mancsok zárultak a vértöl iszamos balták nyelére, hogy az elesettek tetemein átlépve új háborúba induljanak. Kékre mázolt pofájú bestiák rohanták meg a birodalmi kikötőket, majd a lopott járművekkel szélsebesen indultak, hogy válaszoljanak a Waaagh! hivására.
Valahol, egy távoli rendszerben, mélyen a föld alatt, egy vak öregember felkapta a fejét. Elméje, mely törődött testét fényévekre lehagyva száguldott a hipertérben, érzett valamit. Őszentsége ezerszer áldott elméjének fénye megremegett, ahogy valami vad, bestiális hullám vágtatott keresztül a galaxison. Az öregember riadtan zökkent vissza testébe, mellkasa még sokáig hullámzott a rémülettől. Felállt, és az ajtó felé indult, az évek szülte rutinnal tájékozódva a vaksötét szobában. Ajtaja elött kis kocsi várta, háttámlája gonoszul kuporgó rovarlárvára emlékeztetett. Az asztropata leült, majd két gombnyomással beprogramozta úticélját. Ahogy az elektromos kocsi csendesen végiggördült a makulátlanul tiszta, vallásos ikonokkal és szobrokkal diszitett folyosón minden szembejövő servitor mélyen meghajolt a közeledő öreg felé. Az nem törődött velük, de mikor egy tagbaszakadt óriás űrgárdista tisztelgett felé, már viszonozta a köszöntést. Félórányi út, és pár perc liftezés után a kiskocsi megállt egy jeltelen ajtó elött. Az asztropata bekopogott, és türelmesen várt. Csakhamar kinyilt az ajtó, és az asztropata begördülhetett Lord Benedict nagymester lakosztájába.
A szoba semmivel nem utalt arra, hogy lakója az Acélangyalok űrgárdista rendház mindenható parancsnoka. Egyszerű, puritán berendezése egy ágyból, egy szekrényből és egy kis asztalkából állt. A falon fényes acéllapra gravirozva az Acélangyalok harci imádsága, alatta egy bőrkötéses pergamen. A pergamen mellett tintatartó, és szintetikus lúdtoll állt. A nagymester – sok társához hasonlóan – szerette kevés szabadidejét költemények és tanmesék irásával elütni. Most is valami hasonlón dolgozott. De mikor vendége megérkezett, fébehagyta a készülő művet, és felállt, hogy üdvözölje a látogatót.
- Üdvözöllek, Csillagok Látója! – biccentett. Hangja keményen, szigorúan csengett, érződött belőle az ellentmondást nem tűrő magabiztosság. – Minek köszönhetem látogatásod?
- Valami készülődik, Nagyuram. – válaszolt az öreg. – Megéreztem az orkok erejét. Gyűlni kezdett a zöld ár, és pusztitóvá válik csakhamar, ha nem teszünk ellene.
- Fejtsd ki bővebben. – parancsolta Benedict. Karba fonta kezeit, és fel-alá kezdett járkálni, betöltve ezzel az apró kis szobát. Ami az ő testméretével nem volt nehéz. Rövid, ritkuló, hirtelenszőke haja, és magas homloka egyértelművé tette, hogy annak idején a Noxon látta meg a napvilágot. Arcában a tüzes billogok nyomai mutatták, hogy annak idején a második században szolgált. A két métert jócskán meghaladó magassága és nyugodt arckifejezése tiszteletet parancsolt, jégkék szemének mérlegelő, hideg tekintete és pengeszerű arcvonásai pedig sokakban félelmet keltettek. Most egy egyszerű acélszürke nadrágot, és egy hófehér vászoninget viselt, széles övvel összefogva. Az ing hasitékában látszottak tökéletesen kidolgozott izmai, ahogy acélsodronyként mozdultak. A nagymester derűsnek látszott.
