Adatok

blades_1.jpg

Figurafestés I.

Rincewind kérésére szántam rá magam, hogy megpróbáljak egy olyan cikksorozatot írni, amiben részletesen leírom a figurafestés módszereit az alapoktól a profi megoldásokig. Mivel a figurafestés nem igazán olyasmi, amit elméleti tételekkel, vagy szabályokkal könnyen le lehet írni, ezért egyenlőre még nem vagyok benne biztos, hogy mindezt kifogástalanul sikerül is majd szavakba öntenem, de várjuk ki a végét.

Előkészületek

Kezdjük rögtön a legelején, a figurák festéshez való előkészítésével. Kezdetben a figuráink még nyers állapotban vannak, nagyobb méretek vagy bonyolultabb formák esetén még darabokban is. Függetlenül a figura anyagától, a gyártási folyamatok következményeképp a figura darabjai sosem tökéletesek. Sorja és öntőcsapok maradnak rajta, hol kisebbek, hol nagyobbak. Ezeket illik eltávolítani, mert ha ezekre ráfestünk, akkor gyakorlatilag feleslegesen pepecselünk vele, az ilyenek csúnyán elrondítják a végeredményt.

Ehhez szükség lesz egy pár tűreszelőre és egy éles tapétavágó, vagy valamilyen hasonló késre (például az Olfa cég gyártmányaira, vagy más modellezéshez, illetve hasonló tevékenységhez kitalált eszközökre). Fém figurák esetében a reszelőkkel érhetünk el jobb eredményt, a műanyagoknál a kés célravezetőbb.

blades_1.jpg


A fém figurák kezdetben ólomtartalmú, könnyen önthető és alakítható ötvözetből készültek, mára azonban a legtöbb gyártónál az ólom káros hatásai miatt ezt lecserélték ólommentesre. Fehér fém az új anyag neve, ami hasonlóan jó tulajdonságokkal rendelkezik, mint az ólmos társa. Más cégek továbbra is ólomtartalmú ötvözettel dolgoznak. Hogy jobban lássuk milyen hiba miért van a figurán, ezért megpróbálom nagy vonalakban ismertetni hogyan készülnek a figurák.

A szobrászok által elkészített mesterdarabról negatív mintát vesznek, ami alapján az öntőforma készül. Ez a forma két félből fog állni, ezt a két felet összeillesztve alakul ki belül a figura formája. A felek hézagmentesen illeszkednek egymásra, belül az üreggel, ahova pumpálják a folyékony fémet. Itt jelenleg levegő van, aminek ki kell jutnia onnan, hogy a figura tökéletes legyen, ezért a megfelelő helyekre kicsiny furatokat fúrnak, amiken át majd ki tud menni a felesleg. Ennyi elég is lenne, de egyesével önteni a figurákat nem lenne kifizetődő, ezért komolyabb technikákat vesznek igénybe. Tudtommal a (régi) Games Workshopnál például centrifugálöntést használnak, ahogy az öntőformák két tárcsát alkotnak, amiken a figurák, illetve öntendő darabok, tengelyei sugárirányban helyezkednek el. A tárcsa tengelyénél fog a folyékony fém bekerülni a formákba, miközben a tárcsát forgatják, így a centrifugális erőhatás miatt a fém a lehető legtökéletesebben tölti ki a formát.


A technika ismeretében látható, hogy a sorják, melyek körben a figura egész testén összefüggően futnak körbe, az öntőforma két felének érintkezésénél alakulnak ki. Az öntőforma minőségét tükrözi a sorja nagysága és vastagsága. Minél vékonyabb és kisebb, annál jobban sikerült a formát elkészíteni. Esetenként annyira jó, hogy alig látható a figurán ilyen jellegű öntési hiba, de van hogy a lehető legrosszabb helyeken csúf, vastag sorja húzódik végig.

A levegőkieresztő nyílásokon a kipréselődő levegő nyomában gyakran fém is kifolyik a formából. Ezek azok az vékony kis kacsok, amik néha centiméter hosszan lógnak a figurákról. Többnyire teljesen rálapulnak a figura testére, ami viszont csak a csomagolás és a szállítás eredménye.


Alkalmanként, főleg apróbb darabokon, fejeken és hasonlókon, látható az öntőformának az a része is, ahol a fém befolyik a formába. Ez egy nagyobb, vaskosabb, a figuradarab felé keskenyedő durva háromszög alak, amolyan tölcsérféle. Természetesen ez sem tartozik szorosan a figurához, ezért mint az eddigiek is, ez is eltávolítandó. Az utóbbi két öntési hiba műanyag figurákon nem, vagy elég ritkán fordul elő, mivel azokat más technikával készítik.

