Naizel-Dur - Uncharted Seas

2010. 03. 30. 10:17 / Egyéb játékok

Az éjszakai tengerben a távoli csillagok fénye keltett lidércfényeket. Kívülálló számára az ég és a víz határa az éj beálltára megszűnt, mind a kettőben láthatóvá váltak az istenek által az égre helyezett lámpások. Az istenek bizonyára jókedvükben teremtették eme égi lámpásokat, melyek fényénél a különféle tengerjáró népek megtalálják a haza felé vezető utat.

  A tengeren most távol s közel csak egy halászbárka található, egy olyan régi darab, amelyen a tenger szeszélyes és kiszámíthatatlan istennője évtizedek óta rajta hagyja a keze nyomát. Hálóit félig vízbe engedve egykedvűen ringatózik a tengeren , melynek hamiskás idilli képe a mélyben rejtező élet és halál végtelen táncát hivatott a kíváncsi szemek elől elrejteni. Közelebbi vizsgálódásra észre lehet venni, hogy a hajó a törp nemzetségek robusztus formáit hordozza, ezek a hajók nem bíznak a lég csalfa és gyakran változó szellőiben, hanem a megszelídített tűz és gőz hajtja őket. Nem kecsesek hanem praktikusak. Akárcsak a nép amely a világra álmodta őket. A legénység hat fője mind vén tengeri medve, megjárták már a tenger barátságos és barátságtalan vizeit.Most éppen felderítő úton vannak a cél a titokzatos Naizel-Dur sziget, amelyről csak a kikötők legsötétebb kocsmáiban beszélnek a tengerjáró lelkek. Ez az a név ami még a legbátrabb és a legelvetemültebb lelkeket is megdermeszti, hiszen ki nem félne a biztos haláltól. A régi legendák egy ősi népről beszélnek, amelynek korlátlan hatalomvágya és gőgös nagyképűsége lett a végzete. Az egykor hatalmas és tündöklő birodalom amely a hatalmát az istenekéhez hasonlította egykoron, mostanra már csak rom és düledező fal a még feltérképezetlen szigeteken. Kivéve ez a sziget ahol az istenek kegyelemből vagy büntetésből meghagytak egy város-erődöt, hogy elrettentsék az utánuk következő korok gyermekeit. Amikor a nyugtalan lelkű kalandorok megpróbálták elfoglalni, és kincseit illetve titkait elrabolni a sziget titokzatos lakói egy isteni hatalmú fegyverrel mérföldekről elpusztítottak minden hajót. Állítólag egy titokzatos óriási drágakő van a sziget tetején, és ebből csapnak azok az istentelen sugarak amelyek már tengerészek ezreit küldték a teremtő isteneik elé.
A törp expedíciós flotta eme felderítő hajója, pont ennek a fegyvernek a létét szeretné felderíteni, hiszen az a birodalom aki egy ilyen szuper fegyvert birtokolna az az uralma alá tudná hajtani az összes környéki vizet. Speciálisan összeválogatott legénységének feladata a sziget megfigyelése és az információ szerzés. Jelentéseiket sirályokkal küldik a flotta felé óránként. Eddig minden rendben a sziget halottnak látszik és bár még elég messze van, a történelem előtti nép kézjegyei már ekkora távolságból is láthatóak az erődváros falain. 
A hajnali fényben ahogy a szigethez közelednek, az új nap sugarai egyre többet és többet engednek megmutatkozni a sziget vonásaiból. Már messziről lehet látni a csillogó dolgokat amik minden torony tetején vannak állítólag hatalmas drágakövek, amelyeknek a királya maga a titokzatos fegyver.
A szigeten található erődváros egyik ablakában egy kámzsás figura kémleli a végtelen tengert, szemei amelyek nem hasonlítanak semmilyen ma élt faj tagjainak szemeihez, lelketlen hidegséggel pásztázzák a tengert. A felkelő nap fényében ahogy az éjszakai sötétből egyre többet és többet foglal vissza, egy apró pont kezd egyre jobban kirajzolódni. A kámzsás figura gurgulázó hangon felszisszen és elkezd visszahúzódni a sötét rejtekében. Valahol a város mélyén ősi szerkezet fogaskerekei kezdenek nyikorogva életre kelni, hogy végrehajtsák azt amire évezredekkel ezelőtt megalkották őket. Mozgásuk nyomán a falakban elhelyezett kristályok tompa fénnyel kezdenek sötétkéken derengeni, mintha egy álmából ébredező szörny álmos pillantása lennének.
A hajó legénysége sorra kémleli a szigetet messzelátó csöveivel, hátha meglelik a titokzatos fegyvert, amikor a sziget tetején mintha egy második világoskék nap ébredne, amely haragos és hideg fényével el akarná nyelni a világot.
A gőzölgő tenger egy halászhajó roncsait sodorja, néma tanúbizonyságul, hogy az isten által tabunak kijelölt sziget egy újabb áldozatot szedett. A megfeketedett deszkák és fémlapok között rettenetesen megégett arcú alakok merülnek a végtelen mélység ölelő karjaiba,összeéget kezükben fogva még a távcsöveiket amelyek forróságától buborékok milliói emelkednek a hullámok felé.
A tenger újból sima és nyugodt. A gőz lassan kezd felszállni, a hajnali szél kezd vele pajkosan játszani, mintha csak az isteneknek tetsző dolog történt volna az imént. A füstölgő roncsok között egy csillogó dolog húzódik vissza a tenger mélyébe. A hozzá tartozó fémes test lassan merülni kezd és a gyilkos sziget pillantásától rejtve elindul hogy jelentést tegyen....

Czifi


Vélemények, hozzászólások

1. Ghulk 2010-03-31 18:43

Ejha Cifi bácsi! Mondtam én hogy nagyon jó lett:)
Már harmadszorra olvasom végig….
Le a kalappal!!!

Ghulk