- Az orkok összegyűltek, Nagyuram. Vezért válaszottak, és most készülődnek. Számukkal együtt nő az elszántságuk, az pedig mind több és több orkot csalogat soraikba. Kisvártatva megindulnak, ha nem tették már meg, és akkor dúlva-pusztitva rontanak rá a galaxisra.
- Ezt én is tudom. – legyintett Benedict. – De merrefele?
- A középpont valahol Greenfield közelében van.
A kis felderitőgép rándulva szakadt ki a hipertárből. Szürke páncélján ugrani készülő farkasok hirdették, hogy a hajó az Űr Farkasainak tulajdona. Logan őrmester káromkodva tápászkodott fel a padlóról, ahová a hirtelen térváltás taszitotta. Megigazitotta egyenruháját, és hatalmas termetét előrefúrta a kigyózó csövek közti résben. A pilótafülkébe érve ledobta magát a kapitányi székbe, ami hangosan nyekkenve tiltakozott az igénybevétel ellen. Logan vaskos ujjai végigszánkáztak a csontberakásos billentyűzeten, miközben az őrmester a navigátori székben ülő kis fickóhoz fordult.
- Mi történt? – kérdezte. Kiejtésén sokat rontott erősen módosult fogazata, de a navigátort ez nem zavarta. Hozzászokott már.
- Egy azonositatlan aszteroidamező lehet, Uram. – jelentette nyugodtan, miközben kezei boszorkányos ügyességgel zongoráztak a gombokon. Logan sejtette, hogy Liam, a navigátor, az ájtatos imákat nem citálja ennyire elszántan eközben. Eldöntötte, hogy majd megbünteti ezért. De most szükség van az adatokra. – Bár az nem vetne árnyékot a hipertérben. Ez a valami meg olyan, mintha egy kisméretű, lokális hipervihar lenne. De ezt valami innen generálja, a valós űrből. – Liam értetlenül vonta fel a szemöldökét. – Talán tyranidák? De azok nem érnek ide ennyire hamar. Vagy... netán onnan jöhettek?
- Sokat gondolkozol! – mordult fel megrovóan Logan – És az veszélyes ösvényekre ragadhat... – vicsorodott el fenyegetően.
- I-igen, Uram! – adta meg magát Liam. Talán a hosszú út miatt érezte úgy, hogy Logan a barátja? Ki tudja. De mindenesetre többet nem szólt, csendben nyomkodta a gombokat.
Aztán egy pár perc múlva a szemközti falon lévő monitor kitisztult, és láthatóvá vált a külső űr. Ott, ahol semminek nem szabadott volna lennie, most apró szeplők pettyezték az eget.
- Nagyits rá! – parancsolta Logan
- Igenis, Uram. – válaszolta Liam
A kép egy pillanatra homályosabbá vált, majd kitisztult. Mindketten a kivetitőre meredtek. Liam elképedve füttyentett, mig Logan torkából mély, ragadozómorgás tört fel.
A képernyőt ugyanis egy vörösre mázolt ork romboló töltötte be.
Gorzuk elégedett üvöltéssel tépte le a pontifex maximus fejét. Az aggastyán szinte gyermeki hangon visitott, semmi ellenállást nem tanusitva, igy az ork vezér megvetően lökte félre a hullát. Noha elhatározta, hogy megeszi a bolygót védők vezetőjének agyát, de most meggondolta magát. Még a végén beléköltözne ennek a puhánynak a lelke... Bah, az kéne még csak! Körbenézett Taurus városának romjain. Mindenhol tűz égett, fekete füstkigyók kúsztak az ég felé. Az égen a koptaskacok röpködtek, bombákat szórva az alant elterülő betonrengetegre. A távolban ork titánok alakja sötétlett a szürke háttér elött. Az ellenállás lényegében megszűnt, most már csak a fosztogató csapatok dúlták a várost. Gorzuk látta, amint egy Halálfejes skacot két Véres Fejsze ver éppen. A Halálfejes hirtelen gyomron szúrta az egyiket, aki hörögve omlott a földre, mancsait tapasztva kiforditott beleire. Társa előreugrott, és agyarait a Halálfejes arcába mélyesztette. Vér fröccsent, és a két ork vadul hörögve püfölte egymást. Gorzuk felröhögött. Valaki közeledett felé. Oldaltpislantott, és egy vékonydongájú skacot pillantott meg, aki ibolyaszin kalapját mélyen a szemébe húzva oldalgott felé. Meglehetősen megszeppentnek tűnt.