Mielőtt továbbiakba fogunk, ezeket óvatosan vágjuk le a figuránkról. A vékonyabb darabokat késsel, a vastagabbakat kisméretű oldalvágóval tudjuk levágni. Megesik, hogy karok hajlataiban és más hasonló helyeken a két öntőforma fél között az anyag összefolyik és hasonló lebernyeget alkot, mint amilyen békák lábujjai között van. Vágjuk ki ezt is óvatosan a kés hegyével.

A fém tulajdonságai közé tartozik, hogy a műanyaghoz képest elég rideg, így a reszelő apró forgácsokat tud leválasztani róla. finom reszelővel szinte tökéletesen sima felületet tudunk reszelni a sorja helyén, amennyiben a hozzáférést nem akadályozza valami. Ugyanezt műanyaggal nehezebb megcsinálni, mert az nyúlik és a reszelő által leválasztott darabkák valamelyik vége gyakran nem válik el a figurától. Olyan lesz, mintha szőrös lenne, ennek megfelelően, talán nem meglepő módon, a jelenséget szőrösödésnek is nevezzük. Szőrösödés ellen a legjobb orvosság egy jó éles sniccer (tapétavágó kés). Evvel a sorjákat könnyedén és maradéktalanul le tudjuk kapargatni, a szőröket könnyű eltávolítani, a felület szép sima lesz. Ha fémfiguránk van és nem férünk reszelővel egy sorjához, akkor érdemes azt is kapargatni.

Ha minden sorját eltávolítottunk, akkor léphetünk tovább. Ha több darabból áll a figuránk, akkor mielőtt festeni kezdünk meg kell fontolni a darabok összeragasztását. Én mindig összeragasztom az egész figurát, esetenként eltekintve pajzsoktól, hátizsákoktól, illetve más nagyobb daraboktól, amik nagy felületet eltakarhatnak. Vannak azonban, akik nem így tesznek és a figura darabjait külön-külön festik meg, majd a végén ragasztják össze. Ezt én nem javaslom, mivel ezzel a módszerrel olyan mértékben megnő a már festett részek sérülésének esélye, amit én nem szívesen vállalok be hosszú órák festőmunkája után. Továbbá az árnyékolással is gondban leszünk, ha véletlenül az érintkező részeknél nem passzolnak az árnyalatok. Amit még érdemes megemlíteni, hogy bizonyos ragasztók száradás közben a ragasztott felületek közvetlen környezetében egyfajta fehér lepedéket képeznek, ami a már festett felületeken a legkevésbé sem kívánatos. Arról nem is beszélve, hogy ha az összeragasztandó darabok nehezek, akkor az összeillesztés/ragasztás meglehetősen körülményes, különösen ha még a már kész festésre is vigyáznunk kell.

Ez persze nem jelenti, hogy csak így lehet dolgozni. Néha elkerülhetetlen, vagy ha szimplán a szívünknek kedvesebb, akkor festhetjük figuránkat darabokban is. Kezdetben szerintem egyszerűbb, ha nem okozunk evvel magunknak felesleges extra munkát.

Mindenesetre most maradjunk annál, hogy a figuránk darabjait összeragasztjuk. Ezt megelőzően azért nézzük meg minden darabnál, hogy megfelelően passzol-e az ellendarabjához. Gyakran előfordul, hogy a pozicionálást segítendő, az összeragasztandó felületek egyikére egy kis bütyköt, a másikra pedig egy kis lyukat tesznek, így elvileg ezt a kettőt egymásba illesztve a darabok a helyükre kerülnek. Ez a valóságban azonban másképp szokott lenni: a bütyök néha túl nagy a lyukhoz, vagy éppenséggel túl kicsi, lényeg, hogy nem illeszkedik. Többnyire reszelővel könnyen segíthetünk a problémán. Ha túl kicsi, akkor általában a környező felületek (például vállcsonk-kar) elegek a darabok megtartásához.

Nagyobb, nehezebb daraboknál ragasztás előtt érdemes meggondolni, hogy csapolással nem lesz-e stabilabb a ragasztás. Különösen nagy figuráknál, mint például sárkányoknál, elkerülhetetlen, hogy így erősítsük a figurát, különben a ragasztás mentén könnyedén eltörik.