- Mi van? – vakkantotta Gorzuk
- Na’ffőnök, ehun járt a böszmék egyik hajója.
- Azt’? – fordult a küldönc felé Gorzuk.
- Ementek. A skacok próbáták e’kapnyi üket, de a gyagya Mrok e’kú’ta ja meghajtóműt, oszt’ lerohatt a bárka. Kiszökött a levegő. Sza’acsi megpróbát a vizbű’ oxigénet csinányi, de nem mönt. Ők ottan megdögőtek. De a böszmék ementek.
- A jó! – vidámodott meg Gorzuk
- Jó? – viszhangozta meglepetten a küldönc. Egészen felvillanyozta a kilátás, hogy Gorzuk mégsem tépi ki a gerincét.
- Ja. Ha mostan megnyuvasztod azt az egy-két böszmét, akkor az jó pörgés. De ha azok e’mennek, akko’ majd visszagyünnek sokan. És akko’ nem csak pörgés lesz, hanem megagyakás! Főleg, miután elraboltuk a hajóikat...
Lord Benedict, a Greenfield-i Kereszteshadjárat választott parancsnoka gondterhelten figyelte a holotérképet. A szektorban jelentős mértékű ork flotta gyülekezett, többségük a Taurus rendszer egyetlen lakható bolygója körül. A zöld ár még nem indult meg, még mintha várnának valamire. De napról-napra duzzad, ahogy folyamatosan ork hajók lépnek ki a hipertérből, és csatlakoznak a flottához. A Birodalom hadereje kiszorult Greenfieldből, mier az űrgárdisták ideértek, igy gyakorlatilag az egész szektor az orkok kezébe került. A kilenc lakható rendszert és ezeken tizenhét jelentős agrár és iparvilágot magába foglaló szektor értékes préda az orkoknak, és fájdalmas veszteség a Birodalomnak épp most, mikor az Iszonyat Szemében dúl az elkeseredett öldöklés. A szektor összes világa a Cadiai Kapuhoz szállitotta terményeit, igy elvesztésük komolyan veszélyezteti az erődvilágot. Ez a zöld ördög is a legrosszabkor van a legrosszabb helyen.
Benedict körbenézett társain. Jobbján Wagner százados, a harmadik század parancsnoka állt. A folyton mosolygó a rend legjobb stratégája volt. Balján Sir Fritz Moltke, az Angyali Légió Reichmarschallja figyelte a térképet. A szigorú tekintetű, ösz férfiú büszkén viselte kitüntetéseit. Azonban arcának jobb fele kibernetikus beültetés volt, és ez mindennél ékesebben mutatta az öreg katona kiválóságát. A nagymesterrel szemben egy szürke vértes űrgárdista támaszkodott az asztalra. Vértjét farkasbőr diszitette, szakállába ősi mintákat fontak ügyes kezek. Sir Egill, az Űr Farkasainak századosa elmélyülten babrált farkasfog nyakláncával, miközben Lord Benedict szavait hallgatta.
- Felderitőink jelentése szerint négy jelentősebb és közel száz, kisebb méretű csürhe seregei egyesültek itt. A sereg magvát a Véres Fejszék klánja alkotja, egy bizonyos Gorzuk Corax nevű hadúrral az élén. A csürhéje a Da’ Stompa ’umikilla boyz néven ismert, ami birodalmi gótra forditva nagyjából annyit tesz, hogy a „taposó embergyilkos skacok” A csürhe nemrégiben több győzelmet is aratott a Fekete Templomosok felett, és valószinű igy sikerült magához vonzania a többi törzset. Rokon, kérlek ismertesd a felderitőitek jelentését! – fordult Egill felé.
- Köszönöm, Nagymester. – biccentett az űrfarkas. Hatalmas szemfogai ellenére szinte teljesen tisztán ejtette a birodalmi gót szavait. – Logan őrmester, falkánk nagyrabecsült tagja talált rá az ellenségre. Felderitőhajója kényszerűségből lépett ki a hipertérből, mikor egyenesen belefutott az orkokba. Jelentése, és a hajóval készitett felvételek elemzése szerint az ork sereg teljes létszáma megközelitőleg hatvanöt-hetven millió főre tehető. Nagyjából kétszázharminc Titán osztályú lépegetőjük van. Űrhajóflottájuk jelentős, számos rombolóval rendelkeznek. Igazán veszélyes méretű csatahajójuk pusztán kettő van, amit a fantáziadús „Gork” és a „Mork” névre kereszteltek. Ennyi. – fejezte be Egill.
- Köszönjük, százados. – nyugtázta Benedict. – Most pedig, Herr Moltke, legyen szives jelentést tenni, mit sikerült a hirszerzésnek megtudnia.
- Igen, Uram! – köszörülte meg a torkát az agg tábornok – A lehallgatott adások és a készülődő flottamozgások alapján kilencven százalékos biztonsággal mondhatom, hogy a horda a Taurus lerohanása után a Saggitarius rendszer felé veszi az irányt. A Véres Fejszék köztudottan az intelligensebb klánok közé tartoznak, igy ismerhetik, hogy mekkora előnnyel jár egy magasan fejlett űrhajógyártásra specializált bolygó meghóditása. Gorzuk célja, amint azt a lehallgatott rádióadások értelmezéséből visszafejtettük, hogy egy saját birodalmat hasitson ki az űrből. Kezdetnek ezt a rendszert akarja, de távlati célja – mint ahogy arra többsször utalt – a cadiai világ meghóditása. Azt akarja, hogy ő legyen az első, akinek sikerül ez a haditett. Idézek: „o’an helyre viszlek titeket gyakni, ahun temérdek ’umanó és böszme van, egy akkora erődben, mint egy bolygó, és ahun soha nincsen vége a Waaagh!-nak. Ottan még a mutik böszméi sem tudtak győzni, pedig folyton akarják, de nekünk majd sikerül...” Ez egyértelműen a Cadiai Kapura utal. És a Greenfield rendszerből könnyedén elérhető a Kapu. Úgy vélem, a fenyegetés eléggé egyértelmű mindnyájunknak.
- Köszönjük, Herr Reichmarschall! – bólintott Benedict – Mint hallottuk, igen komoly fenyegetéssel kell szembe néznünk. Az Angyali Légió két regimentjét, összesen közel ötvenmillió embert vezényeltem ebbe a körzetbe. Örömmel vesszük, hogy az Űrfarkasok is elküldték egy századukat, hogy segitségünkre legyenek a harcban. Az Acélangyalok haderejének jelentős része le van kötve különböző hadszintereken, igy mi csupán a harmadik századot tudjuk bevetni ebben a csatában. De igéretet kaptam, hogy csakhamar további űrgárdista egységek fognak csatlakozni hozzánk. Meg fogjuk állitani a csürhét!
Az asztal körül helyeslő moraj futott végig. A terem szélén szorgosan körmölő servitor egy pillanatra felpillantott a sűrűn telerótt pergamenből, aztán visszatért a munkájához.