A csapolás azt jelenti, hogy az összeilleszteni kívánt felületekbe egymással szemben lyukat fúrunk, és abba egy erős drótdarabot ragasztunk. Így nem csak a ragasztó viseli a terhelést, hanem részben a drót is. A művelet sarkalatos pontja úgy megfúrni a lyukakat, hogy pontosan egymással szemben legyenek.

Erre különféle trükköket lehet alkalmazni, én például leggyakrabban azt szoktam csinálni, hogy a bütykös oldalra egy kis festéket pöttyentek és még mielőtt megszáradna összenyomom a két darabot. Ha mázlim van, akkor a két fél belül összeér és a festék megjelöli a másik oldalt pontosan szemben. A jeleknél megfúrom a lyukakat, egy fél milliméter átmérőjű csigafúróval, amit barkácsboltokban lehet beszerezni. A fúrót egy erre a célra szolgáló kis nyélbe fogva kézzel, vagy fúrógéppel használom. A lehető legmélyebbre kell fúrni, hogy a drótnak legyen majd hol "megkapaszkodni". Ezután irodai gemkapocsból vágok egy megfelelő méretű darabot, ez rendszerint elég erős, megfelel a célnak. Végül egy utolsó összepróbálás és utánigazítás után összeragasztom a figura alkatrészeit.

Vastagabb drótot is lehet szerezni, de arra tényleg ritkán van szükség. Legutóbbi projektem egy Chaos Obliterator volt, aminek a kezei elég nehezek és normál esetben csapolással lehetne úgy biztonságosan összerakni, hogy ne essen szét az első szélben. Kis kísérletezés után azonban rájöttem, hogy egy befőttesgumival viszonylag könnyen be tudom tartósan úgy állítani a kezeket, ahogy én szeretném és végül is a kétkomponensű ragasztó mellett döntöttem. Ez egy nagyon erős ragasztó, de többnyire igen lassan szárad. 4-5 óráig simán eltart amíg megköt, de 12 óra biztosan kell neki, amíg megbízhatóvá válik. A ragasztó felvitele után a kezeket és a testet összeillesztettem, a gumival fixáltam és otthagytam egy napra. Ez olyan erős kötést eredményez, hogy csak roncsolással lehet elválasztani a darabokat.

Ezek után azt kell megnéznünk, hogy az összeillesztett felületek között mekkora rések maradtak. Rés mindig marad, de van hogy a ragasztó eléggé kitölti és nem szükséges utómunkálatokkal bajlódni. Ha mégsem így van, akkor valamilyen anyaggal ezeket el kell tömnünk. A célnak tökéletesen megfelel bármely jó minőségű modellező putty, vagy a GW Green Stuffja. Ha nem a Green Stuff mellett döntünk, vagy nincsen, akkor olyan puttyt válasszunk, amire rá van írva, hogy száradás közben nem zsugorodik (bár néha ez sem garancia, hogy valóban nem zsugorodik). A Green Stuff tökéletes ebből a szempontból, de elég drága.

A puttyval a résekbe nyomjunk annyit, hogy kitöltse, és valamivel igazgassuk el a felületet úgy, hogy ne legyenek szembetűnő kiszögellések, egyenetlenségek. Erre én fogászszerszámokat használok, amiket egy bolhapiacon szereztem.

sculpt_1.jpg


Ha Green Stuffot használunk, akkor vigyázzunk arra, hogy a szerszámok, illetve a kezünk, amivel érintjük, mindig nedvesek legyenek, különben nagyon ragad és nehezen kezelhetővé válik. A Green Stuff két komponense (kék és sárga anyagok) egy szalagformába nyomva, celofán között kerül csomagolásra. Ebből vágjunk le egy megfelelő darabot úgy, hogy mindkét komponensből egyenlő mennyiségű darabunk legyen, ami többnyire egy vékonyka szelet a szalagból. Vizes kézzel gyúrogassuk addig, amíg homogén zöld nem lesz.

Elég lassan szárad, nyugodtan lehet vele dolgozni. Bizonyos esetekben, ha az okozott felületi egyenetlenség nem zavaró, száradás után még meg lehet reszelővel igazgatni a felületet ha maradtak egyenetlenségek, de nem ajánlott, ezért inkább még képlékenyen igyekezzünk megformálni. Vannak olyan putty-k (brown stuff), amik alkalmasak arra, hogy száradás után reszelgessük őket, kicsit olyanok lesznek száradás után, mint a gipsz.