- Engedje meg, Uram, hogy ismertessem a haditervet. – fordult a nagymester felé Wagner százados. Benedict bólintott, és az űrgárdista folytatta. - Tehát, mint ahogy azt már hallottuk, az ellenség a Saggitarius felé közelit. A rendszer három lakható bolygóval rendelkezik, úgysmint az Oberon, Ganumedes, és Belfegor. Ezenkivül egy nagyon sűrű aszteroidafelhő kering a két belső bolygó, az Oberon és a Ganumedes körül, elszakitva tőlük a Belfegort. Az aszteroidaövben bányászat folyik, a belső bolygókon történik a nyersanyag feldolgozása, és a távolabbi Belfegoron pedig a csatahajók összeszerelése. Fregattokat, cirkálókat, rombolókat gyártanak itt. Jelen pillanatban azonban a védőflotta túlságosan kislétszámú, mert minden mozgósitható egységet az Iszonyat Szeme körüli harcokra csoportositottak át. Gorzuknak azonban hajók kellenek, igy valószinű, hogy a Belfegor ellen öszpontositja a támadását. Az ork felderités nem igazán hatékony, igy sikerült dezinformálni őket. Nem is sejtik, hogy ismerjük a támadásuk célját. A Belfegort kiüritjük, és az Angyali Légió ott vesz fel védelmi állásokat. A flottánkat visszavonjuk, egészen az aszteroida-öv belsejébe. Mikor az orkok kitörnek a hipertérből, akkor harcra készen fognak állni, de mi nem támadjuk meg őket a flottával, csak a bolygóvédelmi ütegekkel. Miközben tart az invázió, a flotta előtör rejtekéből, és megtámadja az ellenfelet. A meglepetés és a Császár kegyelme talán elegendő lesz az erőviszonyok kiegyenlitéséhez. Eközben odalent a könnyű invázióra készülő orkokat a Légió feltartóztatja. A hirszerzés adataiból az derül ki, hogy az ork klánfőnökök minden csatájukban együtt támadnak, egy frontvonalon. Ennek oka minden bizonnyal az egymás közti versengés, hogy mindenki láthassa hőstetteiket. Mi ezt kihasználhatjuk. Mig a Gárda megküzd az ellenséggel, mi, kiegészülve a többi Rend harcosaival, megkeressük, és elpusztitjuk az ellenség teljes vezérkarát. A terv kockázatos, de lehetőséget nyújt arra, hogy kiegyenlitsük az erőviszonyokat. Ők túlerőben vannak, mi viszont lépéselőnyben. És nem szabad elfelednünk, minket a Császár segit!
Gorzuk, Danniboy, Weirdboy, és Mekaniak főnökök egy dombtetőn állva szemlélték az őrjöngő ork tömeget. A rendszer lerohanása könnyebben ment, mint gondolták. Grah, a fülelőskacok főnöke büszkén feszitett a hadifőnökök mellett. Az ő zavára hallgatva döntöttek úgy, hogy frontálisan lerohanják a Saggitariust. Grah elcsipte a humik rádióadását, amiben azt beszélték, hogy minden hajót az Iszonyat Szemébe vezényeltek. És valóban, igaza lett. Az ork flotta eszeveszett közelségben és sebességgel lépett ki a hipertérből, egyenesen a Belfegor mellett. Néhányan nem is tudtak idejében megállni, ezek becsapódtak a bolygófelszinbe. Mekkul, Gorzuk hétpróbás mérnöke néhány hajót mozgó bombává változtatott, és még a hajtóművüket is felpiszkálta. A hajókat irányitó brunyik szörnyen büszkék voltak magukra, hogy ők lesznek az elsők, akik elérik a Belfegor talaját. Hogy ezután mi fog történni velük, arról Mekkul mélyen hallgatott. De a brunyikat ez nem is érdekelte. A védelmi lövegek erős zárótüzet zúditottak a támadókra, de az orkok számitottak erre. Brunyik vezette hajók mentek legelöl, és hamvdtak bolygóközi porrá a védelmi ütegek tüzében. Mögöttük a gigászi csapatszállitók közeledtek, és puszta számuk miatt nem szenvedtek jelentős veszteségeket. A bomba-hajók becsapódása után a védelem ereje lanyhulni látszott, és az ork bárkák kiokádták vérszomjas utasaikat Belfegor füves pusztáira. A Gork és Mork a többi csatahajóval együtt eközben megkerülte a bolygót, hogy a túloldalon orbitális tűzzel gyengitse az ellenállást. A terv jó volt, és a főnökök büszkék voltak magukra. A csürhék akadálytalanul haladtak El Caracca, a főváros felé. Azonban a gigászi bolyváros még messze volt, mikor váratlan esemény akasztotta meg a diadalmas előrenyomulást. A goffok egy csürhéje olyan erős ellenséges tűzbe került, hogy alig negyedóra leforgása alatt a tizezres csürhéből csupán néhány tucat túlélő támolygott vissza jelentést tenni. Eddigre azonban a frontvonal minden pontján megakadt az előrenyomulás. A vezérekhez egyre másra érkeztek a hirek, miszerint az ellenállás nem szórványos, hanem jól szervezett, felkészült, és rendkivül erős. A humik jól beásták magukat, tankjaik, titánvadász lövegeik, és eddig kitűnően álcázott bombázóik vannak. Aztán, mikor Ragash, a Gork csatahajó főnöke jelentette, hogy a Mork megsemmisült, mert az aszteroida-övből birodalmi csatahajók csaptak le rájuk, a főnökök agya kezdett elborulni. Rájöttek, hogy egy ügyesen felállitott csapdába sétáltak. Grah, a fülelőskacok főnöke ezt azonban már soha nem tudta meg, mert Danniboy dühében letépte a két fülét, majd a rettentően mogorva Weirdboyal együtt halálra rugdosta a szerencsétlent. Gorzuk és Mekaniak eközben összeterelte a főnöki alakulatot, és felkészültek a rohamra. Már-már lezúdultak az ellenségre, mikor Mekkul rohant oda lélekszakadva.
- Na’ffőnök, na’ffőnök! – üvöltötte már messziről. Gorzuk türelmetlenül kiabált vissza.
- Mi a fészkes rosseb van má’? – harsogta, fél lábával már a rohamkocsiban. (az elnevezés onnan van, hogy egyszer Gorzuk hallotta, hogy a humik rohamkocsinak hivják azt a gépet, ami a leghamarabb van a sebesülteknél. Ez nagyon megtetszett neki, mert ő is hamar a sebesülteknél akart lenni. Ha pedig azok még épek, mikor ő odaér – hát majd nem lesznek soká azok...)
- Böszmék a ’umanók között, ahunn’a! – lelkendezett Mekkul
- Hó’? – böffentette Gorzuk izgatottan.
- Amarra, keletre! – lihegte kifulladva a mérnork. Hatalmas hátizsákjátol nem vált volna meg egy percre sem, pedig tekintélyes méretűre dagadt az évek során. – Nem is e’féle. Vannak szürkék, mint emez – rúgta meg a kocsi elején himbálódzó holttestet – aztán vannak kék – szürkék, meg a’sszem mások is, kettőfajta, de azokat nem láttam jó’
- WAAAAAAAAAGH! – üvöltöttek fel a főnökök egyszerre – MEGAGYAKÁS!!
A főnökök izgatottan hivták magukhoz a személyes csürhéjüket. Mindannyian hires főnökök voltak, kisebb csoportok százai csatlakoztak már hozzájuk. De legveszélyesebb egységeiknek még mindig az a kemény, ezer csatában edzett veteránok számitottak, akikkel annak idején elkezdték a háborúikat. Ezek az orkok mindegyike kisebb csürhék vezére lehetett volna, de ők inkább maradtak a nagyhirű hadifőnökökkel, mert igy jóval nagyobb Waaagh!-ba mehettek velük. Ez a négy csürhe robogott most le a hegyről arra, amerre az űrgárdisták állásait sejtették.

Schundi


Vélemények, hozzászólások